Egy hatalmi játszma egyik állomása a Hasogdzsi-ügy

Egy hatalmi játszma egyik állomása a Hasogdzsi-ügy

Hangfelvétel bizonyítja, hogy a szaúdi trónörökös rendelte meg Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását – ezt állatja az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség. A CIA birtokában lévő hangfelvételen elhangzik, hogy a lehető leghamarabb el kell hallgattatni a szaúdi újságírót. A gyilkossági ügyben több ember ellen emeltek vádat, köztük ötre halálbüntetést kért az ügyész.

A Hasogdzsi-ügy számos politikus számára kényelmetlenséget jelenthet – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában. Elmondása szerint Donald Trump amerikai elnök korábbi kijelentése, miszerint Szaúd-Arábia az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese, később kellemetlenné vált az elnök számára, hiszen egy rendkívül nagy port kavaró ügy látott napvilágot.

Az újságírót október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád, miután hetekig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azzal állt elő, hogy Hasogdzsi dulakodás közben halt meg, majd a rijádi vádirat szerint méreginjekcióval gyilkolták meg az újságírót, majd holttestét feldarabolták. A szaúdi ügyészség szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös nem érintett az ügyben.

A gyilkossági ügyben, Szaúd-Arábiában több ember ellen vádat emeltek az ügyben, közülük ötre halálbüntetést kért az ügyész.

Rosszkor jött gyilkosság?

Horváth József elmondta: az Egyesült Államok nemrég kötött meg Szaúd-Arábiával egy közel kétszáz milliárd dolláros fegyverszállítási egyezményt, amely a Trump-adminisztráció számára fontos. A hadiipart lendületbe szeretnék hozni, ezáltal az amerikai gazdaságot mozgásba lendítsék. Ebből a szempontból is a lehető legrosszabbkor jött ez a gyilkossági ügy – hangsúlyozta a szakértő.

Hozzátette: ez az ügy, az Egyesült Államokon belül is még egy hatalmi harc egyik állomásaként titulálható.

Török-szaúdi kapcsolatok

Hírdetés

Törökország és Szaúd-Arábia viszonya meglehetősen feszültté vált, ennek ellenére, amikor megtörtént a gyilkosság, Törökország igyekezett homályossá tenni az ügyet – hangzott el a műsorban, majd hozzátették: később hirtelen „kiterítették” a lapokat a szaúdiak ellen.

Horváth József ennek kapcsán úgy fogalmazott, az a történet, amit a törökök „kiteregettek”, több szempontból is vitatható volt. Amennyiben – ahogy azt a törökök állították – okosóra lett volna Hasogdzsi karján, amivel közvetítette menyasszonyának az eseményeket, akkor a menyasszonya vélhetően közbelépett volna. Vélhetően olyan technikai berendezés működött a konzulátus épületében, amire a szaúdiak nem számítottak. Így a törökök kezébe kerülhettek a felvételek – hangsúlyozta a biztonságpolitikai szakértő.

Trónviszály

Szalmán bin Abdel-Azíz király 2015-ben került trónra Szaúd-Arábiában, gyakorlatilag abban a pillanatban nyilvánvalóvá tette, hogy Mohamed fia lesz a trónörököse. Őt bízta meg azzal, hogy a szaúdi királyságban lévő korrupciós ügyeket derítse föl, aminek az lett a vége, hogy sok fontos szaúdi személyiséget gyanúba kevertek – hangzott el a műsorban.

A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: a királyi család több száz főből áll, komoly üzleti érdekekkel. Így nyilvánvaló, hogy néhány üzleti érdek ütközni fog, amit nem mindenki néz jó szemmel. Véleménye szerint ebből is következhet az, hogy a trónörökös „megbukott”.

Újabb bizonyíték

November 22-én jelentette be a Hürriyet Daily News című török hírportál, hogy az Amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek hangfelvétele van arról, hogy Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös utasítást adott arra: Dzsamál Hasogdzsit a lehető leghamarabb el kell hallgattatni.

A lap egy neves török publicistát, Abdulkadir Selvit idézi, aki azt mondta: Gina Haspel, a CIA igazgatója egy októberi ankarai látogatásán „jelezte” a hangfelvétel meglétét. A beszélgetés a trónörökös és fivére, Hálid bin Szalmán washingtoni nagykövet között történt.

A The Washington Post című amerikai lap pénteken azt írta: a CIA arra a következtetésre jutott, hogy a szaúdi trónörökös rendelte el a szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolását. Nem kifejezetten arra adott utasítást, hogy öljék meg az újságírót, de a CIA szerint meggyilkolása az ő jóváhagyásával történt – írta akkor a The Washington Post.

Hirado.hu, M1


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »