Büntetőeljárás hatálya alatt is csaltak

Büntetőeljárás hatálya alatt is csaltak

A gyanú szerint több mint ötven vásárlótól közel egymillió forintot csalt ki a páros azzal, hogy különböző gyermekjátékokat és egyéb dolgokat árult az interneten.

Hírdetés

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves helyi nő és egy 26 éves téglási férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a páros különböző internetes felületeken kínált eladásra olyan termékeket, amelyekkel sohasem rendelkezett. Minden esetben előre kérték a termék árát, majd elérhetetlenné váltak, a megrendelt holmik pedig egyetlen alkalommal sem érkeztek meg a vevőkhöz. 

A párost 2022. december 1-jén fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, mindketten beismerő vallomást tettek. A hatóság a vagyonvisszaszerzés céljából zárolta az általuk használt bankszámlákat.

A lavina ezt követően indult el. A rendőrök beleásták magukat a történtekbe, és kiderítették, hogy az akkor ismert kilenc sértetten túl több, hasonlóan pórul járt vevő is van.

A hajdúhadházi nyomozók az országszerte indult ügyeket egyesítették, és egy eljárásban vizsgálták tovább. Az ügyben újabb fordulatot hozott, amikor kiderült, hogy az eljárás ideje alatt a gyanúsítottak a csalásokat folytatták, továbbra is hirdettek. Megpróbáltak eltűnni a hatóság elől, lakhelyükről elköltöztek, de a rendőrök 2023. január 2-án elfogták őket.

Mindkettőjüket ötvenöt rendbeli csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »