Borrell: Az EU nem hagyja, hogy Ukrajna kifogyjon a katonai felszerelésekből

Borrell: Az EU nem hagyja, hogy Ukrajna kifogyjon a katonai felszerelésekből

Az Európai Unió nem fogja hagyni, hogy Ukrajna kifogyjon katonai felszerelésekből, fontos, hogy Kijev „megvédhesse magát az orosz agresszióval szemben” – jelentette ki az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, az EU-tagországok védelmi minisztereinek tanácskozását követően kedden.

Josep Borrell sajtótájékoztatóján aláhúzta:

a tagállamok képesek továbbra is segítséget nyújtani Ukrajnának, hogy folytani tudja hihetetlen ellenállását Oroszországgal szemben.

Kijevnek szüksége van a katonai felszerelés pótlására, ugyanis területén az Oroszország indította háború folytatódik, sőt – mint mondta – a fordulópontjához érkezett. Az uniós támogatás jelentősen növeli az ukrán hadsereg harctéri kapacitását – emelte ki a főképviselő. Állítása szerint az orosz csapatok és eszközök veszteségi aránya jelentős, ugyanakkor vélte, nem lehet megmondani, hogy Oroszország meddig képes ellenállni Ukrajnának.

Ha a számok és a jelentések igazak, akkor Oroszország elképesztő veszteségeket szenvedett, hadseregének 15 százalékát elvesztette Ukrajna megszállása során, ami világrekordot jelent

– fogalmazott.

Finnország és Svédország NATO-csatlakozási törekvéseivel kapcsolatban a főképviselő hangsúlyozta:

a két ország az Európai Unió teljes támogatására számíthat.

Biztos vagyok abban, hogy a két ország minden tagállamtól erős támogatást kap, mert NATO-tagságuk növeli az egységünket, és erősebbé tesz minket

Hírdetés

– fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn közölte:

a NATO Finnországgal és Svédországgal történő bővítése nem jelent közvetlen fenyegetést Oroszországra, Borrell azt mondta: megértette és örül az orosz elnök szavainak.

Beszélt arról is, hogy

az uniós tagországok védelmi miniszterei a keddi tanácsülés során egyetértetek abban, hogy az EU-nak többet kell költenie biztonságának szavatolására.

Szavai szerint az EU-nak gyorsabban és hatékonyabban, valamint megelőző jelleggel kell reagálnia a krízishelyzetekre.

Közölte: a tagországok 2009 és 2018 között 160 milliárd euróval kevesebbet fordítottak katonai beruházásokra, ami – mint mondta egy csendes leszerelési folyamatot jelent.

Az ukrajnai háború azonban rávilágított a katonai kiadások elmaradása okozta hiányosságokra és a készletek feltöltésének fontosságára – mondta.

A jelenlegi biztonsági helyzetben többet és többet kell költenünk a biztonságunkra

– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »