A 19. század végén az egyre komolyabb kihívást jelentő fővárosi lakáskrízis kezelésében fontos szerep jutott a menhelyeknek. Budapest első átmeneti éjszakai szállást biztosító intézményeit a Hajléktalanok Menhelye Egylet alapította. Az egyesület és a városvezetés között az 1880-as évektől jött létre többrétű együttműködés, mely nem pusztán anyagi formában, de személyes kapcsolatokon keresztül is megnyilvánult. A századfordulóra kialakult struktúra az I. világháborút követően jelentősen átalakult: a meglévő intézményrendszernek a leszerelt katonák és a menekültek problémáját is kezelnie kellett, a hajléktalanellátás pedig mind a szereplők, mind a struktúra tekintetében jelentős változásokon ment át.
Bálint Angelika Hajléktalanok menhelyei – Hatósági és egyesületi szerepkörök a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben című tanulmánya a Korall Társadalomtörténeti Folyóirat 19. évfolyamának 74. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Az I. világháború Európa-szerte hatással volt a szociális intézményrendszerek átalakulására. A háborút követően az államnak számos társadalmi problémát kellett kezelnie, ráadásul ezúttal a krízishelyzet a korábbinál jóval szélesebb réteget érintett, már nem lehetett munkáskérdésként tekinteni a segélyezésre és az ellátásra. Az állami feladatkörök kiszélesedése ellenére a magánjótékonyság továbbra is fontos szerepet játszott a problémák leküzdésében, a segítségnyújtás nem került állami fennhatóság alá.
A vizsgált korszakban a nélkülözők megsegítésével több egyesület is foglalkozott. Mind a hatóságok, mind a magánjótékonykodók osztottak segélyeket, tartottak fenn jótékonysági intézményeket. Kőrösy József statisztikus a főváros szegényügyét taglaló munkájában a segélyezés két formáját különböztette meg: nyílt és zárt szegényügyet. A nyílt segélyezés körébe a pénzbeli segélyek mellett a természetben nyújtott segélyek is beletartoztak; az étel, ruha és tűzifa kiosztása mellett orvosi ellátást, ingyenes temetést és a szükséglakásokban történő elhelyezést jelentett. A zárt szegényügy körébe a bentlakásos intézmények, szegény- és árvaházak tartoztak.
A menhelyek Kőrösy rendszerében egyfajta átmeneti intézményt képeztek. Bár a zárt szegényügyet taglaló fejezetben olvasható leírásuk, a menhelyek lényegileg különböztek a szegényházaktól és az árvaházaktól: a jelentkezők csak az éjszakákat tölthették itt. Hasonlóan nyíltan működött a Bárczy-program keretében 1912-ben átadott Népszálló is. Az V. kerületi jótékonysági egyesület által 1911-ben alapított Népház pedig többféle funkciót is betöltött, a foglalkoztató műhely mellett szállót is működtetett.
Ez az intézmény sajátosan ötvözte a nyílt és a zárt jelleget: a foglalkoztató műhelyben dolgozó munkások számára bentlakásos intézményként működött, akik csak engedéllyel hagyhatták el a házat. Amennyiben a műhelyben dolgozó személyek nem foglalták el az összes ágyat a szállón, a szabadon maradt fekhelyeket a többi, hajléktalanok számára épített menhelyhez hasonlóan adták ki egy-egy éjszakára. A menhelyek a fenntartó szempontjából szintén átmeneti kategóriába tartoztak: a Hajléktalanok Menhelye Egylet összesen négy szállót üzemeltetett, ebből három épületet a főváros anyagi támogatásával épített fel. Sajátos volt az Alföldi utcai Menhely a Szenvedő Emberiségnek elnevezésű intézmény helyzete is.
Ezt az Első Pesti Hazai Takarékpénztár Egyesület alapította: az intézmény ötvenéves fennállásának emlékére létesített alapítványból építették fel, és fedezték a működését is egy, a főváros által felajánlott telken. Az intézetet a Takarékpénztár és a Fővárosi Tanács által kijelölt bizottság működtette. A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy a főváros vezetése a menhelyek vezetését, irányítását jellemzően a civil szféra feladatkörébe utalta, amiben a Hajléktalanok Menhelye Egyletnek döntő szerepe volt. Az egyesület a menhelyeket a fővárossal szoros együttműködésben létesítette, így tevékenységének elemzése hozzájárul a korabeli hatósági és egyesületi szerepvállalás megértéséhez.
Budapest első menhelyeit a Hajléktalanok Menhelye Egylet hozta létre, az egyesület alakulása pedig egy szabadkőműves-páholyhoz köthető. 1876 januárjában a Régi Hívek Páholy tagjai közt Feszty Adolf építész vetette fel az ötletet, mely szerint külföldi mintára a magyar fővárosban is szükség lenne menhelyek létrehozására. A gondolatot a páholy felkarolta, Feszty Adolf mellett Koechlin Ödön és Gundel János csatlakozott a kezdeményezőkhöz.
Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület bérpalotája (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)
A Régi Hívek Páholy támogatásával 1879-ben alapították meg az első szállót az Alföldi utcában. A kezdeményezés 1881-ben intézményi formát öltött, a tevékenységet egyesület formájában folytatták tovább. Az egyesületi keret jelentős előnyökkel járt: lehetővé tette a támogatói kör kiszélesítését és az adománygyűjtést. A Hajléktalanok Menhelye Egylet célkitűzéseiről két dokumentum tájékoztat. A fővároshoz írt levelükben foglaltak szerint céljuk „tisztán humanitarius szempontok által vezérelve hajlék nélkül maradt szegények számára menhelyek felállítása”. Az egyesület alapszabályaiban szintén leszögezték tevékenységük lényegét:
„1. § A menhelyek felállítása és fenntartása, hajléktalanok időleges elhelyezése, esetleg étkeztetése céljából Budapesten, továbbá 2. § Ily hajléktalanok részére lehetőleg keresetforrások nyitása.”
Az egyesület és a páholy kötődése miatt releváns kérdés lehet a szabadkőműves ideológia és a jótékonysági tevékenység kapcsolatának vizsgálata. A magyarországi szabadkőműves-páholyok történetének kutatója, Berényi Zsuzsanna Ágnes az 1880-as évektől az I. világháborúig terjedő időszakot fénykorként írta le. Ebben az időszakban a páholyok számszerű gyarapodása mellett a tevékenységi kör kiszélesedése is jellemző volt. A szabadkőművesség és a jótékonyság gyakorlása szervesen összetartozott.
Az alapszabályokba foglalt elv gyakorlati megvalósulása a páholy által életre hívott emberbaráti intézmények működésében nyilvánult meg. A Régi Hívek Páholy a főváros két alapvető társadalmi problémáját igyekezett enyhíteni: a lakhatás mellett az élelmiszerellátás ügyét karolták fel – az Ingyenkenyér Egylet létrehozása szintén a páholyhoz kötődött. Ezen a vonalon továbbhaladva felvetődik a kérdés, vajon az alapító tagok milyen mértékben kerültek ki a Régi Hívek Páholy tagjai közül. Az egyesület éves jelentései tartalmazzák az eredeti alapítók névsorát, a páholy taglistái közül azonban az 1881. évre vonatkozó kiadvány nem maradt fenn. Kiindulópontot jelenthet az 1879. évi névjegyzék, ebben azonban értelemszerűen a később csatlakozott tagok nem jelennek meg.
A lista kiegészíthető az 1901. évi névsorral, amely a tagok belépési évét is közli, így kiküszöbölhető a hibalehetőség, hogy az 1884 után belépett tagokat is figyelembe vegyük. A két kiadvány együttes használatával sem azonosíthatók azok a tagok, akik 1876 után csatlakoztak a páholyhoz, és 1901-ben már nem éltek, ám a két névsor kombinált használatával megközelítő képet alkothatunk a Hajléktalanok Menhelye Egylet és a Régi Hívek szabadkőműves-páholy tagjai közti átfedésről. A menhely 51 eredeti alapítója közül mindössze hat személy esetében nincs adatunk arról, hogy kapcsolatban álltak-e a páhollyal.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
