Egy Milánóban élő fiatal mesélt a 24-nek a karanténban töltött mindennapokról, a helyiek legfőbb félelmeiről és arról, mit tanácsol azoknak, akik nem szeretnék, hogy ugyanarra a sorsra jussanak, mint az olaszok. Alább olvasható a cikk.
Vasárnap 651, hétfőn 601 halott: szinte hihetetlen, de ezek a számok valamifajta reményt adtak a koronavírussal harcoló olaszoknak, hogy talán látszik a fény az alagút végén a járvánnyal való végtelennek tűnő küzdelemben. Aztán jött a kedd, és az aznap jelentett 743 haláleset minden bizakodót lesújtott: korai még azt hinni, hogy Olaszország kifelé tart a krízisből. Igaz, a szerdai és a csütörtöki halálozási szám (683, illetve 662) megint valamivel alacsonyabb volt.
Február 15-én még mindössze három koronavírus-fertőzöttet jelentettek az országban, majd ez a szám tíz nappal később 323-ra, egy hónappal később pedig 24 747-re emelkedett. Mostanra 75 ezerre nőtt a fertőzöttek száma, és már több mint 7500-an haltak meg a vírus következtében.
Olaszország teljes területén március 9-től rendelték el a karantént, és egyelőre nincsen válasz arra a kérdésre, meddig tarthat még ez az állapot. Alessio Robiglio az olaszországi Alessandriában született, néhány évvel ezelőtt Budapesten tanult, majd Svédországba költözött, ahonnan épp az olasz karantén kihirdetése előtt nem sokkal költözött Milánóba.
Kezdetben azt mondták, április elejéig tarthat a karantén, de jelenleg már május 10. a végdátum, hiszen a helyzet napról napra rosszabb, meséli. Az elmúlt több mint két hétben minden idejét otthon töltötte három lakótársával együtt, mindössze a bevásárlás kedvéért mozdulnak ki.
Két hónapja nem láttam a családomat, és természetesen nem megyek haza, hiszen nem tudom, hogy tünetmentes vírushordozó vagyok-e. A nagymamám 90 éves, nem kockáztathatok – mondja Alessio.
Lakótársaival megegyeztek, hogy a karantén végéig egyikük sem találkozik senkivel, se baráttal, se barátnővel a járvány terjedésének megfékezése érdekében. Az olasz fiatal közvetlen környezetében idáig senki nem hunyt el koronavírusban, de ismerősei között vannak, akiknek koronavírus-fertőzött rokonai kórházban fekszenek.
A kórházakban eluralkodott a káosz, ezt bizonyítják testvére barátjának beszámolói is, aki az egyik helyi kórházban dolgozik. Igaznak bizonyult, hogy noha az idősek a leginkább veszélyeztetettek, szó sincs róla, hogy egyedül őket érintené a járvány: a kórházakban ugyanúgy fekszenek fiatalok is.
Egy 23 éves fiatal, akinek semmilyen krónikus megbetegedése nem volt korábban, az intenzív osztályon fekszik lélegeztetőgépen. Ez is mutatja, hogy bárki megbetegedhet – szögezi le.
Ráadásul a napi több ezer újabb fertőzött olyan terhet rak az egészségügyi rendszerre, ami alatt az szinte teljesen összeroppant: az orvosi eszközök száma véges, így a doktorok sokszor kénytelenek választani, melyik betegnek adnak esélyt a túlélésre. 75 év felett koronavírus-fertőzöttként szinte biztosan nem jutnak a betegek lélegeztetőgéphez, hiszen fiatalok tömegei várnak ugyanerre, és nekik jobbak az esélyeik a gyógyulásra, mondja Alessio.
Sokaknak elképzelése sincs, mi zajlik jelenleg a kórházakban. Az orvosok és ápolók éjt nappallá téve dolgoznak, sokan közülük is megfertőződnek, így egyre kevesebb szakember kényszerül ellátni egyre több beteget – teszi hozzá.
A koronavírus-fertőzöttek így teljesen magukra maradnak, hiszen a látogatási tilalom következtében családtagjaikat sem láthatják a kórházban. Sokan a haláluk előtt már csak a maszkos orvosokat és nővéreket láthatják családtagjaik és barátaik helyett.
A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy néhány napja Bergamóból katonai konvoj szállított el koporsókat, mivel a város krematóriuma nem bírja el a vírusban elhunytak elhamvasztását. Hagyományos temetések nincsenek, azaz rengetegen halnak meg úgy, hogy sem életük utolsó napjaiban, sem a búcsúztatásaikon nincsenek ott a szeretteik.
Alessio elmondása szerint eleinte nem félt, sőt a járvány kezdetén még a teljes lakosságra jellemző volt, hogy figyelmen kívül hagyták a javasolt óvintézkedéseket, sokaknak nehezen ment egyik napról a másikra lemondani az éttermek és bárok látogatásáról. Ahogy a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lett, úgy kezdett mindenkin eluralkodni a félelem, így ma már szinte senki nem teszi ki a lábát a lakásból, ha valamiért mégis, csakis maszkban és kesztyűben.
A főutca, ami máskor tele van autókkal és járókelőkkel, mára olyanná vált, mint egy sivatag – jegyzi meg.
A félelem pedig jókora feszültséget szül, ami a mindennapokban leginkább az egyetlen lakásokon kívüli „programlehetőségnél”, a bevásárláskor csapódik le. A milánói boltok este hétkor bezárnak, és mivel egyszerre legfeljebb tíz ember tartózkodhat odabent, hosszas sorban állásra kell felkészülnie mindenkinek, aki élelmiszert szeretne vásárolni.
A szabályok szerint családonként egy ember mehet boltba, így amikor nemrég Alessio lakótársával vásárolni ment, a több mint egy órán át tartó sorban állás után csak az egyiküket akarták beengedni az üzletbe. Az ehhez hasonló helyzetek hamar heves szóváltásokat okoznak.
Ráadásul, ahogy szerte a világban, Milánóban is előszeretettel vásárolnak az emberek úgy, mintha legalábbis az apokalipszisre kellene felkészülni, így mivel a bevásárlókocsik púposra pakolásához hosszú idő szükséges, rengetegen torlódhatnak fel a boltok előtt, szigorúan két méter távolságot tartva egymástól.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedésekkel lehetséges megelőzni az olaszországihoz hasonló állapotokat, Alessio úgy véli, ha a járvány megjelenésének legelején nem születnek elég szigorú szabályozások, akkor könnyen bármely országra ugyanaz a sors várhat, mint rájuk.
Bár sokan már abban reménykedtek, talán elérték a járvány tetőzését, az elmúlt napok haláleseteinek száma azt sugallja, egyelőre szó sincs ilyesmiről.
Kezdetben nem rémisztett meg, én is azt mondogattam magamban, hogy fiatal vagyok, ez olyan, mint egy szimpla influenza. De ma már nagyon félek – fogalmazott. Mindenkinek azt tanácsolja, hogy hiába fiatal és egészséges, gondoljon a szüleire, nagyszüleire, vegye komolyan a vírust és a megelőzésre vonatkozó előírásokat.
A járvány végét egyelőre megtippelni sem tudja, ráadásul a karantént a mostani számítások szerint hiába oldják fel esetleg májusban, az jelenleg elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezt követően az ország működése rögtön visszatérjen a régi kerékvágásba.
Nehéz megmondani, hogy mi számít majd egyáltalán a járvány végének: ha már nem lesz több új fertőzött? Vagy ha egy bizonyos ideig nem jelentenek új halálesetet? Mindenesetre Alessio szerint aggasztó belegondolni, mi történik, ha a fertőzöttek számának csökkenése következtében feloldott karantén hatására újra tömegek lepik el az utcákat, kockáztatva egy újabb járvány kirobbanását.
Arról nem is beszélve, mi történhet egyes európai országokban, ha a légi közlekedés újraindulása hasonló következményekkel jár, mint Kínában, ahová az utóbbi napokban már a külföldiek viszik be a koronavírust.
Így édeskevésnek tűnik, ha egy ország legyőzi a járványt, de máshol még javában harcolnak ellene. Ahogy Olaszországnak, úgy az összes európai országnak fel kell vennie a kesztyűt a járvány megfékezése érdekében, hogy minél hamarabb visszatérhessen az élet a régi kerékvágásba az egész világon.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
