Július 29. és 31. között tartják a Nyolc Boldogság Közösség minden korosztály számára nyitott nyári lelkigyakorlatát, a Betánia Napokat, amelynek idén is Veszprém ad helyet. A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezendő háromnapos program idei témája: „Változásban”. A jelentkezési határidő: július 19.
A Betánia Napok nyitott minden korosztályú és életállapotú érdeklődő befogadására. A szervezők családbarát programot biztosítanak a résztvevők számára, így a gyerekek számára is színvonalas időtöltést kínálnak.
Az előző évek lelkigyakorlatai a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében teltek, míg a következő időszak vezérgondolatát a Veszprémi Egyházmegye mottója – „Őseink hite a jövő reménye” – ihlette. A Nyolc Boldogság Közösség e mottónak szeretne a mélyére nézni és kibontani a tartalmát, felismerve, hogy ahhoz, hogy őseink hitéből a jövő reménye legyen, valamit őrizni és közben mégis változni is kell. Ezen próbálnak – a Szentlélek vezetését kérve – a lelkigyakorlat három napján közösen gondolkodni, elmélkedni. Az idei előadók Bajnóczi Sára CB nővér és Csaba Veronika Mária CB nővér lesznek.
Az idei lelkigyakorlat központi témáját – „Változásban” – előadások és kiscsoportos műhelyfoglalkozások során bontják majd ki a résztvevők. A feldolgozás mellett ez a néhány nap lehetőséget ad a közösség liturgiájába való bekapcsolódásra is.
Bővebb információ és jelentkezés: www.nyolcboldogsag.com
Forrás: Nyolc Boldogság Közösség
Fotó: Nyolc Boldogság Közösség; Lambert Attila (archív)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »