Bocskai István fejedelem intelme

Bocskai István fejedelem intelme

“Meghagyom, szeretettel intvén
Mind az erdélyieket és magyarországi híveinket
Az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre.
Az erdélyieket, hogy Magyarországtól,
Ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak.
A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák,
Tartsák őket atyafiaiknak, vérüknek.”

Amikor Bocskai István politikai végrendeletében óva intette a magyarországi magyarokat, hogy az erdélyieket a „maguk vérének, tagjának” tartsák, s ugyanerre az erdélyieket, korszakos gondolatot fogalmazott meg.Tulajdonképpen erre épített Zrínyi, Rákóczi, az 1790-91. évi országgyűlés rendjei, a reformkor nagyjai, s a kor követelményeihez igazítva az 1848. évi országgyűlésből kinövő forradalom és szabadságharc.
Az egy nemzet – egy haza olyan kovásszá, egyben ragasztóanyaggá vált, amely a dualizmus korának magyarságát feltétel nélkül egyesítette.
Ebben nem volt különbség a Tisza Kálmán hívei, s a különböző nevek alatt s alkalmi koalíciókba tömörült negyvennyolcasok között.
Törések tulajdonképpen az első munkásmozgalmi ihletésű, s jórészt az internacionálé elméleti alapjaihoz igazodó mozgalmak révén alakultak ki. A proletár világállam lázálmához képest a nemzet kérdésében más volt a polgári radikálisok álláspontja, s ugyancsak más az olyan szellemi héroszoké, mint Ady Endre vagy Bartók Béla. Szellemi csatornák, érintkezések voltak ugyan köztük, de a végső konklúzió mégis gyökeresen eltérő volt.
Jászi Oszkárt 1918-as szerepe miatt lehetett és kell is bírálni, elsősorban naivitása miatt, de a hadsereget mégiscsak a szociáldemokrata Linder Béla demoralizálta („nem akarok több katonát látni”). S aki mindezért erkölcsileg felelt, Károlyi Mihály, furcsa, különös alakja a magyar politikatörténetnek. Pályafutása mintegy megvilágítja a rövidnek mondott huszadik század kezdetét, amelyről ma már világosan látszik, hogy az az első világháború vérözönével kezdődött.
Ekkor borult fel a 19. század konzervatív értékrendje, s ez lett a szülőfészke a mindkét oldali szélsőségeknek. Szimbolikusan mindez Tisza István tragikus meggyilkolásával kezdődött.
S ne feledjük; Kun Béláék diktatúrája betiltotta a nemzeti jelképek használatát, a címert épp úgy, mint a nemzeti lobogót.
Budapest „vörös rongyokba” öltözött.
A piros-fehér-zöld használata ellenforradalmi cselekedetnek számított!
A különböző antibolsevista mozgalmak az erre adott egészséges nemzeti érzület megnyilvánulásai voltak. S azt se feledjük, hogy Trianon egyetlen érdemi korrekcióját – a soproni népszavazást – végül is  (Prónay Pálék) kényszerítették ki.
Ady víziója – a minden egész eltörött – beteljesedni látszott. S az integráló erő mégiscsak Horthy Miklós személye körül tömörült, amely a káoszban az egyetlen szervező, nemzeti szellemi, s katonai erő volt.
Károlyi Mihály már korábban emigrált, s egyre közelebb sodródott a kommunista mozgalomhoz, míg az ugyancsak emigránssá vált Jászi egyre harcosabb antibolsevista lett. S idehaza Horthy Bethlen minisztersége alatt sikeresen szervezte újjá a területében, magyar etnikumában tragikusan megcsonkított országot.
A kor magyarsága előtt nem lehetett más cél – nem is volt – mint a nemzet egységére apelláló területi revízió. A két világháború közt ebben a kérdésben a magyarság egységes volt, kivéve a moszkvai bolsevista emigrációt.
Ez legvilágosabban a második világháború után derült ki, amikor az egyértelmű kisgazda többség ellenére a kormányban kulcspozíciókat szereztek, s logikusan jutottak el 1948-ig, a totális kommunista diktatúra kiépítéséig. Igaz, az első kommunista kísérlethez – a szovjet tisztogatás áldozatává lett Kun Bélához és köréhez felemásan viszonyultak, de ez nem zavarta őket abban, hogy a főbb elveket átvegyék, az ideológiájuk a proletár – burzsoá ellentétre alapozódott, amely a magyarságot egymással szembe állítva, lényegében a magyarság nemzeti létét kérdőjelezte meg.
1956 forradalma nem véletlenül nyúlt a Kossuth – címerhez, s általában nemzeti jelképeinkhez.A kádári diktatúra akár brutális, akár enyhébb változatában – a maga szempontjából logikusan – a legfőbb veszélyt „a nacionalizmusban” látta.
A történelmi magyar címert természetesen eltörölték, s március 15-öt a forradalmi ifjúsági napok keretében lényegéből forgatták ki.
A huszadik század azért is rövid, mert 1989/90-ben a Szovjetunió szétesésével, s a kommunista kísérlet világméretű bukásával lényegében véget ért.
Nemzeti jelképeink újra méltó helyre kerültek!
Ma már világosan látszik, hogy az új Európát csak a nemzetekre lehet építeni.
Ezért örvendetes a jelen kormányzat nemzetfelfogása, amely a trianoni döntés után a határokon kívül rekedt nemzetrészek beemelésével lényegében Bocskai István gondolatához nyúl vissza, s amely az egységes magyar kulturális nemzetben gondolkodik.Dr. Nyakas Miklós
történész, nyugalmazott múzeumigazgató


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »