Cîþu: „A bank keresetét a bíróság elutasította. Nem is értesültem az ügyrõl”

Megszólalt Florin Cîţu miniszterelnök az őt ért vádakkal kapcsolatban. A kormányfő azt állítja, hogy az Iowa állambeli bíróság elutasította az ellene, vissza nem fizetett tartozás miatt indított keresetet.

Hírdetés

„Bemutattak a nyilvánosság előtt egy dossziét az Egyesült Államokból. Tájékozódtam az ügyben. Egy olyan polgárjogi ítéletről van szó, melyben a bíróság elutasította az ellenem benyújtott keresetet, melyről engem nem is tájékoztattak. Ez 2009-ben történt. Nagyon könnyen meg tudott volna találni bárki. Ismétlem: a helyzet az, hogy a dossziét az USA bírósága elutasította, én pedig bízom az Egyesült Államok igazságszolgáltatásában. Ismétlem, a követelést visszautasította az amerikai bíróság” – nyilatkozta.

Mint írtuk, a romániai sajtóban tegnap megjelent egy olyan dokumentum, mely szerint egy amerikai bank beperelte Cîţut, azt állítva, hogy adósuk maradt kb. 7.000 dollárral. A jelenlegi román kormányfőt – aki több évet töltött az USÁ-ban – azonban nem sikerült megtalálniuk, ezért végül lemondtak a követelésükről. (epochtimes-romania.com, hírszerk.)

Fotó: Florin Cîţu. Forrás: Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »