Január 12-én hosszú betegség után elment közülünk Lovas Enikő.
Mennyire erős kontúrú a hiány, amely belénk ékelődik vigasztalanul, amikor egy közeli, szeretett, nagyrabecsült lényt veszítünk el! És mennyire megrajzolhatatlan ez a kontúr, hiszen megfoghatatlan a lélek és a szellem formátuma, pedig ennyi maradna csak. Vigaszul.
Lovas (sz. Leczo) Enikő 1966. november 11-én született Királyhelmecen, ahol iskoláit végezte, s ahová pozsonyi egyetemi tanulmányai után visszatért. Dolgozott gimnáziumi tanárként, szerkesztőként, műfordítóként, dramaturgként, majd a kassai Rovart online kulturális folyóirat főszerkesztője lett, közben rendszeresen publikált színházi témájú írásokat a Rovarton kívül az Irodalmi Szemlében és a Dunszt online kulturális magazinban. A színház lett választott szakterülete, a művészi alkotásban a csoda születése érdekelte, amit egy társulatnyi elszánt ember szavakból, gesztusokból, hagyományból, szenvedélyből építkezve próbál megközelíteni és elérni, a csoda maga, ami minden előadás tétje valamennyi játszott alkalommal. „Mert ennél kevesebbet minek?” Tizenéves koromtól ismertem.
Nem lehetett vele úgy beszélgetni, hogy rövid úton ne valami lényegiről legyen szó. Szellemi és lelki formátuma megérintette, átjárta és megemelte az embert. Szenvedélyes érdeklődése tárgya iránt, ugyanakkor (ön)iróniával fűszerezett kérdésfelvetései inspiráló távlatot adtak. Így írt levelet. Így olvasott könyveket irodalomszakosként. Így rendezett főiskolás darabot. Talán így beszélt az irodalomóráin is, mindenesetre az irodalomról magánbeszélgetésekben biztosan. Így szerkesztette a rábízott honlapot. Így tekintett a színházra és a színházcsinálókra, ez a tétesség szól ki színházi esszéiből. Enikő kis műfajokban, szűk közegben dolgozott, s alkotott fontosat. Nem vonzotta a „nagy porond”, habár az számot tartott volna rá. Az ő bravúrja a kis felületeknek a valódi kérdésekkel történő feltöltése. Mérceként a valódi kérdéseknek a soha, semmilyen műfajban és tevékenységben a szem elől nem tévesztése. Mindannyian hálásak lehetünk, akik ismerhettük őt. Többek lettünk általa.
A hiány kontúrját talán pont ez adja, a fájdalommal keveredett hála.
Ma veszünk tőle búcsút Királyhelmecen.
Görözdi Judit
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
