Független politikusként a történelmi sérelmektől a mai magyar ügyekig – a jog, politika és közösség összefonódása
Gyimesi György neve a szlovákiai magyar közéletben jól ismert. Korábban az OĽANO parlamenti képviselőjeként, majd a Magyar Szövetség politikusaként dolgozott, jelenleg Tomáš Taraba miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi miniszter tanácsadója, független politikusként aktívan kommentálja a bel- és külpolitikai eseményeket.
Az interjú különös aktualitással bír, hiszen a december 11-i szlovák parlamenti döntés értelmében a Beneš dekrétumok megkérdőjelezése vagy tagadása mostantól büntethető, ami új dimenziót ad a közéleti vitáknak. Gyimesi véleménye a történelmi és jogi kérdések mellett a magyar közösség jövőjére és a politikai diskurzus alakulására is kiterjed.
Az interjú célja, hogy betekintést nyújtson Gyimesi György politikusi tapasztalataiba, az aktuális eseményekhez való viszonyában, valamint a magyar közösség helyzetének és jogainak aktuális kérdéseibe.
Mi a véleménye a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos legutóbbi szlovákiai parlamenti döntésről?
Azt gondolom, hogy egy olyan téma került napirendre, amely nagyon traumatizáló az országban élő nemzetiségeknek. Majdnem minden családban található valaki, aki érintett volt, és ha csak a magyarságot veszem, ha figyelmesen hallgatják a személyes vallomásokat, majd mindegyik a kollektív bűnösség sérelmét rója fel, nem akar országhatárokat, vagyont kétségbe vonni, vagyont megfizettetni. Lelki sérülésekről beszélünk, marhavagonokban megfagyott csecsemőkről, idősekről, konfiskált értékekről. Nagyon fontosnak gondolom, hogy beszéljünk erről a tényről, hogy ezt megértessük a szlovák közvéleménnyel.
Mindemellett a mai napig van érvényességük, és tulajdont koboznak el a Beneš-dekrétumokra hivatkozva…
Igen, ez valóban így van, és így volt akkor is, amikor parlamenti képviselőként szolgáltam a választóimat, akkor még az OĽaNO színeiben. Amikor fény derült az újkori földelkobzásokra, a Szlovák Földalap igazgatója ezt feltérképezte a hivatalnál. Gyakorlatilag osztály működött ott e célból. A szlovák kollégákkal nagyon sokat értekeztünk erről. Az európai bíróságon precedensek teremtődtek a jogtalan konfiskációk kapcsán.
Tehát mind jogi, mind emberi szempontból is nagyon komoly támogatást kaptam az ügyben. Jogilag az akkori igazgató Ján Marosz felszámolta az ilyen jellegű vagyonelkobzást. Ez is egy olyan téma volt, amelyet a szlovák közvélemény nagyon izoláltan kezelt, burokból ismert. Nem volt ismert mondjuk a magyar szemlélet. Ezeknek az embereknek az volt anno a bélyegük, hogy magyarok voltak. Nyilvánvaló, hogy a háborús bűnös a háborút követően megtorlásban részesül, de az, hogy ma egy tulajdont azért koboznak el, mert magyar vagy német valaki leszármazottja, nagyon-nagyon messze van az európai szemlélettől. Ma az európai trend szerint sokkal komolyabban küzdenek az ukrán vagy más nemzetiségek, még az illegális bevándorlók jogaikért, és ez valahogy a negyvenes évektől Európa szívében teljesen normalizálódott.
Visszatérve a december 11-i parlamenti szavazásra, hogyan értékeli a döntést?
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ez a döntés nem a nemzeti közösségek ellen szól. A nemzeti közösségek két politikai tábor csatározásának estek áldozatul. A kormánypártok és az ellenzéki pártok hadban állnak egymással. A magyarok pedig a pingponglabda, amit ütögetnek egymás között.
A Progresszív Szlovákia pár hete belengette a témát. Akik régebb óta követik a szlovákiai politikai történéseket, konyhanyelven ezt magyar kártyának hívják. A PS eléggé dilettáns módon nyúlt a témához. Mint az egyszeri lány a mesében: mondott is valamit, meg nem is. Elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben tulajdonképpen semmi mást nem ratifikált, csak ami eddig is megszokott volt. Kicsit habosította. A cél nyilvánvalóan a magyar szavazatok megszerzése volt.
Felmondta a leckét a Magyar Szövetségnek, hogy ők milyen nagy barátok lehetnek a kisebbségi empatikus megmozdulásukkal. A Magyar Szövetségnek eltartott pár napig, hogy eldöntse, ennek örülnie kell-e vagy sem, hogy szavazatot jöttek-e lopni vagy barátkozni. A kormánypártok azonban reagáltak, és hát elég nemzeti érzelműen, Szlovákia szuverenitását féltve.
Túlzónak tartotta a kormánypárti reakciókat?
A magyar megközelítés ezt a kérdést így kezeli. Megértem, és teljes joggal ezt megteheti. De nagyon fontos lenne érteni, hogy nem a reakciókat kell értékelnünk, hanem a miérteket. Amikor a szlovák kormánypártok versenyeznek az ellenzékiekkel, és azt látják, hogy a PS most ment leszedni a magyar szavazatokat vagy összebútorozni a Magyar Szövetséggel, neki lőnie kellett a progresszív ellenzékére. Magyar szemmel nagyon fájdalmas ezt látni, hogy gyakorlatilag túszul ejtik, feláldozzák a magyar közösséget. A magyar választó nagyon nagy káoszban találja magát ma a szlovákiai politikai palettán.
Mire gondol? Hogyan érzékeli ezt a magyar választó?
A magyar választó 30%-a nem választ. Szavazáskor otthon marad, mert azt tanulta meg, hogy nincs értelme választani. A következő 30-40% ugye szlovák pártra szavaz, és a maradéknak örvendhetett a Magyar Szövetség. Ez utóbbi az elmúlt időszakban semmiféle profilt, irányt nem fogalmazott meg, azon kívül, hogy jött a magyar emberek érdekét képviselni.
A magyar emberek érdeke nagyon nagy mértékben megegyezik a szlovák emberek érdekével – ezek az életminőséget befolyásoló tényezők: hogy mennyit keres, mennyit adózik, mennyit fizet az energiáért, a közlekedésért, vagy a hónap végén mennyi marad. Az alapvető szükségletek tekintetében ennek a pártnak nincs üzenete, nincs megoldása, nincs szakembere. Most, a Beneš dekrétumokkal teremtődött egy magyar ügy. Ez egy közéleti veszteség, és egy hatalmas politikai tőke. A PS-re reagálva a Smeres Fico vetette oda Gubíknak, hogy az szerepelhessen.
Fog tudni élni ezzel a munícióval?
Nézzük meg, hogy mi történt eddig… A közelmúlt történéseit én elég közelről láttam. Forró Krisztián ideje alatt is tulajdonképp ugyanezt csinálták, mint most, csak Gubík jobban veszített az arcából, mint Forró. Ugyanis nem mondtak semmit. A parlamenti választások során nem derült ki, hogy mi a párt véleménye, iránymutató, alapvető politikai kérdésekről, ideológiai kérdésekről. A három táborból összetákolt alakulat annyira félt a sajátjaitól, a belső harcoktól, hogy egymásnak megfelelve nem tudták nyilvánvalóvá tenni maradék választóiknak, hogy alapvető kérdésekben hogyan szavaznának. A menekültek, az ukrán helyzet, a Fideszhez való viszony titok maradt.
Majd jött Gubík, aki pedig olyannyira félt a konfrontációtól, hogy minden belső ellenzékének megfelelve mára már lassan mindent megtagad vagy elhallgat – amire fényes Fidesz karrierjét korábban építette. Ma ugye nyitottságot hangoztat: hogy majd arra hajlik a párt, aki többet ígér a magyar ügyekből. Ebben a merítésben benne vannak a kormánypártiak és ellenzékiek. A választó pedig arra vár, hogy végre színt adjanak a pártnak, mert ő tudja, hogy nem lehet egyszerre két gombot nyomni a parlamentben.
Az előbb azt mondta, hogy Fico vetette oda Gubíknak, hogy az szerepelhessen. Tehát mit gondol, tud majd élni ezzel a munícióval?
