Jelenleg a párt a választási kudarcát heverné ki, de pihenés és regenerálódás, valamint a konzekvenciák levonása helyett a párttagok kizárása és megbüntetése zajlik. Mondhatnánk, ha épp nálunk lenne egy rózsaszínű szemüveg, hogy ez afféle megtisztulás.
De egyrészt nincs nálunk semmilyen színezett lencséjű okuláré, másrészt nem szeretünk hazudozni, tehát nem mondunk ilyet. Még csak hasonlót sem. Ugyanis a miniszterelnök ünnepélyes beszéde előtt dúlva-fúlva kivonulni pont nem az az irány, ami a megtisztulás felé vezet. Ahogyan az a világhírűvé vált, gyors lefolyású bokszmeccs, amelynek két versenyzője Hadházy Ákos és Sallai R. Benedek volt, szóval az sem azt mutatja, hogy az LMP kezdené megtalálni a helyes utat.
De amiatt sem tudjuk megtisztulásnak nevezni az LMP körüli történéseket, mert az elnök asszony a villámgyors lemondás helyett inkább megigazította a sminkjét, és elment egy 30 ezer forintos hajvágásra.
Itt tart most az LMP. És hogy honnan indult? Megalakulásakor az LMP egy rendkívül bájos és szerethető, alternatív, rendszerkritikus párt volt. Persze esetlen, ügyetlen és tapasztalatlansága okán sokat hibázó szervezetként indult, és aki valaha egy nyúlfarknyit is érdeklődött a politikatörténet iránt, az tudta, hogy jobbosok, balosok és liberálisok nem tudnak, nem tudhatnak hosszú távon együttműködni. A politikai pártok a történelem során nem véletlenül különültek el jobb- és baloldalra.
A jobb és bal csak a legritkább esetekben tud együttműködni, hiszen számtalan olyan fontos téma kerülhet elő egy-egy szavazás során, amiben egy jobboldali és egy baloldali ember nem fog tudni dűlőre jutni.
Gondoljunk csak a nemzeti, vallási vagy akár szexuális kisebbségek körüli dilemmákra, az abortuszra, a család fogalmának definiálására, a melegházasságra vagy az egy- és többkulcsos adóhoz való hozzáállásra. Aranyosak meg zöldek voltak, biciklivel jártak és sokat mosolyogtak, és tagadhatatlanul egészen szimpatikusak lettek azáltal, hogy nem revolverezték egyfolytában a kormányt, hogy konstruktív ellenzékként, nem pedig mindenre zsigerből nemet mondó idióták gyülekezeteként működtek.
Ráadásul 2006. október 23-ára, a rendőrterrorra és Gyurcsányra is nagyjából úgy tekintettek, ahogy az a józan emberektől elvárható, de a párton belüli ideológiai különbségekből fakadó ellentétek szépen lassan mégiscsak elkezdték szétszakítani az LMP-t.
Az eleve hibás konstrukció bedöglött, megállt és darabjaira hullott, hogy aztán sok apró darabja életre keljen, és sokkal rosszabb dolgok jöjjenek létre. Ezen a ponton elég csak Karácsony Gergelyre gondolni. Na ugye.
A Schiffer András-i útról a megmaradt a LMP-sek eltérítették a pártot. A „Gyurcsánnyal meg a szocikkal soha nem fogunk össze” szlogent felváltotta a „Gyurcsánnyal meg a szocikkal, de még a Simicska által felvásárolt bizniszpárttal is össze kellene, sőt kell is fogni”, és a korábbi konstruktív ellenzéki szerep helyett Bolgár Györgyöt és Kálmán Olgát idéző felszólalásokkal kezdett előállni Szél Bernadett, aki egy idő után olyan szinten vesztette el a hidegvérét és a józan eszét, hogy a kampány finisében gyakorlatilag nem volt olyan sajtótájékoztatója, interjúja vagy televíziós beszélgetése, ahol ne mondta volna ki legalább ötször, hogy ha ők győznek, Orbán megy is a börtönbe.
De az is elképesztő stratégiai hiba volt, hogy Dettike folyamatosan Szél-kormányról beszélt. Az emberek ugyanis pontosan tudták, hogy egy 6-7 százalékos pártocska elnöke nem alakíthat kormányt. Nem jön ki a matek. Sehogy.
És ha egy politikus az egész kampányt végighazudja, az bizony visszatetsző. Pont a legfontosabb tulajdonságát, a hitelességét veszíti el az a politikus, aki a választás után megalakuló Szél-kormányról hazudozik.
Az pedig már tényleg a legalja volt, amikor kijelentette, hogy őt bizony Orbán Viktor április 8-a után börtönbe fogja záratni. Ezzel szemben teljesen úgy tűnik, hogy lassan június van, Detti pedig még mindig szabadlábon van. Szél Bernadett a kampány során nem a kormányzóképességét bizonyította, hanem azt, hogy nincs érzéke a politikához, valamint azt, hogy terhelés alatt hisztérikus és kiszámíthatatlan lesz, továbbá hajlamos hazudozni, nagyot mondani.
Nem tudom, mi a megoldás kulcsa, de abban biztos vagyok, hogy nem az, ha a párt elnök asszonya Kálmán Olgább akar lenni Kálmán Olgánál is. Az oktatásozás, egészségügyezés, a rezsimezés, a diktatúrázás, a börtönnel fenyegetőzés nem az LMP útja.
Azon az úton a szocik, a DK meg Simicska Lajos pártja jár. Az a bukott és vesztes pártok útja. Talán akkor maradhat meg az LMP, ha megérti, hogy a kormány nem ellenséget jelent. Ha megérti, hogy az ellenzékiség nem azt jelenti, hogy minden kormánypárti javaslatot azonnal, csípőből vissza kell utasítani. Az ellenzékiség nem azt jelenti, hogy össze kell fogni a szemkilövető, hibbant Néróval.
Az ellenzéki lét nem azt jelenti, hogy versenyt kell diktatúrázni Gyurcsány Ferenccel, Kálmán Olgával meg a Klubrádió öreg kommunistáival. Talán inkább vissza kellene térni a schifferi útra.
Apáti Bence
A szerző táncművész, publicista
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
