Borsi Balázs nagyváradi újságíró lett a Maszol új fõszerkesztõje

Borsi Balázs nagyváradi újságíró lett a Maszol új fõszerkesztõje

„A kiadó döntése alapján Borsi Balázs, a Maszol eddigi Bihar megyei, nagyváradi munkatársa veszi át a hírportál főszerkesztői tisztségét. A szerkesztőség vezetőjének kinevezése augusztus 6-án lép életbe” – közölte az erdélyi portál olvasóival.

A hírportál korábbi főszerkesztője, Cseke Péter Tamás 2020. július elsején mondott le vezetői tisztségéről és vált meg a laptól, az elmúlt hónapban pedig Tasi Anabella, a portál vezető szerkesztője látta el a főszerkesztői feladatkört. Az új főszerkesztő személyéről a Maszolt kiadó Progress Alapítvány elnöke, Nagy-Debreczeni Hajnal döntött.

Hírdetés

Mint korábban írtuk, megkeresésünkre Cseke elmondta, hogy leköszönéséhez az is hozzájárult, hogy kilenc év lapvezetés után belefáradt az általa „készenléti újságírásnak” nevezett online sajtós munkába, ami nem egy 8 órás munka. Mint említette, idén lesz 50 éves, és több időt szeretne tölteni a családjával, több időt szeretne fordítani az egészségére. Jelenleg az Agerpres hírügynökség magyar szerkesztőségének tagjaként folytatja tovább újságírói munkáját.

Az egy hónappal ezelőtti megkeresésünkkor azt is elmondta, hogy továbbra is együtt szeretne működni a Maszollal külsős főmunkatársi pozícióból. Érdeklődésünkre, hogy a vezetőséggel való konfliktus okozta-e a távozását, Cseke szűkszavúan úgy fogalmazott: minden munkahelyen vannak konfliktusok, példát azonban nem szeretett volna mondani, mert azokat a Maszol belügyeiként tartja számon.

Borsi Balázs frissen kinevezett főszerkesztő eddig a portál nagyváradi tudósítójaként dolgozott a Maszolnál. Facebookon olvasható bemutatkozása szerint „újságíró, fényképész és operatőr vagyok, ugyanakkor szerencsés, mert azt csinálhatom, amit szeretek”. Borsi korábban a Reggeli Újság főszerkesztője volt, ahonnan 2017-ben összeférhetetlenség miatt távozott – írja az ebihoreanul – mert kiderült, hogy párhuzamosan a Varadinum.ma portálnak is dolgozik. Ugyancsak a Bihar megyei hírportál tudósít arról is, hogy Borsi négy éven keresztül, Pásztor Sándor megyei tanácselnöksége idején a megye turisztikai ügynökségénél volt alkalmazásban, és az új tanácselnök, Ilie Bolojan volt az, aki menesztette állásából. Ezt követően lett a Maszol.ro nagyváradi tudósítója. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »