Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
Most aztán nagyon óvatosan kellene fogalmazni, mert a sogenannte összeesküvés-elméletekre roppant idegesen reagál a nagy tekintélyű nemzetközi sajtó, meg a kevésbé tekintélyes Népszava összes gyűlölethuszára, beleértve a 168 órát is, de most nincs semmi kedvünk óvatosan fogalmazni.
De nem csupán eltekintünk, hanem nagy bátran el is mondjuk a baloldali sipákolások ellenére, hogy október 13-án az önkormányzati választásokon valami nagyon furcsa dolog történt. És csak Budapesten.
Önmagában persze abban semmi rendkívüli nincs, ha egy viszonylag régen regnáló párt, pártszövetség veszít, ez a szabad választások, a választók szabad és önkéntes döntése és a fene nagy demokrácia velejárója. Itt azonban valami más történt.
Ha a fantasztikus tekintélyű Európai Parlament jó néhány szintén fantasztikus tekintélyű tagja elé tennénk a tegnapi grafikont, a térképet, amelyen egész Magyarország narancssárga, azaz az összes megye és megyei önkormányzat kormánypárti, a vidékiek erre szavaztak, és látjuk ugyanakkor a főváros nagy ellenzéki győzelmét, legalább lenne egy tapasztalt süddeutschés vagy frankfurter allgemeinés vén róka, aki legalább csodálkozna ezen. De Angela szabad hazájában a szabad sajtóban nincs ilyen.
És ezen a lepusztult és irányított Európa nem csodálkozik. Hát akkor legalább csodálkozzunk mi.
Mielőtt a fantasztikusan tehetséges Karácsony Gergely győzelmét méltatnánk, felemlíthetünk néhány dolgot. Pláne, hogy sok tehetséges emberről van szó.
Először a külföld a nagy Bajnaival próbálkozott, de a tehetséges Gordont a nép, az istenadta nép valahogy nem fogadta be. Aztán kellett persze egy mellékszál, a semmiből lett parlamenti párt az LMP, a tehetsége mellett hisztérikus társelnöknője is Amerikában próbálta tanulni a mesterséget, nem valami sok sikerrel.
Aztán jött az SZDSZ-klón Momentum, az olimpia legyűrése után minden népszavás hazafi örömtáncot járt, de aztán ebből sem lett az igazi.
És akkor kitalálták, hogy jó lesz ez a Gergő. Ütős érv a fasiszta diktátor, a demokráciát felszámoló, a jogállamiságot és a sajtószabadságot sárba tipró miniszterelnök ellen.
De ez sem jött be. Sem a parlamenti, sem az EP-választásokon. Ki kellett valamit találni. És ez a fiatal arc, aki már néhány pártot és szövetséget otthagyott, úgy húzott el az állampárti MSZP-től, hogy most a nagy szövetség, az ellenzéki összeborulás ékköve legyen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szerves fejlődés.
Ha nem leszek miniszterelnök, egy ország miniszterelnöke (nem lett), akkor majd leszek főpolgármester (úgy néz ki, hogy az lett).
Ilyenkor gratulálni illene a győztesnek, hogy ádáz harcban, nagy és hősies küzdelemben, de legyőzte ellenfelét, ellenfeleit és méltó az elismerésre meg a bizalomra.
De most valahogy semmi kedvünk gratulálni. Mert nem igazán méltó erre. Ha megmutatnánk ezt a térképet komoly politológusoknak, na nem Paul Lendvainak meg a Frankfurternek, akkor csak néznének és ámulnának.
Van egy ország, van egy kormány, megannyi döntést hozott a nemzetpolitikában, a családtámogatásban, az adópolitikában, a munkanélküliség ellen, a határok védelmében és ezt a döntést Vásárosnaménytől Körmendig, Battonyától Sopronig a lakosság döntő része támogatja, értékeli és elfogadja.
De milyen érdekes, ugyanezeket a döntéseket a budapesti kerületek nagy része meg nem értékeli. Nemhogy nem értékeli, hanem leszavazza. Na jó, ismerjük a tudományos magyarázatokat, a nagyvárosok globalisták, multikulturálisabbak, modernebbek, mint a konzervatívabb vidék. Így van ez a nagy United Statesben, de még Németországban is. De ebből azért nem annak kellene következnie (pedig az következik), hogy a magyar vidék az elmaradott idióták térsége, csak hülyék és elmaradottak laknak ott (vannak vagy nyolcmillióan), ezzel szemben Budapest XXI. századi lakói, az éleslátású polgárok és nyugdíjasok sas szemükkel és kiváló érzékükkel belátták, hogy a jövőt, a főváros és majd az ország jövőjét nem lehet egy diktátorra bízni, jöjjön egy jóarcú fiatal, jöjjenek a változás nemes bajnokai, akik felszabadítják és visszaadják Budapestet.
Normális és valós ez, nagy véleményformáló európai és népszavás magyar liberálisok? Meg dieweltes nagyokosok?
Ez bizony nem normális, mert nem valós. És máris lebuktatok megint, sokadszorra.
Valami nagyon bűzlik. Miért kell Brüsszelbe mennie három nappal a választások előtt egy budapesti főpolgármester-jelöltnek? Miről beszél a nagy demokrata Timmermanssal? Bizonyára a 4-es metróról meg a zöld Budapestről.
Valami nagyon bűzlik. A szintén nagy demokrata Demszky elkottyintotta, hogy egy gdanski díjátadón nemrégiben már beszélt Timmermanssal, ezzel a nagy demokratával, hogy ellenzéki győzelem várható Budapesten. Honnan tudta ezt a Nagy Mágus, szép fővárosom megrontója?
Valami nagyon bűzlik. A minap Párizsban járt a magyar miniszterelnök és a nem éppen felhőtlen viszonyban lévő Orbán-Macron duó a problémákról és nézeteltérésekről beszélt, állítólag eredményesen, amikor vakmerőn és hívatlanul Párizs főpolgármester nagyasszonya csak úgy megjegyezte a twitteren, hogy ő személy szerint Karácsony Gergelynek drukkol. (Ki kérdezte?). Ennek a csodálatos Anne Hidalgónak halvány gőze nincs, ki Tallin, Lisszabon, vagy Ústi nad Labem polgármestere, de azt fantasztikus érzékével tudja, hogy Budapesten ki az ellenzéki aspiráns, hát persze, hogy ez a máris nemzetközi hírnévnek örvendő amatör szélhámos.
Szokatlanul primitív diplomáciai modortalanság ez, az időzítésről nem is beszélve.
Valami nagyon bűzlik. Széchenyi után a második legnagyobb magyar, Niiedermüller Péter, aki csodák csodája, a szép emlékű brüsszeli EP-képviselős munkássága után most terézvárosi polgármester lett, igencsak szorgoskodott mindezért. Sajtóhírek szerint szervezője volt több budapesti romkocsmás szeánsznak, ahol az itt élős és dolgozó, velejéig Orbán-ellenes CEU-tanárok és diákok, és egyéb külföldi érdeklődő elemek, bocsánat fiatalok agitációjában vett részt, úgy tűnik, sikerrel. Mert szavazhattak és szavaztak is e derék külföldiek, sok ezren, Niedermüller bajtárs nagy örömére. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy elgondoljuk, mik hangozhattak ott el. A német sajtónak biztos tetszett volna, a budai polgárokat, a most vesztes budai polgárokat meg hagyjuk, nekik maradjon a bánat és a düh.
Valami nagyon bűzlik. Spanyolországban a megválasztott jobboldali kormányt a parlament megbuktatta, azóta özönlenek a migránsok. Ausztriában egy videóval sikerült megdönteni a kormányt. Szlovákiában a Soros-bérenc tüntetők zavarták el Ficót. (Csehországban is próbálkoztak egyelőre kevés sikerrel.) Olaszországban a talján LMP pálfordulása miatt lett a választók megkérdezése nélkül baloldali kormány és láss csodát, jöhetnek a migránsok.
Valami nagyon bűzlik, gyerekek. Nálunk ez nem sikerült, hiába őrjöngtetek a Kossuth téren, a tv-székház előtt és bent, mindenütt cirkuszoltatok.
A Központ most új dolgot talált ki, ha nincs más, maradjon az önkormányzati választás, mint utolsó remény, amelyben tökéletesen megfeleltetek. Tiétek háromnegyed Budapest, tiétek a hatalom, no azért a dicsőség nem.
Ez az a nagy baloldali összefogás, ehhez kellett a mai kor legnagyobb Gerébje, aki zöld és szabad Budapestet akar. Félig igaza van, mert amatőr zöldfülű, de nem szabad, hanem rab, szerencsétlen rabja a DK-nak és Timmermansnak. Tehát itthon is, külföldön is.
Mi pedig, szegény budapestiek itt maradtunk a döbbenetünkkel. Sajnáljuk, hogy ennyire megalázták a mérnök urat, aki felvirágoztatta a fővárost. Sajnáljuk, hogy nem egy méltó és jobb ellenfél győzte le, hanem egy kiszámíthatatlan arrogáns ficsúr.
És vele, ezzel a Gerébbel visszajött Gyurcsány is meg az SZDSZ is.
Ezt meg kell ismételni, hogy tudatosítsuk, visszajött Gyurcsány és az SZDSZ is. Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ. Kádár sehol nem lett volna Moszkva nélkül, ezek meg Brüsszel nélkül. De most lesznek.
Ennél rosszabbat nehezen képzeltünk el, de úgy tűnik, ez a fájdalmas valóság. És ehhez már kevés a bánat és a düh, előjöhet a sírás is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
