Büntetõlejárást kezdeményezett a zilahi ügyészség Kató Béla és Csûry István ellen

Büntetőeljárást kezdeményezett a zilahi ügyészség Csűry István, a Királyhágómelléki és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ellen az egykori Wesselényi kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében – írja a Maszol. Az ügyészség hivatalból indított eljárást, a két püspököt okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaélés gyanújával idézték be a zilahi ügyészségre.

Hírdetés

A Maszolnak nyilatkozó Csűry István úgy véli, azért kreáltak büntetőpert az visszaszolgáltatás ügyből, hogy a Wesselényi kollégium épületének polgári perét késleltessék. „Ezzel ugyanis megállítják a polgári pert, ami jó úton halad, mert a Legfelsőbb Bíróság is pozitívan állt hozzánk, és most nekik egy másik eszközhöz kellett nyúljanak azért, hogy megakadályozzák a visszaszolgáltatást”.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2003-ben nyújtott be kérelmet a zilahi Wesselényi kollégium visszaszolgáltatására, melyet 1948-ban államosítottak a többi egyházi vagyonnal együtt. A restitúciós bizottság azonban elutasította az iskolaépület visszaszolgáltatását, a határozatot az egyházkerület megtámadta a Kolozsvári Táblabíróságon, de első fokon ellenük ítéltek. Két évvel ezelőtt azonban a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék elfogadta az egyház fellebbezését, és az igényt „mintegy elismerve” hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és az ügyet visszaküldte újratárgyalásra. (via maszol)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »