Az 1500 lelkes településsel tavaly decemberben azért volt tele a sajtó, mert 21 embert kellett kórházba szállítani metil-alkohol-mérgezéssel. Az áldozatok ismert italmárkák hamisított változatából fogyasztottak, ketten közülük el is hunytak. A történtek sokkolták az itt élőket, ám egy hónap elteltével a tragédia egyre kevésbé téma a településen, ahová szép lassan újra visszatértek a békés, átlagos hétköznapok.
Ráadásul a sok keserűség után még örömre is volt ok a napokban, átadták ugyanis a 30,5 millió forintnyi EU-s pénzből felépített új piacteret, a megnyitón néhány tucat érdeklődő előtt vágta át ünnepélyesen a szalagot Tóthné Verő Tünde polgármester, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Bodó Sándor országgyűlési képviselő.
Természetes, hogy mi is kíváncsiak vagyunk a fejlesztésre, először két babakocsit toló lányt kérdezünk meg, ők megmutatják az irányt, de elárulják, nem voltak még a piacon, nem szoktak arra sétálni, aztán tovább is indulnak. Ha szerencséjük van, nem laknak messze, az aszfaltozott utat ugyanis kicsit távolabb már kátyús-sáros akadálypálya váltja fel, amiben a babakocsi tologatása sem lehet túl kellemes, ezt viszont már nem látjuk, elindulunk a fabódék felé.
Közben egy idős hölgy pontosabb útbaigazítással is szolgál, lelkesen beszél a piacról, ő korábban is szokott járni, az új meg kifejezetten tetszik neki. Igaz, elárulja, a település honlapján írtakkal ellentétben azért nemcsak helyi termelők fordulnak meg ott kofaként, jönnek mindenhonnan, árulnak ruhákat, tárgyakat, kereslet persze így is van. Kérdésünkre válaszolva boldogan mondja, egyébként is fejlődik a település, bár konkrét példákat a piacon kívül nem tud említeni, kérdezzünk meg mást, javasolja.
A piac sajnos épp üresen áll, mikor megtaláljuk, de tény: szépnek szép, hogy megért-e harminc és félmilliót, azt nem tisztünk eldönteni. Szürreális elem azért akad itt is: a piac hirdetőtábláján látható fotókiállítás, ahol fényképek vannak – a piacról.
Megkérdőjelezi viszont az előrelépéest az az idősebb férfi, aki szemmel láthatóan már elfogyasztott néhány italt, mielőtt szóba elegyedtünk vele az utcán.
„Fejlődik-e? Szerep nem fejlődik, stagnál. Nincs itt semmi. Korábban a sarkon legalább ott volt az OTP” – mutat az egykori Takarékszövetkezet épületére. „Már az is bezárt. Udvariba kell menni vagy még messzebb, ha pénzt akarunk kivenni. Én ötven éve élek itt, még a régi iskolába jártam, ott sportoltunk, most meg ideépítették ezt. De ennyi.”
A környezetéből kirívó, helyi mértékkel nézve gigantikus méretű sportcsarnokról van szó, ami több mint 160 millió forintból épült a falu közepére. „Szép-szép, de akkora, hogy elvesznek benne a gyerekek” – mondják rá a helyiek.
Az idős úrtól megkérdezzük azt is, mi vagy ki az oka a stagnálásnak.
„Hát, azt én nem tudom. A polgármesterasszony az a morékkal van, nem velünk, ha érti mire gondolok”.
Tóthné Verő Tündéről van szó, aki 2014 óta vezeti a települést. Függetlenként nyert, de – ahogy mondják – erős fideszes hátszéllel rendelkezik és jó kapcsolatot ápol a püspükladányi mezőgazdasági nagyvállalkozóval, Bíró Lászlóval is. A polgármesteri székben a 2014-ben már nem induló fideszes Győri Balázst váltotta, a választást mindössze hat szavazattal nyerte meg. Ahogy ilyenkor szinte természetes, sokan választási csalásról beszéltek, pletykálták, hogy megvette a helyi cigányok szavazatait, ezt persze senki sem tudja bizonyítani. A testület viszont elégedett a munkájával, minden évben jutalmat kap, bár a település több tízmilliós hiánnyal küzd.
A sáros utcákat járva megtudjuk a helyiektől, hogy több száz háztartásban évek óta egészséges ivóvíz sincs.
„Palackokban hozzák nekünk, ami a csapból jön, azzal legfeljebb mosni vagy zuhanyozni tudunk.”
Hiányzik a közcsatorna-hálózat is.
„Fejlődés? Hát hogyne lenne! Van!” – mondja az egyik kisbolt előtt álldogáló asszony, aztán elmeséli, hosszú ideje könyörög, hogy bekerüljön a közmunkaprogramba, de eddig mindig visszautasították.
„Nem tudom az okát, a polgármester asszony mindig azt mondja, talán majd legközelebb. Már nem nagyon bizakodok.”
„A tévétől vannak? Majd én elmondom az okát: a link alakokat dolgoztatják, akit kéne, azt meg nem! Szerencse, hogy nekem van más munkahelyem!” – vág közbe egy harmincas férfi, hogy az asszony rögtön reflektáljon.
„Így igaz, köszönöm, hogy kimondtad. Én most nem tudok mit csinálni, ilyenkor idénymunkára se tudok elmenni. Tavasszal, nyáron megyünk, ahova lehet. Öt-hat ember még Mosonmagyaróváron is volt.”
– De hát az az ország másik fele! – vetjük közbe, hiszen Szereptől 361 kilométerre, 4 óra autóútra van.
„Az, de ha oda lehet menni, oda megyünk. Ha belegondolok, még sincs fejlődés. De majd leváltjuk a polgármestert ebben biztos vagyok.”
Találkozunk egy helyi fiatallal is, a cigány srácnak egy perce van ránk, mert siet, ő azt mondja, ritkán jár csak haza Szerepre, Pesten talált munkát, ott dolgozik albérletben. Legalább közmunka már van itt, régen az sem volt, ez azért jó dolog – értékeli röviden a helyi viszonyokat.
Hallunk arról is, hogy a már említett Bíró László szociális boltot is üzemeltet a környéken, a közmunkások innen szerezhetnek be sokszor kétes minőségű élelmiszert – akár hitelre is. Az összeget az önkormányzat levonja a közmunkások béréből, így van, aki egy átdolgozott hónap után egy forintot sem kap, aztán a következő hónapban is hitelre viszi haza az árut.
Bár kora délután van, közmunkást nehezen találunk az utcán, pedig a hírek szerint elég sokat felvesznek a programba, volt olyan év, hogy az 1500 lakosból több mint 300-an dolgoztak közfoglalkoztatottként. Végül csak ráakadunk egy cigányasszonyra és egy fiatalabb férfira, az utcán sétállnak, megállnak, elárulják: ők tényleg közmunkások.
„Van ez a bolt, jól hallotta. Ha nincs pénz, hazavisszük az ételt, aztán levonják a következő haviból. Nekünk is volt, hogy egy hónap után 10 ezer volt a fizetés a levonások után”
– árulja el a férfi.
– De ebből így soha nem lehet kijönni.
„Persze, hogy nem, mínuszban vagyunk bőven.”
„De hát mi mást csinálnánk, én is egyedül nevelem a hat gyerekemet! Jó a polgármester asszony, mert segít nekünk. Van munka és itt van ez a bolt is. Nem tudom, mi lenne velünk nélküle. Nem is beszélve a tüzelőről” – kapcsolódik be az asszony is.
– Azt is szokott adni? – kérdezzük, erre már ismét a férfi válaszol.
„Szokott, van, hogy szenet, van, hogy fát, van, hogy brikettet. Kinek mi kell. Ingyen, pénzért, hitelbe, mikor hogy.”
Kíváncsiak vagyunk, hol adják ajándékba vagy hitelre a tüzelőt, mire egy közeli épületre mutat.
– De hiszen ez egy állateledel-bolt! – lepődünk meg, de a férfi csak megvonja a vállát. Az, de itt adják. A boltot Tóth Renátóé, a polgármester fiáé.
Végül megkérdezzük, várnak-e bármiféle változást az áprilisi választásoktól. A közmunkás hirtelen gyanút fog, megkérdezi, nincs-e nálunk rejtett kamera vagy nem készítünk-e hangfelvételt. Megnyugtatjuk.
„Parlamentes is lesz? Azt én nem is tudtam, csak a kisebbségit. Azok már kampányolnak, ígérgetnek. Talán majd kiszúrják a szemünket egy ezressel. De én nem megyek szavazni senkire. Egy kutya mind.”
(Fotók: Béli Balázs)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
