BIZONY, BIZONY…

BIZONY, BIZONY…

 „Amikor jobboldali lap szűnt meg, nem volt szolidaritás

Pedig a rendszerváltás óta volt egy pár, ami megszűnt. Érdemes felidézni, hogy melyek is voltak ezek, és hogyan szűntek meg.

Jó kiindulópont 1989. A rendszerváltás politikailag nem volt száz százalékban sikeres, a médiapiac meg konkrétan egyáltalán nem változott meg. A balliberális politikai oldal gyakorlatilag maradéktalanul megőrizte elsöprő túlsúlyát a médiában.

A rendszerváltás előtt az MSZMP központi lapja a Népszabadság volt. A kormány lapja a Magyar Hírlap, a szakszervezeteké és a munkásoké a Népszava, a fővárosi pártbizottság szócsöve pedig az Esti Hírlap volt. A mezőgazdasági munkások, és a vidék lapja a Szabad Föld, az értelmiség lapja (a népfront, a másként gondolkodók lapja) a Magyar Nemzet volt, a nőké pedig a Nők lapja. A KISZ-esek lapja volt a Magyar Ifjúság, míg az úttörőknek szólt a Pajtás, az óvodásoknak a Dörmögő Dömötör. Természetesen mind 100 százalékban állami tulajdonban.

Majd jött a rendszerváltás és a privatizáció.

A baloldal a rendszerváltás utáni időszakban meglevő aránytalan túlsúlyát a piaci viszonyokkal indokolta, elhallgatva, hogy a privatizációt követően az új tulajdonosi körök léte mellett kivétel nélkül megmaradt a médiumok és az azt készítők baloldali elkötelezettsége.

De ez nem volt elég, mert a baloldali sajtó közben folyamatosan nyomást is gyakorolt minden hirdetői csoportra annak érdekében, hogy azok semmiképpen se hirdessenek a polgári lapokban. Nem is tudott megmaradni a jobboldali sajtó a rendszerváltást követő években:

A Pesti Hírlapot már az 1994-es választások első fordulója után megszüntették. Az egyetlen nem privatizált megyei lapot, a Vödrös vezette Pest Megyei Hírlapot pedig az MSZP–SZDSZ kormány idején, 1995 februárjában szüntették meg. Vödrös Attila utána  – Pongrácz Gergely és az 1956-os Pesti Srác Alapítvány segítségével – 1996-ban már csak egy évnyi időre tudta elindítani az Új Időket. Volt még „jurtás” Szent Korona valamint a Magyar Rádió „Vasárnapi Újság”-jának szövegét is közlő Ring, a kisgazda (Heti) Kis Újság, vagy a Lezsák Sándor-féle Heti Nemzeti Újságja (Heti Újságja) és az Ez a Hét.

A főbb jobboldalilap-megszüntetések: 

Ez a Hét: 1994–1998

Független Magyar Újság: 1992–1995

Heti Nemzeti Újság (Heti Újság): 1993–1994

Kis Újság (Heti Kis Újság): 1989–1990, 1991–1994, 1998–2002

Magyarország (Heti Magyarország): 1964–1996, 1997–1998

Ring: 1989–1993

Szent Korona:1989–1992

A rendszerváltás utáni időszak első sajtópiaci áldozatai közé tartozott még a Világ (A Világ) (1989–1991), a Köztársaság/Respublika (1992–1993, illetve 1994–1995), és az Új Ludas (1990–1992).

Érdekes magyar médiatörténeti eseménynek számított az Új Magyarország és az Új Demokrata 1997-es bezárása. Mindkét lapot hirtelen szüntették meg, amikor azok megjelenésük utolsó számában jelezték, hogy a következő számban Göncz Árpád átvilágításával foglalkoznak majd. Az Új Demokratát 1997. augusztusában, a választásokhoz közeledve a tulajdonosok egyik napról a másikra szüntették meg arra hivatkozva, hogy a Horn-kormány részéről nagy nyomás nehezedett rájuk, ezért kellett így dönteniük.

Amikor 1997. december 2-án az Új Magyarország címoldalán megjelentette Lovas István Göncz Árpád átvilágításával kapcsolatos cikkét, a másnapi szám már nem jelenhetett meg, pedig a cikknek lett volna folytatása. Az Új Magyarország 1997. december 2. kedden jelent meg utoljára.

A balliberális oldal által mélyen elhallgatott médiatörténeti unikumnak számít még, hogy az amerikai székhelyű Freedom House – mely a világ országaiban a szabadságjogokat figyelemmel kísérő és osztályozó szervezet – 1997-es jelentésében a magyar sajtószabadságot – a szocialista/balliberális kormánykoalíció harmadik évében – csak félig szabadnak nyilvánította. Egy évvel korábban még gázabb volt a helyzet, hiszen akkor a Freedom House értékelése szerint a magyar sajtó csak részben volt szabad. Akkor az MSZP-SZDSZ kormány és a ballib média hisztérikusan reagált, és az értékelést megpróbálták a korábbi kormányzatra és Antall Józsefre kenni. Meg kell jegyezni, hogy 1997-ben a Freedom House NGO-ként, és Adrian Karatnycky vezetésével még nem állt az amerikai külügy befolyása alatt. A demokrata adminisztráció azonban 2008 után szépen rátenyerelt a civil szervezetre, és politikai hadjáratokat indított, többek között az Orbán-kormány ellen is.

A Népszabadság ügye kapcsán nemcsak belföldön keltek ki magukból a ballibek. Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője a Népszabadság felfüggesztésével kapcsolatban azt írta, hogy a sajtószabadság veszélybe került Magyarországon: “a Népszabadság bezárása a magyar sajtószabadságot veszélyezteti, kiadását újra biztosítani kell”.

Az EP-képviselő szavaira reagálva a CÖF-CÖKA nyílt levelében felidézte a Népszabadság múltját:

“A lapot 1956 novemberében az elnyomó diktátor, Kádár János szolgálatára hozták létre, majd évtizedekig kritikátlanul szolgálta ki a kommunista hatalmat. Ez volt az a lap, amely a csernobili atomkatasztrófát napokig próbálta eltitkolni a magyarok elől. A rendszerváltás után a Népszabadság sokáig a szocialista párt alapítványának résztulajdonában volt, 2015-ben 1000 millió forintért adta el a lapot a szocialisták alapítványa – idézték fel, megjegyezve, hogy a szociáldemokrata párti frakció mindezek miatt nem tiltakozott.”

Kár a sajtószabadság miatt sírni, hiszen a baloldali médiafölény nem szűnt meg a Népszabadság kimúlásával.” (888)

Valahogy mindig csak akkor van veszélyben a sajtószabadság, amikor jobboldali kormány van hatalmon. De akkor aztán nagyon. Minden más alkalommal tök ok minden. Igaz, ócska, hazug, farizeus disznók, idehaza és ott, a fényességes nyugaton egyaránt!


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »