Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta

Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta

Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta, győztesnek hirdeti magát Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász, miközben Izrael a radikális iszlamista szervezet ellen elért eredményeket hangsúlyozza – írja a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.

Éjjel 2 óra, a tűzszünet meghirdetésének időpontja óta hallgatnak a fegyverek a Gázai övezetben és Izraelben.

Előkészítettünk egy súlyos rakétatámadást, amely északon Haifától, délen az Eilat közelében lévő Ramon repülőtérig csapott volna le Izraelre, de ezt az akciót a tűzszünet miatt befagyasztottuk”

– közölte Abu Obeida, a Hamász szóvivője pénteken, hangsúlyozva megmaradt arzenáljukat és katonai képességeiket.

A másik oldalon az izraeli hadsereg közzétette a 11 napos Falak őrzője hadművelet eredményeit.

A Hamász mégis sikerként értékelte a tűzszünetet, a közszolgálati csatornán közzétett videofelvételek szerint győzelmi felvonulásokat tartottak az övezetben és Ciszjordánia központjaiban, melyeken a tüntetők az „ellenállás diadalaként” ünnepelték a fegyvernyugvást. A Hamász gázai helyettes vezetője Halíl el-Híja előjött rejtekhelyéről, és bejelentette, hogy „a palesztin népnek ajánlja a győzelmet”.

Hírdetés

A Hamász állítása szerint a tűzszünettel garanciákat kaptak, hogy „Izrael leveszi a kezét” az iszlám vallás Mekka és Medina utáni harmadik legszentebb helyéről, az Al-Aksza mecsetről, valamint a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra lakónegyedről, ahol több palesztin család kiköltöztetése miatt alakult ki viszály. Jeruzsálem tagadta, hogy egyezség született volna ezekben a kérdésekben.

A ynet katonai elemzője, Ron Ben Jisáj szerint a hadjárat legfontosabb eredménye Izrael számára

az elrettentő hatás helyreállítása volt, amely megakadályozza legalábbis rövid távon, hogy ismét támadást indítsanak az övezetből Izrael ellen.

A szerző szerint az elrettentés fenntartásához a jövőben be kell tartani három elvet: akadályozni kell a gázai haderőfejlesztést, aránytalan katonai választ kell adni Izrael szuverenitásának megsértésére akkor is, ha csak gyújtóléggömbökkel történik, viszont fokozatosan lehetővé kell tenni a Gázai övezet humanitárius és gazdasági helyreállítását fogolycsere-egyezmény után, amelyben gyilkos terroristákat nem engednek szabadon.

A Hamásznak sikerült nemcsak Jeruzsálemben, hanem Ciszjordániában és az izraeli arabok körében, valamint a palesztin diaszpórában, s különösen Libanonban elérni és feltüzelni a fiatal palesztinokat. Kihasználták a vallási érzelmeket és a palesztinok Izrael elleni gyűlöletét, és ezek segítségével legyőzték a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt, aki sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy a Hamász a palesztin nép meghatározó politikai szereplőjévé váljon.

A Háárec című izraeli újságban Ámosz Harel elemzése szerint Joe Biden amerikai elnök kényszerítette ki a tűzszünetet, s a harcok folytatását, vagy legalább fogolycsere fejében születő nyugalmat követelő jobboldali nyomás ellen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hadjárat során dicsőített katonai vezetőkre hárította a felelősséget a hadjárat leállításáért.

A Háárec összefoglalója szerint a Falak őrzője hadművelet idején Jeruzsálemben és Ciszjordániában 27 halott, és az erőszakos tüntetéseken 6 197 sebesülés történt, miközben a Gázai övezetből az izraeli ellencsapások nyomán 232 halottról, közülük 121 civil áldozatról és 1900 sebesülésről számoltak be. Izrael felé 4369 rakétát lőttek ki az övezet irányából, melyek közül a lakott területek felé tartók mintegy kilencven százalékát megsemmisítette a Vaskupola légvédelmi rendszer. A becsapódott rakéták 12 ember halálát okozták Izraelben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »