A napokban került kezembe Chrenka Antalné szül. Gottgeisel Edit utolsó verseskötete, mely Az út végén – Na konci cesty címmel látott napvilágot.
Chrenka Edit szótárszerkesztő, író, műfordító, publicista Érsekújvár szülötte, 1936. május 9-én született. Szülővárosában, 1954-ben érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar–orosz szakon tanári oklevelet. Nyugállományba vonulásáig a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó szerkesztője volt, az Idegen Nyelvek Szerkesztőségében dolgozott magyar-orosz-olasz-szlovák szótárakon.
Műfordítóként és közíróként is tevékenykedik, könyvismertetéseket, kritikákat, szakbírálatokat és nem utolsósorban recenziókat publikál magyar és szlovák nyelven.
Munkásságát számos díjjal ismerték el: megkapta mások mellett 2004-ben a Bél Mátyás-díjat, 2014-ben a Turczell Lajos-díjat. 2006-ban Érsekújvár díszpolgárává avatták, 2019-ben a Szlovákiai Irodalmi Alap Bél Mátyás életműdíjjal tüntette ki. Pozsony – Főréven él.
Ahogy a 2023-ban megjelent könyvének előszavában ekképpen versel: „Azért írok verseket, / hogy itt maradjak veletek; / és ha én már nem leszek, / így élhessek bennetek. / Kérem, ne felejtsetek, / hisz szerettelek titeket – / örüljetek, éljetek! / Élvezzétek az életet! / A haláltól ne féljetek, / hisz az élet nehezebb. / Én végig maradok nektek – / olvassatok verseket! / (Főleg az enyémeket!)”
Tartalmi mutatója szerint a kötet versei két csoportra bonthatók: a 7. oldaltól magyar versek, a 119. oldaltó pedig szlovák versek. Tehát arányt tekintve olyan ¾:¼ a magyar nyelvű versek aránya a szlovák nyelven írottakhoz viszonyítva.
Megfogalmazódik, kirajzolódik benne a szerző viszonya az anyaországhoz, s hangsúlyozza, hogy bár elszakíttattunk tőle, de szívünk akkor is ott dobog, s Magyarország a mi hazánk. Idézzünk hát előle: „Magyarország régi hazám, / most ünnepelsz nélkülünk, / akiket a sors elválasztott – / azóta más országban élünk. // De a lelkünk úgyis ott van, / az ünnep a miénk is – / habár más most az új hazánk / a szívünk ott dobog mégis. // A himnuszt némán énekeljük, / nem hallatszik a hangunk – / a bánat már elhalt bennünk, / sajnos rég távol vagyunk.”
További csoportot alkotnak a merengő, elmélkedő versek ilyen címekkel: A sors, Az árnyak, Az élet, Az emberi élet, Az évek, Az idő. Idézzünk hát Az emberi élet kezdetűből: „Az emberi élet olyan, mint a gyertya, / lobog vagy pislákol s végül kialszik. / Nincsen menekülés, láng füstté változik, / elfogy az anyaga és tovább nem létezik.”
Utána az egyes évszakokat, napszakokat is versbe foglal, elsősorban az elmúlással párhuzamba vonható őszt: Elmúlt a nyár, Az ősz, Az őszi szél, Az ősz zenéje, Eljött az ősz, Ősz, Őszbe borult, Őszi fák, Őszi színek, A csillagok, Évszakok. De ugyancsak a legszebb hónap, Jézus Krisztus születésének hava is gyakran előfordul: December, December lépeget, Lesz Karácsony!, Havas táj, Időjárás. Idézet következik a December lépeget-ből: „December lépeget az újvári utcán, / hóvihar tombol a ház felett… / Fagyosan állnak a meztelen fák, / éhes madarak dermedeznek… / Sűrű köd uralja a fehér tájat – / mint régi fénykép, oly homályos / az újvári határ, én mégis látom / emlékezetemben, pontos és világos… / Régen része voltam ennek a tájnak, / minden sejtem ma is odaköt. / Messze kell élnem sok idegen közt. / Álmomban járom a régi utcákat, / ahol egykor nőttem / és már nem él a sok ismerős sem.” Magával ragadó az optimizmusával átszőtt, s felszólító módban leírt Lesz Karácsony! című versike: „Novemberi szürke napok, / búsítanak kicsit, nagyot. / Nincsen napfény, rövid napok, / csak szomorú pillanatok. / Zúzmarásak a hajnalok – / Karácsony lesz! / Ne sírjatok!”
Természetesen verscsokrából nem hiányozhatnak a szerelmes versek sem: Egyetlen szerelem, Mi a szerelem, Hova? Mindenben te vagy, Rólad álmodtam, Rám ragyogtál, Köszönöm, Már nem, Nem gondoltam. Egyetlen szerelem című költeményében így ír: „Nem kimondott szavak, / nem kisírt könnycseppek, / nem megélt álmok, / olvasatlan könyvek, / kor nélküli lélek, / halhatatlan élet, / egyetlen szerelem, / ami nem ér véget…”
További csokorba szedhetjük Chrenka Edit istenes verseit, így a következőket: Imádkozom, Imakönyv, Ima a szülőkért, De nehéz, A pápa. Innen ragadjuk ki az Ima a szülőkért címűt: „Istenem, te adtál nekem szerető szülőket, / Jóságukért oltalmazd s áldd meg, kérlek, őket; / Add, hogy mindig úgy szeressem, mint te Szűzanyádat, / Add, hogy sose érje őket énmiattam bánat. Amen.”
Elmúlásról szólnak az Ősz van már, Eltűnni, Te elmentél kezdetű versei, s Az út végén. Legutóbbi egyúttal a kötet címe is, olvassunk hát bele: „Az út végén meg-megállok, / visszanézek és ámulok – / milyen hosszú volt az utam, / soha erre nem gondoltam – / pedig milyen beteg voltam; / mennyi veszteség ért, bánat, / szeretteim mind meghaltak: / szüleim és testvérkéim, / rokonaim, barátnőim, / barátaim, udvarlóim. / Itt maradtam egy emberrel, / vele hatvan évem telt el; / jóban, rosszban együtt vagyunk, / de már az út végén járunk. / Egészség sincs, erő kevés, / lábunk nem visz, nehéz evés, / nagy gond az üzletbe menés – / s most még egy váratlan esés, / csupa gond és nagy ijedtség.”
2020 márciusa óta, hogy megváltozott a világ, jött a vírus, bezártság, korlátozások, majd a háború; a versei is ezekkel a súlyos témákkal foglalkoznak: Halálos tavasz, A háború, A háború réme, A halottaim. A háború címűben így ír: „November van, hideg ősz van, / Európában háború van. / Testvérgyilkos háború van.”
Hogy sokszor ingázott vonattal szülővárosa, a szeretett Érsekújvár és Pozsony között, erre bizonyítékok A két város, a Hazafelé, Az újvári temetőben című versei. Hazafelé: „Visz a vonat Újvár felé, / repül velem hazafelé; / lelassít a temetőnél, / ahol a nagy csend honol – / másnap repül visszafelé, / ott van a másik otthon, / most a főváros – Pozsony.”
Végezetül a szerző e sorokkal búcsúzik el olvasóitól A végszó című költeményében: „Ez már a végszó – / több vers már nem lesz; / beleadtam mindent: / szívemet, lelkemet. / Búcsúzom tőletek.”
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
