Dušan Kováčik ügyében kedden hirdetnek ítéletet

Dušan Kováčik ügyében kedden hirdetnek ítéletet

Kedden, 13 órai kezdettel hirdet ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Dušan Kováčik volt speciális ügyész perében.

A monstre pernek ma volt az utolsó tárgyalási napja. A Speciális Ügyészség a volt főnökük fellebbezésének elutasítása mellett foglalt állást, védői pedig felmentését indítványozták.

Javasoljuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság utasítsa el a vádlott fellebbezését, mivel az megalapozatlan”

Hírdetés

– mondta Michal Šúrek speciális ügyész. Meggyőződése, hogy a Specializált Büntetőbíróság bizonyítási eljárása a fellebbviteli eljárás során is helytálló maradt.

Dušan Kováčik védője, Erik Magál záróbeszédében úgy fogalmazott: a bizonyításái eljárás során nem sikerült bizonyítani védence bűnösségét. „Indítványozom, hogy a fellebbviteli bíróság semmisítse meg az elsőfokú bíróság ítéletét, és a vádlottat az összes vádpont alól mentse fel” – mondta. Alternatívaként azt javasolta hogy semmisítsék meg az ítéletet, és adják vissza az ügyet a Specializált Büntetőbíróság egy másik bírójának, vagy a Besztercebányai Kerületi Bíróságnak.

Dušan Kováčik 2004-től egészen 2020 novemberéig állt a Speciális Ügyészség élén. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség 2020 októberében vette őrizetbe. Miután eljárás indult ellene, lemondott a tisztségéről. Bűnszervezet létrehozásával, vesztegetés elfogadásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, bizalmas információk kiszivárogtatásával vádolják. Emiatt a Specializált Büntetőbíróság tavaly 14 évi szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte. Kováčik fellebbezett az ítélet ellen.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »