„Czeglédy úr, jelezze, amikor Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát”

„Czeglédy úr, jelezze, amikor Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát”

„Czeglédy úr, jelezze, amikor Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát”

Czeglédy Csaba csütörtökön szabadlábra került: az ügyészség közölte, hogy – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – megszüntette a több mint hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított politikus-ügyvéd előzetes letartóztatását. Ugyanis miután hivatalosan igazolást nyert, hogy Czeglédyt jogerősen képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg. A Csongrád Megyei Főügyészség közölte: Czeglédy mentelmi joga felfüggesztésének indítványozására tett előterjesztést a Legfőbb Ügyészség felé.

Hírdetés

„Amikor visszakérdeztem, hogy ha én bármit akarnék mondani, azt hogyan és miként jelezzem, »Czeglédy úr, jelezze, amikor Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát«. Ez a mondat így elhangzott. Én azt gondolom, hogy ebből a mondatból egyértelműen lehetett tudni, hogy egyébként mire megy a játék. Másrészről pedig, ugye, az MSZP-DK Botka László, illetve Gyurcsány Ferenc belekavarása ebbe az ügybe. A kormánypárti sajtót követtem én nyomon a zárkában, hiszen azért tévé volt az alapcsatornákkal. Tehát egyértelmű volt, azon a napon kérdeztek engem, azon a napon kaptam egyértelmű jelzést arra vonatkozóan, hogy miért nem könnyítek a saját magam helyzetén, amikor este megnéztem, hogy egy kormánypárti politikus arról beszél, hogy a DK-hoz és az MSZP-hez kerülhettek ezek a pénzek” –

A Csongrád Megyei Főügyészség közölte: Czeglédy mentelmi joga felfüggesztésének indítványozására tett előterjesztést a Legfőbb Ügyészség felé.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »