Donald Trump amerikai elnök „nagyon jónak” minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját. Nem sokkal később viszont azt mondta: nem érti, hogy Moszkva miért nem hajlandó kompromisszumra az ukrajnai háború lezárása érdekében.
Donald Trump szerdán, a fehér házi dolgozószobájában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a moszkvai megbeszélést követően beszélt Steve Witkoffal és Jared Kushnerrel, akik arról a benyomásukról számoltak be, hogy az orosz elnök „le akarja zárni a háborút”. „Azt gondolom, hogy Putyin vissza akar térni egy normális élethez és szeretne kereskedni az Egyesült Államokkal, ahelyett, hogy katonák ezreit veszítené el minden héten” – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor azt is megjegyezte: azt nem tudja, ténylegesen mire vezet majd a keddi egyeztetés Moszkvában.
Az orosz kormány reakciójával kapcsolatban feltett kérdésre, miszerint Moszkva nem akar kompromisszumot, Donald Trump úgy reagált:
„Nem tudom, mit művel a Kreml”.
Ukrajna pozíciójával kapcsolatban Donald Trump úgy vélte, hogy Kijevvel jó egyezséget sikerült kidolgozni, majd megjegyezte, hogy a megállapodáshoz két félre van szükség.
Egyben azt a véleményét is kifejezte, hogy az ukrán elnök február végi washingtoni látogatása idején alkalmasabb lett volna az idő megkötni az egyezséget a háború lezárásáról. „Most számos dolog mutat az ellenükben” – fűzte hozzá az amerikai elnök Ukrajna helyzetére utalva.
Sokadik alkalom
A keddi orosz-amerikai tárgyalás már a sokadik volt azon egyeztetések sorában, amelyeknek – a nyilvánosságnak szánt politikai nyilatkozatokon túl – semmilyen kézzelfogható eredménye nem lett.
Sajtóinformációk alapján arra lehet következtetni, hogy a mostani egyeztetés nem pont úgy alakult, ahogy az amerikaiak várták volna: a találkozó előtt ugyanis még úgy volt, hogy az Egyesült Államok Moszkvában tárgyaló képviselői – Steven Witkoff és Jared Kushner – a megbeszélés után rögtön egy európai országba mennek, hogy találkozzanak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélés után azonban ezt a találkozót lemondták.
Ehelyett az amerikaiak végül csütörtökön egyeztetnek az ukránokkal Miamiban – de ott már nem Zelenszkij fogja vezetni az ukrán küldöttséget, hanem csak az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője, Rusztem Umerov. Mindeközben a háború folytatódik tovább, és Moszkva csapatai előrenyomulnak a fronton.
MTI
Nyitókép forrása: AP Photo/Evan Vucci
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


