Megszokhattuk, hogy a szabad és az értékek fölött aggódva őrködő, az új „értékrendet” diktáló világsajtóban hogyan csúsztak el végletesen az arányok, és kaptak új jelentést a régi fogalmak. A fősodor által minden, ami baloldali, újmarxista vagy liberális, középre tartozik, míg a jobboldali, konzervatív értékrendet igyekeznek megbélyegezni, populistának, szélsőségesnek, mi több, diktatórikusnak nevezni. Kitolni valahová a lapszélre.
A folyamatot talán egy természeti példával lehetne illusztrálni. Képzeljünk magunk elé egy folyót, amely állandóan mossa a partokat. Elsősorban a jobb partot. Ezzel párhuzamosan a bal part egyre inkább terjeszkedik a folyó medre felé. Néhány év leforgása alatt a folyó átformálja a tájat; elfogyasztja a jobb partot, és megnöveli a balt. A jobb parton álló fák gyökerei egy idő után a levegőben lógnak, míg a bal parton az új ülepedés helyén előbb cserjék bújnak elő, majd fiatal fák szökkennek szárba, amelyek megkötik a megnövekedett bal part talaját.
Hasonló folyamat játszódik le a szemünk előtt az európai politikában és a médiában. Ezzel a természeti képpel talán érthetőbbé válik a „fősodratú média” kifejezés, ami a hömpölygő, romboló erő fölényét jelenti.
Ez a média segíti elő a balliberális új „értékrend” agresszív térfoglalását. A posztliberális-újmarxista folyam igyekszik alámosni az évszázadok során kialakult társadalmak alapjait, amit a család, a közösség, a hit, a szolidaritás, vagyis minden, általuk fölöslegesnek tartott, a „szép új világ” útjában álló értékek testesítenek meg. Mindaz, ami a mindent felülíró egyéni jogok parttalanságát igyekszik kordában tartani.
Ez a párhuzam motoszkál bennem régóta, figyelve a „mértékadó” sajtót, amely az európai jobboldal újjászervezéséről próbál „hiteles” képet adni. A tavalyi ősz például annak jegyében telt, hogy megalakulhat-e az Európai Parlamentben a Matteo Salvini, Jarosław Kaczyński, Marine Le Pen, Orbán Viktor és mások által szorgalmazott új jobboldali frakció, amely fékezhetné a vehemensen terjeszkedő, az európai emberek akaratát semmibe vevő baloldal tragikus döntéseit.
A mainstream sajtó szerint a fenti politikusok természetesen a „szélsőjobbot” jelentik. Ez a sajtó valamilyen varázsszemüvegen keresztül látja a világot, és nem óhajtja észrevenni, hogy az Európai Néppárt sodródik egyre inkább balra, és nem a többiek jobbra.
Vagyis hát, szerintük „szélre”. Mert a méregzöld baloldal és az újmarxista liberális élcsapat, az mindig középen van, a jobboldal pedig – bármennyire is mérsékelt, vagy akármilyen mértékben radikális – csak szélsőséges lehet. Szerintük a német AfD is szélsőséges (pedig csak bevándorlásellenes), de a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés is, mert nemzetinek meri nevezni magát. A francia pártra például (amelyből egykori alapító-elnökét, Jean-Marie Le Pent, a jelenlegi elnök apját kizárták az antiszemita nézetei miatt) örök időkre ráégett a szélsőséges jelző, míg a nemrég még antiszemita és cigányellenes Jobbik ma már szalonképes a liberális baloldalon. A francia elnökválasztás kapcsán például Eric Zemmour-t is leszélsőségesezik, miközben a Le Figaro boldog együgyűséggel ragozza, hogy a legújabb üdvöske, a szinte ismeretlen Valérie Pécresse milyen esélyekkel indul. Őt érdekes módon – pedig szintén jobboldali – nem bélyegzik szélsőségesnek, mert valószínűleg megfelel a terveiknek és az ízlésüknek, lévén esélytelen.
A fentiekről általában a kedvenc komikus páros, Stan Laurel és Oliver Hardy örökzöld filmje jut eszembe.
Stan és Pan egy reggel arra ébred, hogy a hajójuk elsodródott a parttól, és kint hánykolódik a tengeren. Éjjel ugyanis a hajókötelet elrágta egy kecske. Hé, mondja az egyikük, valaki elvitte a partot! A tengeren való hánykódásuk és viszontagságaik során étlen, szomjan, végső elkeseredésükben a zoknijukat és a cipőtalpat próbálják megenni.
Ezek után már csak arra lennék kíváncsi, meddig tűri Stan és Oli filmjeit a fehér- és keresztényellenes liberál-bolsevik társaság, s mikor döntenek Brüsszelben arról, hogy szabad zoknilevest és rántott cipőtalpat enni? Mert biztosan nagy igény lenne rá. Nem mellesleg az is érdekelne, hogy az újmarxista-liberális média szerint melyik oldalon állt a kecske?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
