A dunaszerdahelyi városi képviselő-testület Ifjúsági és Sportbizottsága, valamint Oktatási és Kulturális Bizottsága által meghirdetett diákpolgármesteri választáson 2021-ben két iskola jelöltje indult a poszt betöltéséért.
A dunaszerdahelyi városházán Bokros Bianka, az előző évek diákpolgármestere leköszönésképpen az elmúlt időszak tevékenységeiről számolt be az iskolák képviselői, az alpolgármesterek, A. Szabó László és Karaffa Attila, a képviselő-testület bizottságának elnökei, Gútay László és Nagy Krisztián és az ifjúságpolitikai megbízott, Bugár György előtt, akik egyúttal meghallgatták a két új jelölt beszámolóját is. A Szent István téri Közös Igazgatású Iskola képviseletében Ollé Nancy, a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola jelöltjeként Fialka Tamás állt a ,,zsűri” elé.
Végül 6:5 arányban, Fialka Tamás jövőbeni elképzelései győzték meg a választókat, így ő lett a diákpolgármester.
Nancynek sem kell csüggednie, ugyanis alpolgármesteri feladatokat láthat el Tamás mellett.
Tamással egy cukrászdában találkoztunk nem sokkal később, a hivatalos beiktatását követően. Nagyon pozitív, realista fiatalt ismertünk meg benne, aki egyelőre éli a középiskolások ,,gondtalan életét”.
Bár most azért nagyobb rajtam a felelősség, mint eddig bármikor, hiszen a diákpolgármesteri poszt számos kötelességgel is társult
– meséli a tizenhétéves diák. Idegenforgalmat tanul a szakközépiskolában, bár meglátása szerint nem valószínű, hogy ebben a szakágban szeretne elhelyezkedni. Érdekli a történelem, a politológia és a gazdaságtan is, de gondolkodik azon, hogy esetleg bevonul a honvédségbe és katona lesz. S hogyan vált diákpolgármesterré?
Őszintén szólva, kellet némi ösztönzés a diáktársaimtól, jóformán az egész úgy jött, mint derült égből a villámcsapás
– vallotta be Tamás. Most már belekóstolt némileg a kötelességvállalásba, az alpolgármesterrel karöltve részt vesznek Dunaszerdahely kulturális eseményein és egyéb szerepvállalásoknak tesznek eleget.
Azelőtt nem tudtam, mi az a stressz, mostanában elég gyakran tapasztalom.
Tamás kifejtette, milyen terveket szeretne megvalósítani diákpolgármesterként.
Az iskolák számára kialakított sportnapot szeretne létrehozni, amelyen a dunaszerdahelyi iskolák egymással sportolnának. A továbbiakban egy húsvéti körmenetet tervez a városban, szeretne jobban odafigyelni a környezettudatosságra, ennek jegyében is cselekszik.
Mindenképpen együttműködik a helyi szervezetekkel, mint a Caritas dunaszerdahelyi szervezete – hiszen mindenkinek akad otthon feleslegessé vált ruhadarabja –, valamint a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ vezetőségével. Iskolai versenyeken képviseli az iskolaközösséget, így próbál jó példát mutatni diáktársainak. Mikor a hobbijairól kérdeztük őt, Tamás bevallotta, hogy szereti tanulmányozni az eszperantó nyelvet. – Kicsit értem és beszélem is a nyelvet, igazából saját magam kezdtem neki a leghíresebb mesterséges nyelv megtanulásának. Emellett szeretem az archaikus, régi nyelvezetű dolgokat, ezért is olvasom a Károlyi-Bibliát – mondta el Tamás.
Beszélgetésünk alatt azt is elárulta, hogy lúcsi származású és tulajdonképpen még csak ismerkedik Dunaszerdahely várossal, illetve a város nyújtotta lehetőségekkel. Mégis úgy érzi, hogy képes lesz venni az elé gördülő akadályokat. Családja és a barátai is támogatják elképzeléseiben, jelenleg Tamás is az adventi időszakra készül, s igyekszik minél meghittebbé tenni az ünnepeket a kedvezőtlen vírushelyzet ellenére is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »