Lev Tolsztoj (1828-1910) orosz író monumentális főművének fő témája persze az Oroszország elleni francia támadás (1812), s ennek történelmi előzményei, majd utóélete. De van számtalan melléktémája is.
A regény főhőse Pjotr Bezuhov gróf, eredetileg vagyontalan, cím nélküli ember, az ország egyik leggazdagabb emberének, Kirill Bezuhov grófnak az egyik törvénytelen fia, aki az apja által neki folyósított zsebpénzből él. Pjotr nyugatos ember, külföldön – Franciaországban – tanult, magát Pierre-nek szólíttatja, s – ahogy az egész orosz arisztokrácia akkor – szívesebben beszél franciául, mint oroszul. Nyugaton a francia forradalom és Napoleon lelkes híve lett, majd be is lépett egy szabadkőműves páholyba, nagyon szeretne jelentős társadalmi és pollitikai változásokat Oroszországban.
Élete hatalmas fordulatot vesz azonban. Apja, halála előtt nemsokkal, váratlanul elismeri őt törvényes fiának, sőt őt mevezi meg örökösének is. Így Pierre hirtelen az ország 100 leggazdagabb emberének egyike lesz, birtokainak éves tiszta jövedelme 500 ezer rubel (ez mai vásárlóértéken kb. 20 millió dollár), plusz hivatalosan megörökli a grófi címet.
Oroszországban összesen kb. 300 grófi család volt. Ez volt a második legmagasabb nemesi cím, nála magasabb csak a hercegi volt, ilyen kb. 40 család volt. A hercegi családok szinte mind az első cári dinasztia (Rjurik) mellégágaiból jöttek, ill. egyes meghódított területek felső arisztokrata családjaiból: a korabeli orosz szokás mindig elismerte a meghódított területek rangjait, így voltak lengyel, grúz, litván, tatár, kalmük, stb. hercegek is – az 1812-es háború egyik hőse, Bagration herceg pl. grúz volt, a Bagration-dinasztia volt Grúzia királyi dinasztiája, mely Grúzia Oroszországhoz csatolása után természetesen elvesztette a királyi címét, de az át lett „váltva” orosz hercegi címre. (A cári család tagjai külön kategóriát képeztek, ők „nagyherceg” címet viseltek, ez nem volt azonban adományozható cím, csak beleszületni lehetett és nem lehetett továbbörökíteni se.)
A vagyon természetesen nem függött a címtől, Bezuhovék gazdagabbak voltak sok hercegi családnál. Többek között Pierre Bezuhov legjobb barátja Andrej Bolkonszkij herceg persze szintén gazdag családjánál is, ő a regény kettes számú főszereplője.
Pierre Bezuhov kitalált személy természetesen, de nagyrészt ez önéletrajzi alak, Tolsztoj saját magáról mintázta: ő is gróf volt, bár kisebb volt a vagyona, mint a leírt hősé, s ő is reformer alkat volt, bár ő sose volt nyugatos, nem volt szabadkőműves, inkább a miszticizmus és az anarchizmus keverékében hitt. Fiatalabb korában előbb szerencsejáték-függőségben, majd súlyos depresszióban szenvedett, végül az írói karrierje mentette meg őt az összeomlástól.
Pierre a hirtelen kapott vagyonnal immár a gyakorlatban is képes lépéseket tenni. Megélhetési gondja persze adddig se volt, apja évi 10 ezer rubelt folyósított neki zsebpénzként (mai vásárlóértéken ez 400 ezer dollár!), abból fényesen megélt arisztokrata szinten, de ez kevés volt nagyszabású terveihez. Most viszont úgy érezte, valóban képes komoly változtatásokat tenni. Álma: a valóságba is átvinni a szabadkőműves ideálokat az emberek egyenlőségéről.
S itt kezdődnek a bajok. Mivel Pierre nem nőtt fel földesúrként, kb. semmit se ért az egész gazdálkodáshoz. Összehívja birtokai intézőit (mai szóval: az ügyvezető igazgatókat), akik mind ravasz szakemberek, s persze jócskán lopnak is a rájuk bízott birtokok hasznából, így gyorsan átlátnak a naív és fiatal új főnökön. Eleinte megpróbálják elmagyarázni neki, hogy nem lehet semmit se reformálni, mert minden szétesik, s csak rosszabb lesz az eredmény, majd egyszerűen átverik Pierre-t: különböző látványos előadásokat szerveznek ki, hogy lássa, milyen sok a javulás a jobbágyok sorsában. A végén Pierre is érzi: eredeti terve a jobbágyok felszabadításáról katasztrófa lenne, s megelégszik ideiglenesen csak sorsuk javításával. Iskolákat, kórházakat hozat létre, csökkenti a terheket.
A valóságban a jobágyok sorsa rosszabb lesz, mert tőlük veszik el az intézők a „jóléti” intézkedésekre szükséges pénzeket. A fiatal földesúr hobbiját, hogy „jót” tegyen, is a parasztok fizetik meg. Rosszabb, mint egy „normál” földesúr, aki csak a szokásos tizedet és robotot kéri, de nem avatkozik bele a jobbágyok megszokott életébe. Oroszországban a jobbágyság alatt is megmaradt az eredeti szláv faluközösség mint intézmény, ez intézett mindent, ami nem tartozott a földesúr hatáskörébe, s ez volt a megszokott rend, s ebbe avatkozott bele a „hóbortos reformer” földesúr. (Aztán Leninék is erre hivatkoztak, azt állítva, a termelőszövetkezetek tulajdonképpen az eredeti faluközösségek visszaállítása.)
Pierre komolyan el is hiszi az egészet: „Milyen könnyűszerrel, milyen kevés erőfeszítéssel milyen sok jót lehet tenni” – jelenti ki büszkén.
Barátja, Bolkonszkij herceg világosítja fel végül: „Én házat építek, kertet telepítek, te meg kórházat építesz. Ez is, az is kellemes időtöltésül szolgálhat.” – mondja, majd elmondja cinikus, de realista elméletét a parasztokról: a gazdag ember dolga a gondolkodás, ha ezt nem teszi, akkor szétesik, elveszti önmagát, majd öngyilkosságba menekül, míg a szegény ember dolga a fizikai munka, s ő is megsemmisül, ha nem ezt teszi, mert akkor elissza magát, majd megbetegszik és meghal. Tehát ha Pierre könnyíti a jobbágyok dolgát, akkor rosszat tesz nekik, hiszen idejük marad gondolkodni, amire viszont nincs pénzük. Most boldogok, mint az állatok, hiszen dolgoznak, élnek, de mi lesz, ha megkapják a gazdagok jogait a gazdagok lehetőségei nélkül? Az lesz, hogy frusztráltak lesznek, ingerlékenyek, kegyetlenek, egyre jobban eldurvulnak, képtelenek lesznek uralkodni magukon, ami miatt egyre szerencsétlenebben érzik majd magukat.
Pierre ezt harsányan ellenzi, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja, hogy lennének gazdagságra és gondolkodásra, valamint szegénységre és munkára rendelt emberek, de végül kiábrándul a szabadkőműves eszményekből. Családot alapít, s arra jut, a közvetlen környzetében kell jót cselekedni, nem hatalmas világmegváltó tervekkel fellépni.
Annak idején megkérdeztem belarusz nemzetiségű orosztanárnőmet, melyik film jobb, a Háború és béke amerikai vagy szovjet változata. Gondolkodás nélkül mondta „az amerikai”, majd érezve, hogy ez így kevés „mármint mint film, szebb és látványosabb, csodás díszletek, jobb a forgatókönyv, csak egy baj van vele: semmi köze az eredeti regényhez, szóval ha azt kérdezed, melyik adja vissza a könyvet hitelesen, akkor persze a mi verziónk”.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
