Berényi a Markízán a dekrétumokról is vitázott

Berényi a Markízán a dekrétumokról is vitázott

Berényi a Markízán a dekrétumokról is vitázott Tokár Géza2024. 05. 26., v – 16:39

A Markíza kereskedelmi televízió Testre szabva című politikai vitaműsorában az európai parlamenti választás volt a téma – Berényi József, a Magyar Szövetség listavezetője Richard Sulík (SaS) és Jaroslav Naď (Demokrati) társaságában lépett fel.

A beszélgetésben többek között az Európai Parlament aktivizmusa, az ukrajnai uniós tagság, valamint a Beneš-dekrétumok alkalmazásának témája is felmerült. Az ukrán uniós belépéssel kapcsolatban Berényi kifejtette, hogy a tagság ígéretét egy politikai gesztusnak tartja, Véleménye szerint az Unió nem kész Ukrajna felvételére, miközben a balkáni államok belépési folyamatának meggyorsítása is fontos téma kellene, hogy legyen. Az uniós szankciók margójára a politikus megjegyezte, hogy azok nem voltak kellően hatásosak.

Sulík és Naď az S-300-as védelmi rakétarendszer Ukrajnának ajándékozásával kapcsolatban keveredett vitába egymással, Sulík ugyanis kifogásolta, hogy a korábbi védelmi miniszter megígérte, Szlovákia megfelelő helyettesítést kap az elajándékozott rendszer helyett – miközben ez nem történt meg.

Hírdetés

Terítéken a dekrétumok

Berényi a Magyar Szövetség programjára is csatlakozva kifogásolta, hogy az Európai Bizottság valamint a parlament kettős standardokat alkalmaz a tagországokkal szemben. Spanyolország esetében például a testületek szó nélkül hagyták a katalán vezetők bírósági ítéleteinek parlament általi megsemmisítését. Kijelentette, a Bizottságnak a Különleges Ügyészség kapcsán sincs mandátuma a vizsgálódásra. Beszélgetőpartnerei szerint a szlovákiai bírósági reform azért keltette fel az Unió figyelmét, mert az ügyészség garantálta az uniós alapok megfelelő kezelését.

A Beneš-dekrétumok kapcsán vita alakult ki a politikusok között, Berényi ugyanis felhozta, hogy szeretnék megakadályozni a dekrétumok jelenlegi alkalmazását – mint azt a folyamatban levő földkobzások is bizonyítják. Sulík pandora szelencéjének nevezte a téma megnyitását, Naď szerint pedig a párt akkor tudna előrelépést elérni a kisebbségi jogok területén, ha nem kritizálná az uniós intézményeket. A politikus szerint a dekrétumok ügyének folyamatos előrángatása semmi jót nem hoz a társadalomnak. Berényi rámutatott, a német és zsidó kisebbséggel is sikerült politikai alapon megegyezni, a magyarok felé tett bocsánatkérés azonban máig várat magára.

Kérdéses a műsor jövője

Médiainformációk szerint könnyen elképzelhető, hogy a nagy múltú politikai vitaműsor a nyári szünet után már nem tér vissza a képernyőkre és az EP-választással foglalkozó beszélgetések az utolsó adások, amelyet megszerveznek. Az ok a kormánykoalíció politikusainak általános bojkottja a Markíza vitaműsorával szemben. A kereskedelmi televízió az EP-választás után határozatlan időre pihenteti a formátumot és ezzel együtt bejelenentette, hogy átértékeli a programszerkezetét, beleértve a politikai beszélgetések leginkább megfelelő formátumának kiválasztását. A Markízán belül hónapok óta fokozódik a feszültség – a munkatársak egy részének az az érzése, hogy a vezetőség szándékosan háttérbe szorítja az aktuálpolitikai témákat. A koalíciós pártok a televízió állítólagos politikai elfogultsága miatt a választási vitákon sem vesznek részt. (tg, omediach)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »