Csónakokkal jöhetnek a migránsok Horvátországból

Amennyiben lezárjuk a magyar–horvát határt, a horvátok Szlovénia felé terelhetik a menekülteket. De ha ez nem sikerülne nekik, elképzelhető, hogy más szárazföldi zöldhatáron, sőt a Dráván fogják hazánkba átküldeni az országban feltorlódott migránsokat – véli a szakértő.

Keddtől lezárják a magyar–horvát határt – közölte tegnap az M1 Beremendről jelentkező tudósítója. A hírt a Belügyminisztérium nem cáfolta, de nem is erősítette meg – írta ma a Magyar Idők. Portálunk szeptember elején Balkán-szakértőket kérdezett arról, hogy melyek lehetnek a migránsok útvonalai – a szakemberek pontosan előrejelezték azt a helyzetet, ami később be is következett. A horvát határnál épülő kerítés befejezésével azonban új helyzet állhat elő, ami alapvetően befolyásolhatja a menekültek vonulási irányát.

Még kérdéses a kerítés hatékonysága

Az MNO megkeresésére Bali Lóránt, a Pannon Egyetem Georgikon Karának Horvátország-szakértője elmondta: az új helyzet kapcsán először látni kell, hogy a magyar–horvát határzár ténylegesen működni fog-e úgy, ahogy a szerb határvédelmi kerítés.

A honvédség PTSZ típusú lánctalpas járműve az épülő ideiglenes műszaki határzár mellett a magyar–horvát határon, a beremendi határátkelőhely közelében 2015. szeptember 28-án Fotó: Sóki Tamás / MTI

Amennyiben ez megfelelő hatékonysággal tartaná vissza a menekülteket, abban az esetben számíthatunk csak arra, hogy áttevődhet a migránsok útvonala. A szakértő emlékeztetett: ezt az útvonalat továbbra is nagyban befolyásolja az, hogy a migránsok minél hamarabb el akarják érni Ausztriát, illetve Németországot.

Szlovénia lehet az új állomás

Bali Lóránt szerint, ha Magyarország kiesne a lehetséges útvonalak közül, akkor Szlovénia lenne a migránsok következő állomása. Az eddigi eseményekből kiindulva pedig Horvátország még rá is segítene. „Szlovénia felé a Zágráb–Zidani Most–Trbovlje irány feltételezhető elsődlegesen, mert ez az a vasútvonal, amelyen keresztül a leggyorsabban lehet eljuttatni embereket a szlovén területekre, másodlagos variációként a Kapronca–Pragersko–Maribor irány merülhet fel” – hangsúlyozta a szakértő. Utóbbi esetben a migrációs nyomás érintheti a szlovén–magyar határt is. Jelenleg egy ideiglenes átmeneti szállás már működik Lendván, amelynek kihasználtsága még csekély.

Hírdetés

Hétfőn a horvát–szlovén határ melletti Obrezjében, a migrációs válság miatt összehívott sajtókonferencián Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára elmondta: Szlovéniának meg kell védenie Európa schengeni határait.

A szakértő szerint nem valószínű, hogy a szlovének oly módon tartóztatnák fel a menekülteket, mint Magyarország, vagyis határvédelmi kerítés használatával. „Azt feltételezem, hogy Szlovénia a schengeni tagsága ellenére megpróbálja majd átengedni a menekülteket az országon” – hangsúlyozta a szakember.

Konfrontáció is lehet

Kérdésünkre, hogy amennyiben Szlovénia nem engedné be a migránsokat, mit kezdhetnek a horvátok a területükön maradt menekültekkel, Bali Lóránt elmondta: mivel a horvát állam eddig szervezetten szállította a migránsokat a magyar határra, ezért könnyen elképzelhető, hogy maguk fogják olyan területekre vinni a menekülteket, ahol azok könnyedén átkelhetnek a zöldhatáron, illetve határfolyókon.

Migránsok gyalogolnak a Horgos–Szeged-vasútvonal mentén, a röszkei Dugonyi úti rendőrségi gyűjtőpont felé, ahonnan buszok szállítják őket regisztrációra a magyar–szerb határ közelében Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A magyar technikai határzár ellenére ebben az esetben egy több száz fős, a horgosihoz hasonló tömeg feltartóztatása a zöldhatáron rendkívül nehezen lesz kezelhető a természeti környezet sajátosságai miatt. „Kérdésesnek tartom, hogy a magyar hatóságok vállalják-e a konfrontációtól valószínűleg nem mentes beavatkozást a határ védelmében” – hangsúlyozta a szakértő.

Csónakokkal jöhetnek a Dráván

A Dráván és a Murán ugyanis több ponton át lehet kelni – emelte ki Bali Lóránt. A folyami sajátosságaiknak köszönhetően olyan gázlók vannak a mederben, amelyek alacsonyabb vízállás vagy vízszintingadozáskor a felszínre kerülnek. Ráadásul még keresgélni sem kellene ezeket a helyeket, hiszen a határfolyókhoz közeli falvakban bármelyik horgász meg tudja mondani, hol találhatók a gázlók vagy olyan pontok, ahol csónakkal biztonságban át lehet kelni a folyón.

Mivel eddig kevés csapadék esett, most erre megvan a lehetőség, de télen is át lehet majd jutni a folyón, mert akkor is alacsony a vízszint. „A tömeges átkelés ugyan nehézséget jelent, de ha ezt szervezetten teszik, vízi alkalmatosságokkal, például csónakokkal már könnyen leküzdhetők az akadályok” – tette hozzá a szakember.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »