Egy ruhabolt tulajdonosa kidobta a karantént ellenőrző rendőröket üzletéből (Video)

Egy ruhabolt tulajdonosa kidobta a karantént ellenőrző rendőröket üzletéből (Video)

Ukrajnában, Csernivciben egy ruhabolt tulajdonosa kiutasította a rendőröket az üzletéből, akik a karanténra vonatkozó előírások ellenőrzése céljából érkeztek.  

Anzsela Gurina a Facebook-on élőben közvetítette a rendfenntartókkal folytatott beszélgetést.

A tisztviselők tájékoztatták a tulajdonost a karanténszabályok rögzített megsértéséről. A hölgy cserében az igazolványuk felmutatását követelte.  

Gurina azt mondta a tisztviselőknek, hogy a dokumentumon nincs feltüntetve az igazolvány felirat.

Megjegyezte azt is, hogy az üzlet „privát terület”, ahová a rend őrei az ő engedélye nélkül nem léphetnek be.

Hírdetés

Gurina elmondta, hogy a tisztviselők megsértik alkotmányos jogait.

A nő kijelentette azt is a rendőröknek, hogy „nincs joguk bezárni az üzletét, csak géppuskákkal, de akkor ő visszalő”.

„Most kihívom az operatív nyomozócsoportot. Mert beavatkoznak a munkámba. Mindegyik bíróságon panaszt fogok tenni” – mondta Gurina.

Ezt követően a rendőrök elhagyták az üzletet.

Mint tudjuk, Csernyivci megye is jelenleg a vörös zónában van, így ott tilos a nem élelmiszert árusító üzletek működtetése – írja a Korrespondent.net.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »