Biztosan lesz a gázszankciókra vonatkozó kérdés a nemzeti konzultációban

Bejelentette az első tudnivalókat a hamarosan nyilvánosságra kerülő nemzeti konzultációról Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint összesen hét kérdés lesz, és biztosan várható egy gázszankciókra vonatkozó rész. A kormány Facebook-oldalán elérhető videóban a politikus felidézte: a háború kirobbanása után még egyetértés volt abban, hogy az energetikai szektorra nem terjednek majd ki a szankciók, Brüsszelben azonban fokozatosan felülírták ezt. A júniusban elfogadott olajszankciók mellett a gázra is ki akarják terjeszteni a korlátozó intézkedéseket.

„A júniusi döntés óta Európában meredek emelkedésnek indultak a gázárak, és ez magával húzza az áramárakat is. Sokkal nagyobb ez a gázáremelkedés, mint amit a háború kirobbanása után tapasztaltunk. Az európai életre gyakorolt következmények súlyosak: a vállalkozások korlátozzák vagy állítják le a termelést, tovább emelkedik az infláció, és minden országban drágulnak a rezsiszámlák” – magyarázta.

Hírdetés

Dömötör Csaba kitért arra is, hogy vannak, akik szerint a szankciók működnek. „Egyes brüsszeli vezetők azt is mondják, hogy szenvedni fogunk, de majd csak túléljük valahogy. Szerintünk viszont a szankciók tönkreteszik a gazdaságot, ezért mielőbbi irányváltásra van szükség” – hangsúlyozta, hozzátéve: ha sokan kiállunk ezen vélemény mellett, akkor el is tudjuk érni. Dömötör Csaba arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban. Orbán Viktor miniszterelnök a parlament múlt hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában rámutatott, hogy a szankciók bevezetése nem demokratikus módon történt, azokról a brüsszeli bürokraták és az európai elitek döntöttek.

„Az európai embereket nem kérdezte meg senki, a szankciók árát azonban az európai emberek fizetik meg. Személyes meggyőződésem, hogy mielőtt a szankciók visszavonhatatlanul és hosszú távon részévé válnak a gazdasági életnek, meg kell ismernünk az emberek véleményét is” – fogalmazott, kiemelve, hogy Európában elsőként nálunk indul konzultáció a témában. Orbán Viktor szerint a nemzeti konzultációval sikerül létrehozni a nemzeti egységet és ezzel megteremteni a válságkezelés alapját.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »