A gimnáziumban Petőfi Sándorral kapcsolatban tanárunk megemlítette azt a költői versenyt, amelyre 1845 áprilisában került sor Eperjesen Petőfi, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes között.
A három jóbarát Az erdei lak címmel írt egy-egy költeményt, ezek a Pesti Divatlapban láttak napvilágot 1845. július 17-én. A későbbiekben Tompa Mihály neve is szóba került néhány alkalommal a magyar órákon, Kerényi Frigyesről viszont többet nem hallottunk. A versengés végeredménye most nem fontos, egyébként sem lehet ilyen ügyekben igazságos döntést hozni.
Kezdetben németül verselt, majd magyar költővé lett. Öröksége és jogi végzettsége révén tisztességes körülmények között élt, gyakran megfordult Pesten is, ahol a társadalmi változásokban reménykedő, forradalmi hevülettől „lángoló” fiatalokkal került szoros kapcsolatba, Petőfit pedig barátjának is tudhatta. Alkatilag különböztek egymástól, de a szenvedélyes Petőfi éppen a higgadtságot és visszafogottságot becsülte Kerényiben, aki egyébként sokkal tehetségesebb volt, mint számos – önmagát nagyra tartó – pályatársa, de a magyarországi események miatt költészete nem tudott igazán kibontakozni.
A terület akkor az Orosz Birodalom része volt, még érezhető volt az elbukott lengyel nemzeti felkelés reménytelenséget és kétségbeesést árasztó levegője, és ez megrázó erővel hatott rá. A lengyelföldi élmények nyomán születtek azok a versek, amelyek 1844-ben megjelent első – Költemények című – kötetében találhatók, és ezen szerzőként már a Kerényi Frigyes név szerepel. A kritikai visszhang eléggé hűvös volt, ez egy időre el is vette Kerényi kedvét a költészettől, de éppen Petőfi volt az, aki írásra buzdította.
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc alatt nemzetőrként harcolt, majd a bukást követően szülővárosában igyekezett meghúzódni, miközben egykori birtokait teljesen feldúlták és emiatt a jövője szülőföldjén kilátástalannak tűnt.
Annyi más magyarhoz hasonlóan ő is a kivándorlást választotta: 1850 áprilisában indult útnak és fél évvel később, 1850. december 5-én, Londonban keltezett levelében értesítette otthon maradt barátait, hogy Amerikába utazik. Az őt és társait szállító hajó két hónapig hánykolódott a tengeren mire Amerika partjaihoz ért. Kerényi ráadásul a kiszálláskor a vízbe esett és komolyan megfázott. Ilyen legyengült állapotban érkezett meg 1851 tavaszán a magyar emigránsok által alapított New-Budára, ahol birtokot szerzett és földműveléssel kezdett foglalkozni. Ahogy a többi magyar, ő sem nagyon értett ehhez, ráadásul a települést életre hívó Újházy László (1795–1870) egykori kormánybiztos, a magyar emigránsok vezetője is belátta, hogy elképzelése nem lesz sikeres, elhagyta a települést és egészen Texasig meg sem állt.
Kerényi, aki még Magyarországon megismerkedett Újházyval ugyancsak kétségbe esett, ráadásul a betegsége egyre inkább elhatalmasodott és 1852 tavaszán elhunyt. Halálát feltehetően sárgaláz okozta, de Ács Tivadar szerint állítólag elindult Újházyhoz és útközben egy tűzvészben halt meg.
Megjelent a MAGYAR7 hetilap 2022/10 számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
