Egy lengyel gazda nem állt kötélnek, megtartotta kis szántóföldjét. Most kombájnjával a modern épületek között arat

Egy lengyel gazda nem állt kötélnek, megtartotta kis szántóföldjét. Most kombájnjával a modern épületek között arat

Fejlesztők akarták megvenni a lengyel gazda szántóföldjét Lublinban, ő azonban minden ajánlatot visszautasított. Megtartotta földjeit, és most az új lakóházak között arat. De mit szólnak hozzá a lakosok?

Michal Myslowski annak ellenére, hogy minden más gazda eladta a területen lévő földjeit, nem ment bele az üzletbe – írja a Ladbible.

Myslowski jelenleg kombájnjával az új épületek közé jár aratni. A Dziennik Wschodni lengyel napilap megkérdezte a lakókat is, akik meglepő módon nem panaszkodnak a betakarítással járó porra vagy zajra.

Hírdetés

Mint lakos elmondhatom, hogy kicsit sem zavar. Sokkal jobb a szántóföldeket látni, mikor kinézek az ablakon, mint a betontömböket.” – mondta az egyik épület lakója, Katarzyna.

Több ott lakó, pedig úgy nyilatkozott: „Vannak, akik az ilyen kilátásért bármit megadnának. A gyerekek boldogok, senkinek sem volt ezzel problémája. A gazda megérdemli a földjeit. Sokkal keményebben dolgozott, mint mások. Nem kell valamit csak azért eladni, mert megakarják venni”.

Myslowski szerint az emberek megértik, hogy ez a munkája, amit el kell végeznie, néha még le is videózzák. Ezenkívül sokan örülnek, hogy láthatják, honnan érkezik élelmiszereik egy része, és mennyi munka van vele.

(br, refresher)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »