A kommunizmus legambiciózusabb célkitűzése, az ember átalakítása kudarcot vallott és minden ilyesféle kezdeményezés törvényszerűen kudarcot vall majd, egészen a jövők végezetéig. Hiába próbálnak álruhába bújtatott ordas eszméket újra és újra életre kelteni, átcsomagolni, hiába minden máz és cicoma, a valóság folyton szembeköszön, rosszabb esetben – mint manapság is – szembeköp. A zsíros pénzkötegek által nyújtott biztonság hamis illúziója sem tart már soká, a menedék falai rövidesen áteresztik majd az illatokat, a fényeket, a hangokat és a színek villogását, s végül a bűzt és a halált is, mert az eszme által ütött réseken beömlik a valóság, láthatóvá lesz a teljes kép, a teremtmény maga, önmaga valójában.
A multikulturalizmus életképességének hazugsága itt él velünk, hétköznapjaink része, s olykor joggal érezzük, olyan ez, mint egy sötét film, amelyben a tébolyult asszony halott, megkékült és oszlásnak indult csecsemőjét hordja körbe a városban, s hisztérikusan követeli embertársai dicséretét, gratulációit, s a fékevesztett örömöt, amely mindenkor kísérte egy új élet világra jöttét. A király meztelen, de meséje csupán olcsó leányregény a valósághoz képest. Kik azok az emberek, akik politikai szerepkörben tetszelegve, jó pénzért hirdetik önnön felsőbbrendűségük vitathatatlan álomképét, s akik keze nyomán csak szenvedés, kín és halál marad?
A kommunista embertípusról Szolzsenyicin által megfogalmazott gondolatsor sokak számár ismert, ám sosem haszontalan felidézni.
A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.
Történelmi tények és több mint százmillió halott bizonyítja a kommunista eszme életképtelenségét, a primitív, tehetségtelen lelkek rombolásra váró örök hajlamát. De elég csak egy apró simítás, egy nüánsznyi módosítás, egyetlen szó cseréje, s máris jelen időben vagyunk.
A neoliberálisnál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem neoliberális ember számára. A neoliberális nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A neoliberális eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet neoliberális! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy neoliberális szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.
De mégis, kik ezek az emberek? Kik azok, akik nem a megbízatásukat teljesítik, s nem saját társadalmuk iránt éreznek felelősséget – ami kötelességük volna –, hanem kiszolgálnak egyfajta élhetetlen, anarchiára törekvő rendszerkezdeményt, egy gyilkos utópiát, valamit, amely az ördöggel is kollaborál csak úgy, kedvtelésből. Komolyan úgy hiszik, hogy mesterségesen civilizációs ugrásokat idézhetnek elő? Komolyan úgy vélik, hogy egy szomáliai törzs tagja Európába érkezvén hirtelen hat évszázad fejlődésének a gyötrelmétől eltekint és hálásan élvezi majd az általunk kínált nihilt?
A rések kezdetben hajszálnyiak voltak, majd ujjnyiak, s ma már inkább szakadék az, amely elválasztja az őslakosokat az erőszakosan bevándoroltatott tömegektől. Nem tudjuk kik ők, azt sem, honnan jöttek, de a vezető politikusok szerint mindez nem számít. Te csak mosolyogj, légy vidám, akkor is, ha bántanak, és ne félj, ha épp kirabolnak, vagy megerőszakolnak, megölnek. Mert a terrorizmussal együtt kell élni – mondják –, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy neked és csakis teneked. És arról sem beszélnek, hogy a terrorizmussal nem lehet együtt élni, csak halni, konkrétan belepusztulni lehet csupán, szétfröccsenni egy személytelen reptéren, vagy elvérezni egy karácsonyi, oh, pardon, téli vásárban. Egy kamion kerekei alatt. Erről nem esik szó ott Brüsszelben, egyetlen egyszer sem. A valóság nem téma. De azért ne higgyük, ne volnának tisztában vele, egy percre se higgyük.
Kent Ekeroth, harminchat éves politikus, az egyre népszerűbb jobboldali Svéd Demokraták pártjának tagja így fogalmazott egyik beszédében:
Míg maguk a politikusok és a „nagyszerű” médiájuk elrejtőzik a gazdag, bevándorlómentes szomszédságukban, van bőr a képükön lenyomni a multikulturalizmust mindenki más torkán és követelni a befogadást, miközben maguk nem hajlandóak bevándorlók között élni. Az Önök álszentsége nem ismer határokat.
Svédországban sem mindenki inkompetens, sőt, fentiek azt igazolják, hogy politikusaik egy része pontosan tisztában van a tényekkel, míg másik részük… nos, ők is! Csak épp ők hallgatnak róla, vagy ami még rosszabb, mosolyogva hazudnak a kamerába a befogadás áldásairól. De akkor vajon miért nem élik köztük, a Svédországba beterelt muszlim tömegek között a hétköznapjaikat?
Vagy Brüsszelben miért kezdik módszeresen lecserélni a muszlim személyzetet, takarítókat, sofőröket fehér kelet-európaiakra? Tán csak nem félnek? Tán csak nem tartanak az idegenektől? Érthetetlen ez az álláspont, különösen azért, mert épp ők bélyegzik meg xenofóbiával saját adófizetőiket, azokat, akik még egyáltalán szót mernek emelni az erőszakos betelepítés ellen, vagy épp csak egy kérdés formájában meg merik fogalmazni – biztos, hogy jó lesz ez így?
Gazdag István pontosan fogalmaz Nyugat-Európa jövőképét illetően az Európa végső dilemmája: remigráció vagy halál című írásában:
Európa egyetlen esélye a fehér földrészként való túlélésre az lenne, ha haladéktalanul megkezdené az idegen elemek kizsuppolását, természetesen a humanitárius szempontok maximális tiszteletben tartása mellett, vagyis a családegyesítés elvének maradéktalan érvényesítésével. Kárpótlásként a remigránsok magukkal vihetnék itteni kollaboránsaikat is, azokat a rabszolga mentalitású fehéreket, akik önkéntes dhimmiként nyilván egyébként is önként és dalolva követnék színes bőrű uraikat a saría földjére, ahol máig élő gyakorlat a rabszolgatartás. Ennek a forgatókönyvnek persze a dolgok jelen állása szerint gyakorlatilag nincs politikai realitása, azért aztán a fehér Európának nagy valószínűséggel végleg (?) befellegzett. Most, amikor még lenne hozzá ereje, hiányzik az akarata, később, amikor majd meglesz az akarata, már hiányozni fog az ereje. Nagyon úgy tűnik, hogy az őshonos európaiak majd csak akkor térnek észhez, amikor a színes bőrű megszállók már többségben lesznek. Akkor meg már késő lesz. Sok lúd disznót győz.
Nyugat-Európa jövője tehát fölöttébb kérdéses, már ami a fehér faj megmaradását illeti. Remigráció nélkül még akkor is, ha feltételezzük, hogy e pillanatban Európát hermetikusan lezárnák, a demográfiai mutatók tükrében csupán idő kérdése az idegen elemek túlsúlyba kerülése. Egy valamiben viszont téved a szerző, jelesül abban, hogy Európában élnének rabszolga hajlamú fehérek, akiknek céljuk behódolni a muszlim tömegeknek. Ha eltekintünk attól a néhány retardálttól, akik bedőlnek a hagymázas eszméknek, a politikai establishment egyáltalán nem kíván behódolni senkinek sem a globális nagytőkén kívül. Persze az más kérdés, hogy a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb igenis kénytelen lesz túlélése érdekében a főhajtásra, csakhogy személy szerint őket ez a kényszer már nem fogja érinteni, ahogy gyermekeiket sem, mivel nincsenek nekik. Utánuk a vízözön.
Svédek, akik még józanul gondolkodnak:
Egyéb források:
• Gazdag István: Európa végső dilemmája: remigráció vagy halál. Demokrata. XXI. évf. 47. szám. 32.
• Morvai Krisztina interjúja az Informátor stábjának, a képviselő asszony a hetedik perctől beszél a brüsszeli helyzetről.
The post Callidus: Utánuk a vízözön appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
