Mint ismert, Magyarországon 2014 óta tart a Black Friday őrület, ráadásul az utóbbi 2 évben már nemcsak egynapos akciók várják az embereket, hanem az egész november a Black Friday jegyében telik: a kereskedők fekete hetet, hónapot, hétvégét is tartanak.
Ennek okán a kereskedelemben várhatóan idén is az év legerősebb hónapjává válik a november, az online forgalom pedig elérheti a 140 milliárd forintot
– derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből.
A friss kutatás szerint idén a korlátozottabb szélességű választék, és a hagyományos bolti vásárlás erősödése miatt az online rendelések száma valószínűleg érdemben nem emelkedik majd a tavalyi – rekord magas – bázishoz képest, a forgalom viszont az áremelkedések miatt akár 20 százalékot is bővülhet a tavalyi évhez mérten, elérve ezzel a 140 milliárd forint feletti novemberi online költést.
A vásárlóerő idén rendelkezésre áll, hiszen a még mindig tartó hitelmoratórium, a nyugdíjprémium, valamint a jövő februári szja-visszatérítés miatt a lakosságnál több szabadon elkölthető jövedelem jelentkezik ebben a szezonban. Az online növekedés mértéke azon múlik majd, hogy a hagyományos és digitális csatornák melyikét preferálják inkább a vásárlók
– értékelte az előttünk álló heteket Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.
A Black Friday népszerűségét jelzi, hogy évről-évre egyre több kereskedő hirdeti meg az akciót.
A kutatás rámutat, idén az online áruházak 64 százaléka tart (vagy már tartott is) Black Friday-t és a többségük nem is bízza a véletlenre:
A kutatás vizsgálta a promóciók keretében nyújtandó árkedvezmények mértékét is: mint kiderült,
a 2021-es Black Friday akciók során átlagosan 17 százalékos kedvezménnyel készülnek az online kereskedők.
A kutatás rávilágított arra is, hogy a visszafogott kedvezményszint mögött elsősorban a globális áruhiány és az árdrágulás húzódik.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »