Egyéves kihagyás után Karlovy Vary ismét a mozit, a világ filmgyártását ünnepli – Covid-szalaggal és védőmaszkkal. Mindkettő kötelező a festői nyugat-csehországi fürdőváros 55. nemzetközi fesztiválján.
A vetítések helyszínén a legkisebb mozi bejáratánál is mindenkitől elvárják az előírások betartását. Sehol nincs hátsó bejárat, beslisszolni csak úgy, védőmaszk vagy „csuklódísz” nélkül egyszerűen lehetetlen. A szabály az szabály, kivételt nem ismer. A péntek esti ünnepélyes megnyitón ezer-valahányszáz ember pezsgővel a kezében várta Jiří Bartoškát, a fesztivál igazgatóját és a rendezvény idei életműdíjasát, Sir Michael Caine-t, a kétszeres Oscar-díjas, három Arany Glóbusszal büszkélkedő, Európai Filmdíjjal is kitüntetett angol színészt, akit 2000-ben II. Erzsébet ütött lovaggá. Bizarr látvány volt a sötét öltönyös férfiak és nagyestélyiben grasszáló hölgyek tömege maszkban társalogva, de produkált már ennél különösebb képet is a világ.
Karlovy Vary mindenesetre pillanatok alatt túltette magát a kihagyott éven. Jiří Bartoška sem az ebbéli szomorúságának adott hangot, amikor a hazai nézőket és külföldi vendégeket üdvözölte, inkább az optimizmusát villantotta fel: „Nehéz hónapok vannak mögöttünk – mondta. – Reméljük, kilábalunk végre a bajból. De addig is örüljünk, hogy ismét együtt lehetünk.” Majd felidézte azokat az időket, amikor Karlovy Vary és Moszkva felváltva rendezték meg a szocialista tábor nemzetközi fesztiválját. Hol az egyik, hol a másik városban ünnepelték a filmet – kétéves ciklusokban. Egészen addig, amíg a Karlovy Vary-i mustra élére fel nem állt az új csapat – Jiří Bartoška, Eva Zaoralová, Karel Och és Kryštof Mucha –, amelynek tagjai baráti öleléssel és határozott bejelentéssel búcsúzva „szovjet testvéreinktől” szabad pályára terelték a fesztivált. Elhangzott egy idézet Milos Forman felejthetetlen leveléből is, aki 1994-ben Mia Farrow amerikai színésznő által azt üzente: „Karlovy Vary mindent túl fog élni”.
És íme, már a koronavírust is leküzdötte.
Friss fesztiválklipre azonban hiába várt a közönség. Az nem készült idén. Pedig az elmúlt jó néhány év alatt ez is hozzátartozott a megnyitóhoz. Mindig az előző év életműdíjasával forgatták le azt a két-két és fél perces, szellemes kisfilmet, amely a Kristály Glóbusz és a díjazott viszonyát mutatta be különböző élethelyzetekre és rendezői ötletekre építve. A koronavírus azonban erre nem adott lehetőséget, sőt sokáig az is bizonytalan volt, hogy az egyéves kihagyás után idén lesz-e egyáltalán fesztivál. A folyamatosan változó járványügyi adatok miatt tolódott el a rendezvény időpontja is július első hetéről augusztus utolsó hetére.
Michael Caine már azért is tiszteletet érdemel, hogy ezekben a zavaros időkben elfogadta Bartoškáék meghívását, és felesége, Shakira társaságában repülőre ült, s eljött Karlovy Varyba. Kapott is hosszasan zúgó tapsot a közönségtől. „Ilyen kedves fogadtatásban életemben nem volt még részem – mondta, hol a botjára, hol a kísérőjére támaszkodva –, de ilyen súlyos életműdíjat sem tartottam még a kezemben. Nyolcvannyolc évesen úgy érzem, nem is az alakításaimat díjazzátok, hanem a koromat, azt, hogy még nem fekszem a föld alatt.” A már minden lépését kétszer is meggondoló világsztár, aki olyan filmekben játszott főszerepet, mint A híd túl messze van, a Rajzás, A Poszeidon kaland, A tiszteletbeli konzul, az Árvák hercege vagy A sötét lovag, tavaly Petr Jákl bemutatásra váró filmjében, a Jan Žižkában játszotta IV. Vencel (képzeletbeli) jobbkezét, az egyszerű cseh nép jogaiért harcoló Bors lordot, így most másodszor érkezett Csehországba. Tavaly adott, most kapott. De ahogy mondta: egy kristálygömbből készült ifjú hölgyet szorongatni ugyanolyan bizsergető érzés számára, mint jó szerepet játszani.
A versenyfilmek szekciójában a nemzetközi zsűrinek tizenkét alkotás közül kell majd kihoznia a győztes munkát. Magyar film nincs közöttük. Van viszont több koprodukciós alkotás, de angol, kanadai, német, horvát és olasz mű is, egy szlovák családról szóló cseh produkció (Életünk minden perce) és egy cseh–szlovén–szlovák összefogásban készült film (Madáratlasz) is.
Ha versenyben lenne, minden bizonnyal több díjat is bezsebelne David Ondříček lenyűgöző rendezése, a Zátopek. De mivel a film egyik producere, Kryštof Mucha tagja a fesztivál szervezőcsapatának, versenyen kívül mutatták be a világpremier minden szépségével. Nem okoz gondot leírni: az elmúlt húsz év cseh filmtermésének egyik legfényesebb ékköveként jegyzik majd a minden idők leghíresebb cseh atlétájáról, Emil Zátopekről, a négyszeres olimpiai bajnokról szóló opust, amelynek alkotói, a színészektől, a forgatókönyvíróktól az operatőrön, zeneszerzőn, vágón át egészen a jelmeztervezőig olyan magas fokú művészi munkát végeztek, hogy akárcsak a legyőzhetetlen futóbajnok teljesítménye, az övéké is a legnagyobb elismerést váltja ki a nézőből. Zátopek ikonikus alakja az egykori Csehszlovákia sporttörténelmének. Először 1948-ban, a londoni olimpián nyert aranyat tízezer méteren, aztán 1952-ben Helsinkiben ugyanezen a távon, de ötezer méteren is, és életében először indulva még a maratoni futásban is rekorddal győzött. Csehországban nemzeti hősként ünnepelték. Sikerei után ezredessé léptették elő a hadseregben, és a honvédelmi minisztériumban kapott állást. A prágai tavasz után azonban – a kommunista pártban hangoztatott meglehetősen kritikus nézetei miatt – büntetésből uránbányába küldték dolgozni. Ondříček filmje oda már nem kíséri el, de egy hazai futótársa érdekében tanúsított hősies kiállását és szembeszállását a rendszerrel, amely minden világraszóló eredményéről megfeledkezve eltaszította magától, árnyaltan ábrázolja. Akárcsak a feleségével, a gerelyhajítás olimpiai bajnokával, Dana Ingrová-Zátopkovával való bonyolult viszonyát. Nincs a filmben egyetlen jelenet sem, amely hidegen hagyná a nézőt. Václav Neužil és Martha Issová telített színészi játéka valósággal kiragadja az itt és most állapotából, s repíti vissza a nem is olyan nagyon távoli múltba. Az a százharminc perc, amelyet velük töltünk, az emberi kitartás, erő és akarat, de az emberi összetartozás himnusza, és valósággal átmossa a lelkünket. David Ondříček (a Tűz van, babám! legendás operatőrének, Miroslav Ondříčeknek a fia) megilletődve konferálta fel friss rendezését: „Azon a színpadon állok, ahol egykor apám és két jó barátja, alkotótársa, Ivan Passer és Milos Forman is állt. Mintha startvonalon várnám, hogy elinduljon a film. Remélem, Zátopekkel együtt mi, a létrehozói is átszakítjuk a célszalagot.”
Át is szakították. Nem akármilyen ünneplést kiváltva. Bravó, Zátopek! Láss csodát, világ!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
