Boldogok a békességszerzők címmel rendezték meg Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (PPKE HTK) a teológiai tanárok konferenciáját január 25-én és 26-án. Az előadók az Egyház, a keresztények a társadalmi konfliktusok feldolgozásában és a megbékélésben betöltött szerepéről beszéltek.
A tanácskozás első napján jelen volt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Marton Zsolt váci megyéspüspök is.
Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora megnyitó beszédében a 130. (131.) zsoltárt idézte: „Csak békességre és csendre intettem a lelkemet.” A konfliktusok állandó elemei az ember tragikus történelmének.
A napjainkban tapasztalható globális méretű értékvakság istenítéletet hív magára.
A szeretet kultúrája leépül, és kialakul a rombolás struktúrája. Korunk emberének erkölcsi kódexre lenne szüksége, észre kellene vennie, hogy ez az evangélium formájában mindannyiunknak a rendelkezésére áll – hangsúlyozta Kuminetz Géza.
Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök előadásában az Ószövetséget vizsgálta. A béke nem csupán a háborútól mentes időszak, hanem az emberi élet kiteljesedésének állapota, Isten ajándéka. A Biblia szerint világunkat kettősség jellemzi.
A kezdetben jónak teremtett világban már korán megjelenik a pusztítás, a gyilkosság. Az őstörténet szerint a béke az önkorlátozás révén jöhet létre. A prófétáknál a béke a kiengesztelődés révén valósulhat meg, míg Jónás könyve – melyben a viharos tenger csak a bűnös megtalálásával és tengerbe vetésével csillapodik le – azt mutatja, hogy a békének ára van. A bibliai elbeszélésekben a nemzedékek egymást követve újra és újra élnek az erőszak eszközével.
Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az ószövetségi elbeszélések nem békés, hanem küzdelmes időszakban keletkeztek.
A történetek arra utalnak, hogy a béke áldozatra, tettekre, és odaadásra hív. A politikai modell elképzelésének a királyi messiás áll a középpontjában, aki ügyességére alapozva éri el célját. A bölcsességi modell szerint a béke úgy valósul meg, hogy az egyes ember követi az együttélés szabályait. A kultikus modell azt jelzi, hogy a béke az engeszteléssel állítható helyre. Az eszkatologikus modell szerint a teljes béke ezen a földön nem valósítható meg, ehhez Isten beavatkozására van szükség.
Oláh Zoltán a héber sálóm és a görög eiréné (béke) fogalomról beszélt.
A Merneptah sztélé (Kr. e. 1300) a békét a háborúval állítja szembe. A béke mint üdvözlő forma is már korán jelen van a közel-keleti népeknél. A 2Sám 11,7 szövege érdekes módon a „háború békéjéről” beszél. Itt a sálom kifejezés a teremtés rendjére utal, de arra is figyelmeztet, hogy a modern nyelvekre nem lehet egyszerűen lefordítani. A Zsolt 85,11 szövege a békét megszemélyesíti: „Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke.” Az ókori zsidó-keresztény sírfeliratokon is megtaláljuk a békesség szót. Ez a korabeli pogány feliratokkal ellentétben – mely a sírrablókat figyelmezteti – arra utal, hogy az elhunyt Isten jelenlétébe kerül.
Kocsis Imre a páli levelekből kiindulva vette szemügyre Krisztus békeszerző művét, különös tekintettel arra, hogy a keresztények miként lehetnek a béke munkásai.
A Római levél 5. fejezetének elején a béke, megbékélés, békesség kifejezés többször is előfordul. Ez egy félelemtől mentes, gyermeki kapcsolatra utal: a hívő Istenre mint Atyára tekinthet, akire mindig támaszkodhat. A 12. fejezetben (9–21) a helyes magatartás szabályait fogalmazza meg: „…éljetek békében minden emberrel!” (Róm 12,18). Arra szólítja fel a híveket, hogy ne fizessenek a rosszal rosszért, törekedjenek a jóra.
Az Efezusi levél 2. fejezetének tanító részében Krisztusról mint a „mi békénkről” olvashatunk, aki békét szerzett, aki kibékítette saját testében a keresztfa által az embert Istennel. Krisztus „eljött, hogy békét hirdessen” (Ef 2,17). Az ellenségességet kiváltó törvény válaszfalát lebontotta, hogy „a két népet új emberré teremtse önmagában” (Ef 2,15). Az Ef 4,3 verse a béke megtartására utal, míg a 6,15-ben arra hívja a keresztényeket, hogy hordják a „béke evangéliumának saruját”. A páli szövegek szerint maga Isten kezdeményezi a békét, melyet az embernek meg kell őriznie.
Armand Puig i Tarrech, a Barcelonai Egyetem Teológiai Karáról a Sant’Egidio közösség szempontjából beszélt a béke evangéliumának megvalósításáról. Mint elmondta, a közösség békéért végzett munkája az evangélium üzenetére támaszkodik, emellett az erőszakot szenvedők segélykiáltását is meghallják.
A békés világ építésének eszköze – amint azt Szent XXIII. János pápa megfogalmazta – a párbeszéd, a barátság és az ima. A párbeszéd feltételezi a népek és egyének érettségét, míg a barátság „Assisi szellemében” lehetséges.
Ugyanakkor a vallások sok tekintetben hozzájárulhatnak a béke megvalósításához. Az együttélés civilizációja azon alapul, hogy felebarátként tekintünk a másik emberre. A béke egy prófécia. A vértanúk, azok, akik az erőszakra nemet mondtak (amor pacis), győzik le a gyűlöletet (odium pacis). Rájuk emlékezik a San Bartolomeo all’Isola-bazilikában található „új mártírok emlékműve”. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy a párbeszéd nem egy technika, annak a szívből kell fakadnia.
Jan De Volder, a Leuveni katolikus egyetem Teológiai Karának professzora Ferenc pápa geo- és békepolitikájáról beszélt. Kiemelte, hogy a Vatikán a föld szinte minden államával tart fent diplomáciai kapcsolatot; kivétel Kína, Szaúd-Arábia, Észak-Korea és Afganisztán. A nemzetközi porondon a Szentszéknek prófétai szerepe van, e mellett a lelkiismeretre is szeretne hatni. Szent II. János Pál pápáról azt mondták, hogy „egy óriás a geopolitika sakktábláján”. Ferenc pápa a geopolitika három szintjén szólal meg. Prófétai hanggal igyekszik felhívni a figyelmet a békére, az igazságosságra és az erkölcsi elvekre. Kijelenti, hogy
A moralitás oldaláról kiáll az áldozatok, a szegények és a perifériára szorulók mellett, felemeli hangját a teremtett világ védelmében és a fegyverkereskedelem ellen. A Szentatya hidakat épít és párbeszédre hív. Ezt jelzi a mianmari vagy a bangladesi konfliktusokban játszott szerepe, vagy az Egyesült Államok és Kuba közötti közvetítés. A vallások közötti párbeszéd fontos eleme az 2019-ben aláírt Abu-Dzabi nyilatkozat.
Sáry Pál Az ókori egyház szerepe a rabszolgák konfliktusainak megoldásában című előadásában elmondta: a rabszolgaság intézménye a római jog ius gentium, azaz a népek jogai körébe tartozott, utalva arra, hogy ez más népeknél is jelen van. Ugyanakkor – ahogyan azt az ókeresztény szerzők is megállapították – a rabszolgaság nem tartozott a természetjog alá.
A rabszolgaságot az után sem törölték el, hogy a kereszténység meghatározóvá vált. Ennek oka a magántulajdon tisztelete, valamint a fennálló jogrendszer megőrzésének szándéka állt. Emellett a templomokban sokszor került sor rabszolga felszabadításra. Az ókorban a rabszolgákkal szembeni visszaélések nem voltak jogszerűtlenek, ám a túlkápást az erkölcsi törvények megsértéseként értékelték. A humanitas romana gondolkodói – mint például Seneca – szerint uruknak a szolgákkal jól kell bánniuk. Az előadó rámutatott: Pál Filemontól nem Onezimusz rabszolgaságból való, hanem egy jóval mélyebb „felszabadítást” kért. Az antik világban a rabszolga az istenek oltáraihoz, szobraihoz menekülhetett, a kereszténység idején a templomok jelentettek menedéket azoknak a szolgáknak, akiket uruk sanyargatott.
Gájer László Erőszakmentesség, polgári ellenállás és a szegények melletti kiállás Isten Szolgája Dorothy Day életében címmel tartott előadást.
Dorothy Day 1897-ben született New Yorkban. „Egész életemben Isten kísértett” – írta visszaemlékezésében. Az 1906-os San Franciscó-i földrengés volt az első élmény, amely megzavarta lelke harmóniáját. Ugyanakkor megélte az emberek közötti szolidaritást és „Isten hatalmát” is. Először az anarchisták nézetei hatottak rá. Úgy látta: „Krisztus nem járt az utcákon”, mert a keresztények „nem adnak enni az éhezőknek, és nem adnak inni a szomjazóknak”. Szerinte a szegények fognak majd fellázadni és „szabadítják ki a foglyokat”. Szocialista és szindikalista volt; nappal tüntetett, éjjel szövegeket szerkesztett. Magánélete is „szánalmas, zűrös és zavaros volt”, abortuszon is átesett, egyre inkább csúszott lefelé a lejtőn. Ugyanakkor kereste a harmóniát, 1925-ben pedig megszületett a lánya, aki megváltoztatta az életét. Néhány év múlva megkeresztelkedett, ám a korabeli Egyházban nem találta a tevékeny szeretet megnyilvánulásait. Ezért munkatársaival menedékeket, szegénykonyhákat, agrárközösségeket hozott létre, és megalapította a The Catholic Worker című újságot. Aktivizmusa, tiltakozásai miatt – a vietnámi háború ellen röplapokat osztogatott – többször volt börtönben. Imádkozta a zsolozsmát, gyakran élt az Egyház szentségeivel.
Gárdonyi Máté a modern kor pápáiról beszélt, elsősorban arra fókuszálva, hogy milyen szerepet játszottak mint a béke szószólói és békeközvetítők.
A keresztes háborúk idején, vagy a reneszánsz korban a pápák nem kerülték a konfliktusok erőszakos megoldását, ám ez nem azt jelenti, hogy ne törekedtek volna a békére is. Az előbbi mögött az az elképzelés állt, hogy a Szentszék függetlenségéhez szükség van a pápa világi hatalmára. A pápai állam megszűnésével a szentszéki diplomáciát, a pápai imázst is újra kellett gondolni.
A 20. században a pápai szolgálathoz a pártatlanságra alapozott közvetítési szándék egyre hangsúlyosabban hozzátartozott. Ez ugyanakkor nem jelentett semlegességet. XV. Benedek az 1. világháború idején, 1917-ben állt elő béketervvel, ám ezt a szemben álló felek figyelmen kívül hagyták. Ennek hátterében többek között az állt, hogy a Szentszéknek csak a központi hatalmakkal volt diplomáciai kapcsolata, másrészt a nacionalista közegben nem tudták elfogadni, hogy a pápa minden fél közös atyjaként szólal meg. XII. Piusz a 2. világháború alatt a karácsonyi szózataival próbálta a békét előmozdítani. A pápa folyamatosan használta a diplomácia eszközeit, jobbára ennek informális oldalát. Az egyházfő tisztában volt lehetőségeinek korlátaival, emellett felvállalta azt is, hogy később passzivitással vádolják. Szent XXIII. János pápa az 1962-ben kirobbant kubai rakétaválság idején lépett fel közvetítőként.
Rendkívül fontos volt az 1963. április 11-én kiadott Pacem in terris és a Szent VI. Pál pápa által kiadott Popolorum progressio kezdetű enciklika. Ez utóbbiban a pápa már mint a harmadik világ szószólója jelenik meg. Az 1975-ös helsinki folyamatnak a Vatikán teljes jogú résztvevője volt. Ösztönzésére került be a szövegbe a vallási és lelkiismereti szabadság megfogalmazása.
A konferencia társszervezője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete volt.
Baranyai Béla
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
