Bolemant Lilla: „Ha egy nő az abortusz mellett dönt, nem jókedvében teszi”

Bolemant Lilla: „Ha egy nő az abortusz mellett dönt, nem jókedvében teszi”

Október 19-én, tehát a hó végi parlamenti ülésszak nyitónapjához időzítve érkezett Pozsonyba az a levél, amelyet Dunja Mjatinovics, az Európa Tanács emberi jogi biztosa az abortuszok szlovákiai szigorítása szándékának ügyében a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa képviselőinek címzett.

Állásfoglalásában határozottan nyugtalanítónak tartja az abortuszok rigorózus megnehezítésének itteni intencióit, illetve a nők szexuális és szülési jogai kapcsán körvonalazódó merevséget. Egyben arra figyelmeztet: a vitatott törvénymódosítás parlamenti jóváhagyása nemcsak az alapvető női döntésjogok védelmét szűkítené, hanem Szlovákia ezzel megszegné az emberi jogok betartásában nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeit. A kedélyeket borzoló témáról Bolemant Lilla nőjogi szakértővel beszélgettünk.

Szlovákiának van egy hatályos, szakmai és társadalmi konszenzuson nyugvó jogszabálya a művi terhességmegszakításokról. Miért hát ez a felhördülés a szóban forgó törvénymódosítás körül, ha annak előterjesztője, Anna Záborská és az őt támogató képviselők csoportja a várandós nők segítését, olykor nehéz egyéni helyzeteik hathatós jobbítását ígéri?

Első hallásra valóban érthetetlennek tűnhet, hogy miért is tiltakozik a társadalom és a szakemberek egy része a törvénymódosítás ellen, ha az a nőknek segítséget kíván nyújtani nem kívánt terhességük esetén. A segítségnyújtás címkéje mögött viszont nagyrészt olyan intézkedéseket javasol, amelyek a nőknek éppen ellenkezőleg, megnehezítenék a mesterséges terhességmegszakítás biztonságos végrehajtását, valamint az erről szóló információkhoz, illetve magához a műtét elvégzéséhez való hozzájutást. Igaz, a javaslatok között található néhány valóban segítő szándékúnak értékelhető is, ezekkel azonban az a gond, hogy a megvalósításukhoz nincs kidolgozott terv. Sem annak szervezési, sem anyagi vonzatait illetően. Ilyen például a titkos szülés lehetősége.

A törvényt bírálók körében elhangzottak olyan vélemények, hogy az előirányzott módosítások a nem tervezett vagy egyenesen nem kívánt terhesség esetén az érintett nőket, úgymond, szinte vezetőláncra fogják döntéseik meghozatalában. Nem túlzás ez így?

Nem, nem túlzás. Ugyanis az abortusz elvégzését kötelező várakozási időhöz kötnék, vagyis több nappal meghosszabbítanák a várakozási időt, ami jelentősen megnehezítené a műtét időben való elvégzését. Az abortusz ugyanis a hatályos törvény értelmében a terhesség 12. hetéig végezhető el, és így megtörténhet, hogy a várakoztatás miatt túllépik ezt a határidőt. És persze így kétségbe vonják a nő döntési képességét is, hiszen kérdőívek kitöltésére köteleznék, amelyekben írásban kell adnia: mi okból kéri az abortusz elvégzését. Ilyenformán elbizonytalanítanák az illetőt, és megpróbálnák elérni, hogy ne történjen meg a terhességmegszakítás. A szocialista abortuszbizottságokhoz hasonlító bizottságok felállításának terve szinte ijesztő – és nem utolsósorban a személyiségi jogok sárba taposásáról is szólna.

A Választás Lehetősége nevű civil szervezet adatai szerint Szlovákiában a nők számottevő hányada, ha akarná is terhességének művi megszakítását, gyakran pénzügyi okokból kénytelen lemondani az ilyen szándékról. Ráadásul nálunk az egészségügyi intézmények egyharmada eleve nem nyújt ilyen szolgáltatást, a fennmaradó kétharmad 23 százalékának szakszerű tájékoztatása pedig elégtelen. Mindez mit árul el a mai hazai valóságról?

A mai hazai valóság az, hogy az abortuszok száma évről évre ennek ellenére csökken, és hogy a helyzet nem ideális. Hiszen a nők nem mindenütt jutnak hozzá a szükséges és megfelelő információkhoz, meg hát a műtétet sem hajtják végre minden klinikán, noha a szakmai előfeltételeket tekintve elvégezhetnék. Sőt kiderült, hogy van olyan klinika, amely erkölcsi okokra hivatkozva elzárkózik az abortuszok elől, viszont egyes orvosaik más klinikákon végrehajtják. Így azt a néhány évvel ezelőtti döntést, amely az orvos számára lehetővé teszi, hogy erkölcsi okokra hivatkozva elutasítsa az egészségügyi ellátás kötelezettségét, a kormánynak semmissé kellene nyilvánítania. Egyben itt az ideje növelni a tájékoztatást. Nemcsak az abortuszról, hanem a fogamzásgátlás lehetőségeiről is, elérhetővé téve különféle formáit. Persze, nem utolsósorban lenne nagyon fontos a szexuális felvilágosítás az iskolában, hiszen a fogamzásgátláson kívül ezzel előzhető meg leginkább a nem kívánt terhesség.

Hírdetés

Ha csak jelszavasan is, de a sokak által bírált törvénymódosítás megszavazása miben bonyolítaná még jobban ezt a már most sem gondmentes helyzetet? Mert több szakmai vitában az is felmerült, hogy az élet sarkítottabb helyzeteiben a terhességmegszakítások körüli új bonyodalmak akár traumatizálhatják a nőket; mi több, kiszolgáltatott helyzetüket megszégyenítő zaklatásnak érezhetik. Nem érzi elnagyoltnak ezeket a felvetéseket?

Tudatosítanunk kell, hogy amiről beszélünk, az általában egy válságos élethelyzet, amelyben a nőknek elsősorban abban kell/kellene segíteni, hogy a szorongást okozó körülményeik dacára a helyes döntést tudják meghozni. Segíteni, megfelelő és objektív tájékoztatással. Nem befolyásolással, hanem megértéssel, a döntésük elfogadásával. Ha egy nő az abortusz mellett dönt, sosem jókedvében teszi, hanem testi, lelki, gazdasági és családi körülményeinek ismeretében próbálja meghozni a magára és a családjára nézve legelfogadhatóbb döntést. Ahogyan azt szintén tudni kell, hogy az abortuszon áteső nők legnagyobb száma tartós partnerkapcsolatban, családban él, egy vagy több gyereket nevel. A nő életébe való hozzá nem értő és érzéketlen beavatkozás tényleg tartós lelki sebeket okozhat, hiszen az egyébként is nyomasztó lelki terhet csak tovább nehezíti számára.

Más szakértők azért tartják aggályosnak a terítéken lévő törvénymódosítást, mert annak eltérő módon is értelmezhető cikkelyei a napi praxisban elbizonytalaníthatnák az orvosokat. Reális egy ilyen aggály?

Gondolom, az utóbbi napokban az orvosok éppen ezért fejezték ki a problémakörrel kapcsolatos kétségeiket és ellenérveiket. Ezeket egy közös állásfoglalásban a törvényjavaslat beterjesztőinek is elküldték. Nagyon veszélyesnek látják, hogy a törvényjavaslat az abortuszt csak akkor tartaná kötelezően elvégzendőnek, ha a nő élete közvetlen veszélyben forog; ráadásul várakozási időket is előír, és bizottságokat teremt, amelyek döntéseket hozhatnak a műtét elvégzéséről/elvégezhetőségéről. Az efféle „tájékoztatás”, a kötelező adatszolgáltatás, egyben a nő önálló döntési képességének kétségbe vonása – az orvosok szerint – komoly aggodalomra ad okot. Álláspontjuk szerint mindez szöges ellentétben áll az orvosi küldetéssel, amelyre ők felesküdtek. De magával az egészségvédelemmel, az érintett nők egészségi állapota rosszabbodásának legsikeresebb megelőzési esélyeivel is.

Az új szabályokon nyugvó terhességmegszakítási jogrend, a nőjogi szervezetek szerint, országosan mennyivel növel(het)né a szakszerűtlenül vagy titokban végrehajtott – így a nők egészségét jelentősen veszélyeztető – abortuszok arányát?

Számokban nehéz előre meghatározni, milyen mértékben nőne az illegálisan elvégzett, a nők egészségére és életére veszélyes abortuszok száma. Vagy hogy mennyien utaznának külföldre, ahol biztonságos környezetben alávethetnék magukat a műtétnek. Közben rendkívül nehéz helyzetbe kerülnének azok a nők, akik anyagilag nem engedhetnék meg maguknak, hogy e célból külföldre utazzanak, esetleg egy, a lakhelyüktől távolabb eső városban keressenek megoldást. A társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek pedig az még inkább megnehezítené a dolgát, hogy akár csak információkhoz sem jutnának. Így tehát nem csupán azon nők száma a fontos, akik illegális abortuszra kényszerülnének, hanem azoké is, akik eleve nem jutnának hozzá az abortusz lehetőségéhez. Az eredmény végül is nem az lenne, ami a politikusok célja: hogy nőjön a megszületett gyermekek száma, hanem az, hogy az emberek legsebezhetőbb csoportjai még nehezebb szociális és egyéb helyzetekbe kerülnének.

Ön, női szemmel, hogyan látja: a józanul gondolkodó állampolgárnak miért illene tárgyilagosan elgondolkodnia ezen a politikusi „császármetszéssel” kialakított, új társadalmi feszültségeket gerjesztő vitán?

Emberi szemmel úgy látom: a nők és a férfiak egyenrangú helyzetének előfeltétele, hogy ne egymás ellenében hozzanak törvényeket, és ne korlátozzák egymás jogait. Amin el kell/kellene gondolkozni, az nem más, mint az a két dolog, amit az emberi jogi szervezetek minden egyes ilyen törvénymódosítási javaslat beterjesztésénél hangsúlyoznak. Jelesül, hogy az emberi jogokat – ez esetben a társadalom több mint a felét alkotó nők jogait – érintő döntéseket az új törvénytervezetek kidolgozói már megelőzően, tehát még azelőtt tárgyalják meg a témában illetékes szakemberekkel, mint hogy indítványaikat a kormány vagy a parlament elé terjesztenék. Ahogy az szintén nagyon fontos lenne, hogy mind a kormány, mind a parlament emberi jogi és egészségügyi témákkal foglalkozó tanácsadó szerveinek tagjai valóban szakértők legyenek. Akiknek tanácsait aztán a törvényjavaslatok beterjesztői komolyan figyelembe is vennék! Csak így, az érintett szakértői csoportok bevonásával lehet elérni, hogy egy-egy döntés indulatoktól mentesen és a tények alapján szülessen meg.

Ha a nőktől a parlament elvárja, hogy éljenek felelősséggel, úgy a parlamentnek miért lenne szintén kötelessége – ideológiai szempontok helyett – az ilyen érzékeny kérdésekben felelősséggel dönteni?

Úgy gondolom, a politikai döntéshozóknak a modern 21. században szakmai és emberi felelősséget is vállalniuk kell a döntéseikért. Ne a mindenkori politikai csatározások tárgya legyen az emberek egy-egy csoportjának, ez esetben a nőknek a sorsa. Ne attól reméljenek politikai hasznot – választókat, akik majd a következő választáson bejuttatják őket a parlamentbe –, hogy a vélt vagy valós sztereotípiákra meg előítéletekre, vallási preferenciákra építenek. Az eddigi kormányok sorra azt bizonyították be, hogy emberi jogi – különösen nőjogi – szempontból korántsem állnak a helyzet magaslatán. Nem hallgatják meg a szakmai érveket és érzéketlenek az alárendelt helyzetben lévő csoportok valós problémáinak felismerése iránt. És itt nemcsak a nőkre gondolok, hanem a szegénységben élőkre, a más fajhoz, etnikai csoporthoz, nemzetiséghez, szociális vagy egészségi hátránnyal élők közé tartozókra is. A politikának mintha nem állna érdekében érdemben foglalkozni velük és a gondjaikkal. Pedig a politikusoknak akkor lesz majd több szavazójuk is, ha az emberek nem vesztik el bizalmukat az általuk választottakban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »