Védett épülettömböt bontanának a Nemzeti Múzeum háta mögött. És a legszomorúbb, hogy még csak nem is egy külföldi ingatlanfejlesztő, hanem a Szent Szív apácarend akarja tönkretenni a Palotanegyedet.
Megdöbbentő hír és látványtervek jelentek meg tegnap az Építészfórum honlapján: Budapest szívében, a Nemzeti Múzeum háta mögött akarnak lebontani egy védett épületet. A tervezett bontás áldozata egy külsejében kissé viseltes sarokház a Múzeum és a Szentkirályi utca sarkán. Ha a kopott festéktől és a vakolathibáktól el tudunk képzeletben tekinteni, akkor kifejezetten nemes arányú, visszafogott kései klasszicista épület, aminek csak egy felújítás kellene, hogy az utca díszévé váljon.
A környék maga különösen érzékeny történelmi városszövet: a józsefvárosi Palotanegyed, félúton a Nemzeti Múzeum és a Mikszáth tér között. Szemben a Múzeum utca túloldalán a Károlyi-palota emelkedik; közvetlen szomszédja egyik oldalról a Károlyi-Csekonics grófok neobarokk rezidenciája, a másikról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth téri tömbje. Az utóbbi eredetileg a Szent Szív (Sacré Coeur) nővérek katolikus Sophianum leányiskolájának épült 1917-ben. Ez a sarokház is a gimnáziumhoz tartozott a 20. század első felében, mai formáját az 1870-es években nyerte el gróf Zichy Antal megbízásából, de falaiban ennél is öregebb, a reformkor tanúja. Miután a régi Sophianumot a kommunisták 1948-ban megszüntették, különböző célokat szolgált, a rendszerváltás után pedig visszakapták jogos tulajdonosai, a Szent Szív apácák.
Szóval a környék egy műemlékekben gazdag, kivételesen „sűrű” városrész, amelyben ez a sarokház – mint a két utca képét meghatározó sarki épületek általában – utcaképileg meghatározó szerepet tölt be.
Ilyen környezetben egy történelmi épület lebontása elfogadhatatlanul durva beavatkozás, mégis ez készül. A ház – mint az ilyen korú épületek általában – helyi védelem alatt áll, csakhogy ez meglehetősen gyenge, bármikor feloldható korlátozás.
Mint az Új Sophianum Facebook oldalon és az Építészfórumon olvasható, a Sophianum Nonprofit Kft., mint a Sacre Coeur női szerzetesrend ingatlanhasznosító vállalkozása, négy építészirodát hívott meg pályázaton, hogy vizsgálják meg, megtartható-e a régi épület, vagy érdemesebb újat építeni. (Ha komolyan vesszük a jogszabályokat, akkor persze a bontás ötlete fel sem merülhetne. A rend – vagy a melléjük társult személyek – azonban jól tudják, hogy az örökségvédelem gyakorlatilag megszűnt az elmúlt években.)
A kiírás erőteljesen sugallta, hogy a rend a bontást preferálná, és valóban, a fent látható nyertes terv egy minimalista kockát rak le a történelmi épület helyére. A szokásos tiszteletköröktől – hogy a ház állítólag „illeszkedik” az utcaképhez – most tekintsünk el. A mostani ház illeszkedik az utcaképhez, elég megnézni, hogyan találkozik a Károlyi-Csekonics-palotával:
De miért viselkedik úgy egy apácarend, mintha spanyol vagy izraeli ingatlanfejlesztő lenne? Miért ne férnének el a Szent Szív apácák a tiszteletreméltó, történelmet hordozó régi épületükben? Kápolnának, fiatalok számára nyitott közösségi térnek bizonyára lehetne benne helyet találni.
A megfejtés az, hogy ez egy kolostornak álcázott ingatlanfejlesztés: az apácák csak a felső szintet és a tetőteret használnák, valamint lenne egy kápolnájuk, az épület nagy része 52 lakásos apartmanház (+ mélygarázs) lenne. Az ingatlanok kiadása jövedelmet termelne a rendnek, amit nyilván fontos, szép célokra költenének.
Amikor az egyház visszakap egy mai igényekhez képest túlméretezett, óriási ingatlant, természetes, hogy azt üzleti alapon is hasznosítják. A Március 15. téri, szépen felújított piarista tömbben is vannak bérirodák, és ez ellen senkinek nem lehet egy szava sem. Az viszont egész más eset, ha az ingatlanfejlesztési cél eluralkodik, és maga alá gyűr minden más szempontot, ahogyan itt történik.
„Először a ráépítés látszott célszerűbbnek, majd az új építés került előtérbe. A kettőt ötvözni kívánó szándékot (tartsuk meg a külső falakat, és mögé rejtsünk el egy új épületet) nem tartottam jó megoldásnak, azt kényszerpályának érzékelte a Rend is”, írja a projekt oldalán Bischof Péter, a beruházás projektlebonyolítója.
Csakhogy a történeti városban való építkezés pont a kompromisszumokról szól – annyi helyen lehet kompromisszumok nélkül építkezni, pont a Nemzeti Múzeum mögötti utca elvileg nem ilyen hely. A pályázat eredményhirdetéséről szóló beszámolóban van két árulkodó mondat: „az előkészítő fázisban azonban kiderült, hogy a Rend által megfogalmazott progresszív program nem fér be a meglévő keretek közé”, valamint „fontos szempont volt a lehetséges maximális hasznos szintterület, illetve szintszám elérése”.
Ezek nagyon ismerős mondatok: amikor különböző ingatlanos cégek egy másik érzékeny történelmi negyedet, Belső-Erzsébetvárost a bontásaikkal majdnem teljesen szétbarmoltak, mindig ugyanezt kellett hallgatni. És szokott jönni még egy érv: az új épület egyszerűen zseniális, egy műremek (nem az), a régi meg ócska, középszerű stb.
Akkor sem lehetett erre mást mondani, mint hogy ez a városnegyed nem Kelenföld-külső, tessenek annyi lakást tervezni, amennyi belefér a védett házba, és nem agyonépíteni a telket, hogy maradjon a környéken elég napfény, levegő, tágasság. Borzasztóan szomorú, hogy most nem egy profitorientált, mohó spanyol vagy izraeli vállalkozó, hanem egy apácarend áll elő ilyen érveléssel.
A zsűriben ott ült a kerületi főépítész, vagyis a helyzet nem sok jót ígér, és Bischof Péter a rend tervei kapcsán azt írja: ha megszerzik az összes engedélyt, szeptemberben kezdődhet a bontás, és az új monstrum (elnézést, ő persze nem így nevezi) már 2017 húsvétjára szerkezetkész lehet.
A VIII. kerületi önkormányzat elmúlt években rengeteget tett a Palotanegyed rehabilitációjáért. Megújult közterületek, homlokzatok tanúskodnak munkájuk eredményességéről. Tudom, hogy nagy tiszteletlenségnek tűnik nemet mondani a Szent Szív apácáknak, de ez Budapest egyik legjobb hangulatú, eleven, jórészt érintetlen történeti városrésze. Meg kellene tiszteletteljesen kérni a nővéreket, hogy ne műveljék ezt vele. Ez a terv nem méltó hozzájuk.
Forrás:valasz.hu
Tovább a cikkre »
