Devizahitelesek megmentése: Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet

Devizahitelesek megmentése: Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet

Vitanapot tart a devizahitelezésről s a bajba jutottak megsegítéséről az Országgyűlés a Jobbik és az LMP kezdeményezésére.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormány képviseletében a szociálliberális kormányok felelősségének emlegetésével nyitotta meg a vitát, elemezte a bankok felelősségét a törlesztőrészletek emelkedésében, s ismertette a jelenlegi kormánynak a hitelfelvevők érdekében tett intézkedéseit. Így beszélt a végtörlesztésről, az árfolyamgátról, a Nemzeti Eszközkezelőről, a magáncsőd intézményéről, a bankok elszámoltatásáról és a forintosításról. Kiemelte, ezeknek köszönhetően 20-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek. Igyekezett azt is megmagyarázni, miért piaci árfolyamon váltották át a tartozásokat. Szavai szerint a forintosítás kockázatok nélkül történt meg, amely a jövőre nézve biztosítja, hogy ne kerülhessen sor a törlesztőrészletek váratlan emelkedésére. Felhívta a figyelmet, hogy a kormány témában hozott intézkedéseit általában nem szavazták meg az ellenzéki képviselők.

Bánki Erik, a Fidesz és Hollik István, a kereszténydemokraták vezérszónoka gyakorlatilag megismételte Völner Pál vitaindítóját. Dicsérték a kormány mentőintézkedéseit, szapulták a 2010 előtti szociálliberális kormányokat, a pénzügyi felügyelet és a Nemzeti Bank akkori vezetését. Kiemelték a forinthitelek 2003 utáni ellehetetlenítését.

Z Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka termelési értekezlethez hasonlította a kormánypárti felszólalásokat, amely egypárti rendszerben is becsületére vált volna. Ha ez az érzékenység, akkor mi van, ha nem érzékeny a kormány? Nem merte a kormány beengedni az érintetteket. Kiemelte, hogy

2001-ben egyoldalú szerződésmódosítással Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet.

– Önök az ellenzéket szapulják, de hol voltak a Fidesz parlamenti felszólalásai a szociálliberális kormány idején? – kérdezte. A Fidesz szerinte lepaktált a Magyar Bankszövetséggel, majd az EBRD-vel. – Nem mentőövre van szükség, hanem visszaadni a károsultaknak a pénzüket. Az sem igaz, hogy a Kúria döntése értelmében forintosítottak piaci árfolyamon – sorolta. Úgy vélte, politikai erőszaktevés zajlik, a jogilag független bírókat igyekeznek befolyásolni, hogy miként kell ítélkezni a devizahiteles ügyekben. Kiemelte, a Jobbik teljes körű megoldást jelentő javaslatait mindig lesöpörték az asztalról a kormánypárti képviselők.

Hírdetés

http://mno.hu/

A jegybanknál még mindig ott parkol a devizahitelesek bőrén keletkezett bevétel, amelyből a Jobbik kármentő alapot hozna létre.

Szél Bernadett, az LMP vezérszónoka hosszan sorolta, hogy milyen ellenzéki törvényjavaslatokat nem szavaztak meg. Arról is beszélt, hogy amennyiben megoldották volna a devizahiteles problémát, nem került volna sor a mostani ülésre. Egyúttal hiányolta a miniszterek és a miniszterelnök jelenlétét a vitán. Feltette a kérdést, a kormánypártok mit terveznek tenni a megoldás érdekében. Megígérte, hogy kormányra kerülve az LMP véglegesen megoldja a problémát.

A jegybankelnök pedig vagyonokat költött festményekre és egyéb célokra ahelyett, hogy visszaadta volna a pénzt a károsultaknak.

Hadházy Ákos hangbejátszással kezdte volna hozzászólását, amelyben a miniszterelnök korábban tett ígéretét játszotta volna le, de ezt a levezető elnök megakadályozta. Ekkor elmondta, Orbán Viktor korábban lehetetlennek nevezte, hogy éveken keresztül fizet valaki egy hitelt, s az nem csökken. Szerinte nem hitelről, hanem fogadásról van szó, hiszen a bankok arra fogadtak, hogy gyöngülni fog a forint, mert tudták, hogy így lesz. Hiszen a kormány gazdaságpolitikájának fontos része a forint gyöngítése úgy, hogy megoldotta volna a devizahitelesek problémáját. Pedig 2010-ben 180 forinton lehetett volna forintosítani a svájcifrank-hiteleket. A bankadóból beszedett összeget pedig a devizahiteleseknek kellett volna visszafizetni. Kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank vagyonokat keresett a forintosításon, mert az olcsón vett devizát drágán adta a bankoknak. Nyolcmilliárd eurót adott el a bankoknak a jegybank a forintosításkor, ami azt jelenti, hogy ezen nyolcszázmilliárd forintot nyert az MNB.

Az LMP megkeresi a nyolcszázmilliárd forintból eltűnt összeget s visszaadja a devizahiteleseknek. Nagy segítség lenne az is, ha biztosítaná a kormány az elsétálás jogát, amit az LMP kormányra kerülve meg fog tenni.

Szabó Tímea független képviselő szerint hiába ígérgetett korábban Orbán Viktor, ma már 660 ezer devizahiteles szerződés van, s így mintegy kétmillió embert érint a probléma. Vagyis az emberek nagy bajban vannak, miközben Önök szétlopják az országot, Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor strómanja pedig óránként 11 millió forintot keres. Konkrét példákat is említett, hogy két-háromszorosára emelkedtek a törlesztőrészletek a forint gyöngülése miatt. Önök nem az emberek, hanem a bankok mellett állnak. Az Önök által adott megoldások pedig csonkák, a végtörlesztést például csak a gazdagok tudták igénybe venni. Az eszközkezelőhöz pedig csak a bankok beleegyezésével lehet fordulni. A Párbeszéd javaslata szerint van megoldás a gondra, az árfolyamkockázatot meg kellene osztani a bankok, az adósok és az állam között.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »