Franciaország a 18. század elején aggódott újvilágbeli gyarmataiért: lakói „vademberek” voltak, és félő volt, hogy megfelelő, szaporodóképes lakosság híján az európai királyság nem tudja megtartani területeit az őslakosokkal, illetve a szomszédos brit területekkel való konfliktus esetén. A tengerentúli gyarmat azonban nem vonzotta a nőket.
Miután Franciaország 1534-ben – Jacques Carties Szent Lőrinc-folyót feltérképező expedíciójától kezdve – elkezdte kiépíteni „Új-Franciaországot” Észak-Amerikában, a jobb élet, illetve a meggazdagodás reményében tömegével érkeztek telepesek mind a mai Kanada, mind a mai Egyesült Államok akkor francia fennhatóság alá kerülő területeire.
E telepesek túlnyomó többségükben férfiak voltak – nem csak a terület védelmére érkező katonák és tengerészek, de prémvadászok, favágók, kovácsok és egyéb szakemberek.
Mississippi és az Ohio folyók mentén terjeszkedő korai francia településeken kevés lehetőség volt francia feleséget találniuk, így egyre nőtt az őslakos nőkkel együtt élő és akár családot is alapító francia férfiak száma.
A 18. század elejére a területek kormányzói kifejezték aggodalmukat XIV. Lajos király felé a gyarmat jövőjét illetően – attól féltek, a lakosság e keveredéssel hamar elveszíti mind francia, mind keresztény jellegét.
Bizonytalannak látták azt is, hogy az őslakosokkal kirobbanó háború esetén e lakosság kinek az oldalára áll. Nem volt elhanyagolható szempont számukra az sem, hogy miközben Új-Franciaországba főként egyedülálló férfiak érkeztek, addig a szomszédos brit gyarmatokon a lakosság saját erejéből is növekedett.
A király és helytartói nem gondolkodtak sokáig: elhatározták, hogy feleségnek alkalmas nőket küldenek a gyarmatokra.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
