Bozótvágó késsel támadt egy bűnöző a mozsgói szőlőhegyen

Emberölés kísérletének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy szigetvári férfit, aki kedden, szerelemféltésből, ismerősére támadt a mozsgói szőlőhegyen – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Hírdetés

A nyomozás adatai szerint a 35 éves gyanúsított augusztus 9-én este bozótvágó késsel a kezében ment ismerőse lakásához. Miután a a másik férfi ajtót nyitott, rátámadt a vágóeszközzel és közben azzal fenyegette, hogy megöli. A szúrást a sértett a kezével védte ki, emiatt súlyos sérülést szenvedett.
   
A gyanúsított elmenekült a helyszínről, de a rendőrök augusztus 11-én, Zalaegerszegen elfogták.
   
A férfi elmondta, hogy először egy közeli erdőben bujkált, ott rejtette el a bozótvágó kést, valamint a véres ruházatát, amelyet a nyomozók meg is találtak.
   
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki emberölés kísérlete miatt, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – olvasható a rendőrségi közleményben.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »