Édesapám 2015-ben 90 éves volt. Német iskolába járt Brassóban, anyanyelvi szinten beszélte a németet. Amikor Merkel kancellár milliószámra árasztotta el Németországot és Európát az illegális migránsokkal, mondván, hogy „Wir schaffen das”, megkérdeztem tőle: „Papa, a németekkel mi van?” „Mi lenne? – válaszolta – Mindig ilyenek voltak!”
Igen. De amíg ketté voltak parancsolva és keleti területeik orosz, a nyugati területeik meg amerikai megszállás alatt voltak, a nyugatiak, akikkel találkoztam, akiket megismertem, másnak tűntek. Másképp viselkedtek. Jó módban éltek, legalábbis hozzánk képest, elegánsan öltözködtek és volt bennük egyfajta nagyvonalúság. A keletnémetek tartották a vonalat, teljesen ideológiai alapon álltak és hivatásuknak tekintették, hogy minket, magyarokat is vonalas marxistává kényszerítsenek.
Folyton Moszkvába jártak feljelentgetni.
’90 után fordult a kocka. Létrejött a német újraegyesítés és mára a németek újra viselhetetlenné váltak. Újra ők Európa megrontói, kicsinyes, fösvény, fantázia nélküli, alkalmatlan, de végtelenül arrogáns politikusaik és megmondóik kaszárnya stílusban érintkeznek alattvalóikkal és velünk is, akik még nem vagyunk azok, de amit ők nem hajlandóak tudomásul venni.
Hosszú időn keresztül azt hittem, hogy hálátlanok. Nem, hogy nem köszönték meg, de el is felejtették, hogy 1989-ben mekkora rizikót futottunk, amikor megnyitottuk a keletnémet menekülők előtt nyugati határunkat, és ezzel egy olyan lavinát indítottunk el, ami végül az NDK bukásához vezetett.
Tévedtem.
Nem felejtették el és nem bocsájtják meg nekünk. Minket okolnak ugyanis azért, hogy fel kellett adniuk kényelmes és felelőtlen punnyadásban telt életüket, amit a BRD nevű megszállt és a végére teljesen amerikanizált zónában töltöttek. Az utolsó negyedszázad minden percét élvezték. Napi szinten bizonygatták, hogy szánják-bánják a holokausztot, és hogy soha többet, cserébe évi háromszor jártak nyaralni, miközben nem szűntek meg a világ elnyomottjaiért aggódni. A holokausztra hivatkozva nem kellett semmiért felelősséget vállalniuk, büszkeséggel töltötte el őket, hogy bár a hitleráj alatt gonoszok voltak, mára jóemberekké lettek. Amit azzal bizonyítottak, hogy azoknak a keleti zónába parancsolt egykori honfitársaiknak, akik a kizsákmányolásmentes jövőt kísérletezik ki, feszt drukkoltak. Aggódtak értük és szorítottak nekik azért, hogy sikerüljön a nagy német kísérlet: a kommunizmus. Miközben az olasz tengerparton minőségi francia vörösborokat hörpöltek elérzékenyülve attól, hogy milyen haladó gondolkodású, kiváló emberek is ők. És akkor jöttünk mi és az ő megkérdezésük nélkül rájuk zúdítottuk azokat a keletnémeteket, akiknek az lett volna a dolguk, hogy a szocializmusért dolgozzanak. És igen, ők sem kértek tőlük engedélyt arra, hogy felhagyjanak az új szocialista társadalom kikísérletezésével. Ezzel egy csapásra véget vetettek annak a kényelmi állapotnak, amit ők ott, értük is aggódva, úgy élveztek. Minden befolyásukat latba vetették az egységesülés ellen, amit ugyan nem tudtak megakadályozni, de arról gondoskodtak, hogy az egykori oszik még mindig, harmincöt év múltán is másod-, sőt harmadrangú polgárok legyenek.
Minket tehát ezért utálnak. Az oroszokat meg azért, mert kivonták az NDK-ban állomásozó félmilliós hadseregüket és beleegyeztek a német újraegyesítésbe. Bűnbakká vált ezért Moszkva is, hiszen miattuk vált semmivé kényelmes, felelőtlen vakációként felfogott életük.
Nem hangsúlyozzuk eléggé, de tény, hogy míg a Szovjetunió Európa keleti feléből kivonta megszálló csapatait, addig az USA, a maga részéről ezt nem tette meg.
1989. június 16-án Orbán Viktor, az 1956-os mártírok ünnepélyes újratemetésén a régióban elsőként követelte a szovjetektől, hogy vonják ki megszálló csapataikat Magyarország területéről. Németországban a mai napig egyetlen hasonló felvetésre sem került sor. Ezért Nyugat-Európában, mindenekelőtt Németországban a mai napig amerikai megszálló erők állomásoznak. Németország tehát még mindig, nyolcvan év elteltével is megszállt ország.
Ami, ahogy mai mozgásukat elnézem, még jól is jöhet nekünk, európaiaknak.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
