Családiasabb, meghittebb, átláthatóbb lesz a Vásárhelyi Forgatag – ígérik a szervezõk

Családiasabb, meghittebb, átláthatóbb lesz a Vásárhelyi Forgatag – ígérik a szervezõk

A járványügyi helyzet javulását követően, egy év kihagyás után, augusztus végére újra megszervezik a Forgatagot, de még nem a megszokott formában.

A nyolcadik Vásárhelyi Forgatagra ebben az évben augusztus 27-29. között kerül sor. A szervezők 4 koncertet terveznek a 8. Forgatagra, melyek helyszíne idén először a város központja lesz. Fellép szombaton a Piramis, vasárnap pedig a gyergyószentmiklósi Teddy Queen, illetve a Kowalsky meg a Vega. A negyedik koncert még szervezés alatt van.

Két színházi előadás lesz a Forgatag idején a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A Dunaműhely Szerelmem, Kalotaszeg című néptáncelőadását mutatja be, melyet két alkalommal játszanak majd augusztus 27-én, pénteken, illetve a Kolozsvári Magyar Opera a Marica Grófnő c. operettet hozza Vásárhelyre.

Hírdetés

Jakab István, a Vásárhelyi Forgatag társfőszervezője a beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: rövidebb, kisebb, átláthatóbb, meghittebb, az eddigieknél is családiasabb rendezvénnyel készülnek. Az elmúlt egy év alatt pedig újra gondolták a rendezvény struktúráját, formáját és a szervezői csapatban is változások történtek. A rendezvényt több mint 50 fős csapat készíti elő, újakat is bevontak.

A másik társfőszervező, Szente Katalin ehhez hozzátette, bár eddig minden évben nőtt a Forgatag, most vissza kell ezt fogni, így egy kisebb, meghittebb Forgatagot szerveznek. „Szeretnénk, ha minden vásárhelyi biztonságos körülmények között szórakozna a nyár végén” – emelte ki. Ennek okán viszont több programra limitált lesz a belépés, ezekre előre regisztrálni kell. Illetve, szükség lesz oltási igazolásra vagy PCR, esetleg antigén tesztre. A regisztrációról a későbbiekben bővebb információval is szolgálnak majd a szervezők.

Molnár Imola programigazgató elmondta, rövidebb lesz a Forgatag időtartama, így kevesebb program lesz, de megpróbálják a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, ami által az esemény még családiasabb, átláthatóbb lesz.

Ugyanakkor, idén első alkalommal bekapcsolódik a Forgatagba a Hagyományok Háza is, nekik a folk-programok szervezésében lesz nagy szerepük, de számos népművészeti, gyerek- és felnőtt tevékenységekkel készülnek. Lesz népmeseolvasás, népdaltanítás, táncoktatás, különböző népi mesterségek bemutatóját is tervezik, illetve néptáncelőadásokat. Hozzájuk csatlakozik a Maros Művészegyüttes, amely már kezdetektől a Forgatag partnere: a gyerek néptánccsoportjaival, illetve a néptáncegyüttessel is fellépének majd a vár színpadán, ahol gyerekkoncertre és Luiza Zan dzsesszkoncertre is sor kerül.

Ebben az évben is lesz Borudvar, Tékaforgatag, gasztró-, sport- és kulturális program, illetve a mindig közkedvelt családi tevékenységek sem maradnak el. A Csicsergő családi programokat lebonyolító civil szervezetek azok, akik még inkább színessé teszik a Forgatagot. Őket idén is felkeresték a szervezők és meghívták, hogy vegyenek részt a rendezvényen. A Forgatag részét képező Szféra, kortárs művészeti műhely idén két héttel a Forgatag előtt kerül megszervezésre, augusztus 13-15 között. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »