Covid-19 megbetegedésben meghalt az oltásellenes kampány egyik prominens aktivistája

Covid-19 megbetegedésben meghalt az oltásellenes kampány egyik prominens aktivistája

A hírt egy ortodox lelkész jelentette be vasárnap reggel, ugyanis Mihai Făgădaru közismerten közel állt az ortodox egyházhoz – számolt be a G4media.

Mihai Făgădaru a világjárvány időszaka alatt végig egyike volt azoknak, akik a közösségi médián és a nyilvánosságban terjesztették az oltásellenes üzeneteket, illetve lehetőség szerint minden járványvédelmi korlátozás ellen tartott tüntetésen részt vett.

A közösségi médián is az utolsó aktivitása egy bukaresti tüntetéshez kapcsolódik, amit október 30-án tartottak a védettségi igazolvány bevezetése ellen, ahol Diana Șoșoacával szerepel egy közös videón.

Hírdetés

Néhány nappal a tüntetés után kiderült, hogy elkapta a Covid-19 fertőzést, és egészségügyi helyzete súlyosra fordult: bár eleinte otthon akarta kezeltetni magát, az állapota miatt gyorsan kórházi kezelésre szorult.

Csütörtöki állapotáról volt felesége számolt be a közösségi média oldalán, aki szerint a férfi nagyon fáradt volt, de küzdött, hogy kikerüljön a megpróbáltatásból.

A korábban teológiai és orvosi egyetemet is látogató 43 éves férfi, kétgyerekes apa, utoljára az intenzív terápiás osztályról küldött hangüzenetet a szeretteinek, amelyben arról beszélt, hogy a tüdeje 90 százaléka érintett, és intubálni akarják az orvosok. Ezt visszautasította, sőt állítása szerint ügyvéddel is beszélt, hogy biztosan ne intubálhassák – számolt be a Gandul.ro.

A lap szerint a szombatra virradó éjszakán meghalt, mivel túl sokáig halasztotta a kórházi kezelés igénybevételét, és az orvosok már nem tudtak segíteni neki.

Szombaton az AUR és Diana Șoșoacă szimpatizánsai több településen kisebb oltás- és korlátozásellenes megmozdulásokat tartottak. (G4media, gandul.ro, hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »