A háború kirobbantása és a lehető leghosszabb ideig történő folyamatos fenntartása elsősorban az amerikai birodalom stratégia érdeke, hisz ezen keresztül elképzelései szerint végzetesen meggyengítheti egyik fő riválisát, Oroszországot – rögzíti Bogár László.
Nem látni még a háború végét; ukrán katonák 2023 januárjában – foreignaffairs.com
Egy éve, a háború kitörése előtt e lap hasábjain azt írtam, hogy talán nem lesz háború, ám hozzátettem, hogy ha a világot irányító „nem létező” erő nagyon akarja, akkor mégis lesz.
És lett.
Mert a jelek szerint nagyon akarta, és ma is nagyon akarja, így valószínűleg még hosszú ideig a kísérőnk is marad.
Most, egy évvel a háború kitörése után, bár minden még annál is sokkal bizonytalanabb, mint egy évvel ezelőtt volt, talán mégis érdekes lehet összefoglalni mindazt, amit eddig tudunk. A lejátszástechnikai felszínen ugyan egy orosz–unkán háborút látunk, de valójában már kitörésének első heteiben világos volt, hogy ez a konfliktus legérdektelenebb része, és ennek örvényléseire összpontosítva biztos, hogy nem értjük meg a folyamat lényegét. A háború kirobbantása és a lehető leghosszabb ideig történő folyamatos fenntartása elsősorban az amerikai birodalom stratégia érdeke, hisz ezen keresztül elképzelései szerint végzetesen meggyengítheti egyik fő riválisát, Oroszországot, belesodorva egy befejezhetetlen háborúba, ami erőforrásainak kimerítése nyomán térdre kényszeríthetővé teszi.
Az amerikai birodalom e stratégiai törekvését a legegyszerűbben úgy érthetjük meg, ha szembesülünk azzal, hogy az amerikai teljes nemzeti vagyon ma már kisebb, mint az összes fedezetlen követelés.
A fedezetlen követelés kifejezés arra utal, hogy ebben nemcsak az állam, a lakosság, a vállalkozások és a pénzügyi szektor teljes adóssága van benne (ezt szokás „explicit” adósságnak nevezni), hanem az a rejtettebb, „implicit” adósság is, amelyben a gigantikus nyugdíj- és egészségügyi rendszerek olyan évtizedekre szóló „elígérkezései” is benne vannak, amelyekről már most pontosan lehet tudni, hogy nem teljesíthetők.
Vagyis Amerika nem létezik.
Csak technikai értelemben „fennáll” addig, amíg a világ többi része hajlandó és képes folyamatosan „refinanszírozni” ezt a felfoghatatlan adósságtömeget, ami természetesen soha nem lesz visszafizetve, hanem egy végtelenített pénzhatalmi futószalagként működik.
És mivel Németország és Oroszország hosszú távú kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködése önmagában is potenciális fenyegetés az amerikai birodalom számára, így amikor ehhez az elmúlt két-három évtized során Kína is csatlakozott, és egy eddig elképzelhetetlen dimenziójú eurázsiai együttműködési rendszer körvonali kezdtek kibontakozni, az amerikai birodalomnak döntenie kellett.
Vagy tudomásul veszi és békésen elkezdi feldolgozni történelmi vereségét.
Vagy létrehozza egy olyan permanens globális háború feltételeit, amely az így állandósuló globális bizonytalanság és félelem nyomán lélektani értelemben rögzíti azt a kiszolgáltatottságot, ami a világot folyamatosan arra kényszeríti, hogy ha vonakodva és ellenérzésekkel is, de végtelenített szalagként finanszírozza újra folyamatosan a lényegében összeomlás állapotában lévő birodalmat.
És itt azért kell megállnunk egy pillanatra, mert én magam is evidenciának érzem azt, hogy ennek az összefüggésrendszernek az elbeszélése ma még a világ lakóinak döntő többsége számára lehetetlennek látszik. E lehetetlenségnek az az alapvető oka, hogy az uralkodó elbeszélési mód, amelynek technikai talapzatát a globális média véleményhatalmi fegyverrendszere jelenti, szinte teljes egészében az amerikai birodalom hatalmi szuperstruktúrájának az ellenőrzése alatt áll.
Ez a gigantikus gépezet, a „globális valóságipari művek” tragikomikus módon folyamatosan Oroszországot vádolja azzal, hogy hamis propagandájával félrevezeti a világ lakóit, miközben a világ globális valóságértelmezési tereiben az amerikai birodalmi „beszédmódon” és az ezt híven követőkön kívül szinte semmi és senki nincs jelen, legfőképpen pont Oroszország az, aki – függetlenül a narratívájának tartalmától – eleve be sem tud lépni abba a diskurzustérbe, ahol legalább arra nyílhatna esélye, hogy elbeszélje a háború kirobbantásának általa értelmezett okait.
Ez a drámai összefüggés mutatja meg a legpontosabban azt, hogy ugyan most – legalább is látszólag – a hétköznapi értelemben vett fizikai fegyverek uralnak mindent, és a háború sorsát a fegyvergyártás végletekig fokozása látszik eldönteni, ez valójában nem így van.
A kereskedelem, a pénz és a média globális nagyrendszerei feletti uralom sokkal fontosabb ma már annál, hogy ezek globális uralása nélkül bárkinek esélye nyílhatna arra, hogy világhatalmi szereplő legyen.
Ma még nem sejthetjük, hogy miként érhet véget ez a háború, de az már most egyértelmű, hogy Oroszország a narratívák globális jelentőségét nem értékelte kellően, és annak végiggondolása nélkül indította el a háborút, hogy a narratívák háborújának „harcterein” szinte biztos vereséggel kell szembe néznie.
És ez már be is következett (valójában már a háború első napjai során is evidencia volt), teljesen függetlenül attól, hogy az orosz narratívának mennyi az „igazságtartalma”.
Visszatérve a háború mélyszerkezetéhez, a folyamat alaplogikája azt valószínűsíti, hogy az amerikai birodalom stratégiai érdeke az, hogy a háború minél tovább tartson.
Lényegében állandósuljon.
Csak így tartható fenn az állandó félelemnek az a szintje, ami a világot arra kényszeríti, hogy akarata ellenére folyamatosan refinanszírozza a bukott birodalmat.
Ahogy Hamlet mondja: „Inkább tűrni a jelen gonoszt, mint ismeretlenek felé sietni”, majd folytatja „ekképp az öntudat belőlünk mind gyávát csinál”.
És mivel a világ feltehetőleg még hosszan fogja tűrni ezt a „jelen gonoszt”, így lélekben készülnünk kell a permanens globális háborúra annak minden következményével együtt.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