Fico és Orbán összjátéka, barátsága, egymásra utaltsága ismert. Fico részéről Orbánnak könnyen magyarázható, hogy odavetette a magyar kártyát, hogy ezzel felrázza a magyar közéleti állóvizet. A nehezebb dolga ebben Orbánnak lesz, hogy egy ilyen parlamenti döntés kapcsán miért nem kell behívatni a szlovák nagykövetet, miért nem kell erről beszélni. A magyar ember mindig nagyon karakánul tudja megfogalmazni a veszteségét, sérelmét.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a magyar ember az elmúlt években erre sokkal jobban teljesített egyénileg, mint közösségben. Tehát a magyar ember jobban teljesített, mint a Magyar Szövetség. Az ugyanis látszatpolitizálást folytat: fotózkodik a miniszterrel eredmény nélkül.
Hogyan látja a magyar közösség jogainak és érdekeinek jövőjét a jelenlegi politikai környezetben?
Azzal nem mondok újat, hogy erről is a szlovák emberek fognak dönteni. A szlovák emberek, akik elmennek választani, és a szlovák politikusok, akiket megválasztanak.
Ezzel azt akarja sugallani, hogy a Magyar Szövetség a parlamenti bejutást illetően esélytelen?
Ez a kérdés nem releváns e tekintetben. Mégpedig azért nem, mert ha ül magyar ember a parlamentben, ha nem, a számok tekintetében nem jelent többséget. Ezt a műfajt pedig úgy űzik, hogy a többségi szavazat dönt. Ezért, ha a Magyar Szövetségnek nincs hangja, ereje a parlamenten kívül, mitől jönne meg belül?! Ők lennének azok a Huliakok, Migaľok, akik a labilitásra játszanak, és zsarolási pozícióból érhetnek el eredményeket? Ami hiányzik, és hiányzott az elmúlt években az a kapcsolatrendszer és a kommunikáció. Hosszú beszélgetéseket kellett mindig is folytatni a szlovák kollégákkal a magyar közösséget érintő kérdésekről.
Nagyon sok múlik azon, hogy merjük-e, tudjuk-e elmagyarázni, képviselni az álláspontunkat. Amikor a szlovák kollégák döntenek egy nemzetiségi ügyről honnan érzékelnék, hogy mit jelent az egy nemzeti közösségnek? Számtalan eset volt, hogy ennek jelentősége bizonyosodott. Nem csak a vagyonelkobzások ügyében… Ott volt például a Csemadok támogatásának az ügye. A mečiari időkben felszámolt támogatást a képviselőségem ideje alatt sikerült alanyi jogon a szervezetnek visszajuttatni. A törvény garantálja, hogy évente támogatni kell pénzügyileg a magyar szervezetet. Ennek érdekében minden olyan ajtón újra kellett kopogni, amely bezárult előttem. Időt, energiát nem spórolva beszélgetni kellett ennek az ügynek szükségességéről.
Mit tanult még a parlamenti munkából, ami a mai, független politikusi szerepében is hasznos?
A legfontosabb, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a hétköznapi ember gondjaival. Tudnom kell, hogy mi történik a kis falvakban, a nagyobb városokban, hogy érezzem, mitől élnek, élhetnek jobban az emberek. Ez egy szolgálat. Amikor tudom, hogy mi a gond, el kell mennem a kollégák után, és el kell magyaráznom, hogy az miért gond, meg kell értetnem velük az álláspontot, meggyőző érvekkel. Hitelesnek kell lenni, érezni és érteni kell azt, hogy hol van ránk szükség.
Átérezte a magyar közösségi érdekeket?
Talán nem várt, de a magyar ügyeket könnyebb volt átvinni, mint a rendszerszintű nemzetgazdasági ügyeket. Sok esetben ezek nem pénzről szóltak, hanem a gesztusértékről. Ilyen például, hogy lehet-e magyar nyelvű nyomtatvány a munkahivatalban? Az egyik legkonzervatívabb szlovák miniszterrel beszéltük ezt meg, és nagyon rugalmasan rendezte. Az, hogy magyar szó vagy szlovák kerül a papírra az államnak ugyanannyiba kerül, tehát nem pénz kérdés.
Érez magában ambíciót, hogy ezt a szemléletet megtartsa?
Ez nem ambíció, inkább munkamódszer, nem lehet máshogy. Őszintén érteni kell, tudni, hogy azért vagyok, hogy képviseljem, és rátermetten képviselni kell.
Ha egy üzenetet küldhetne a szlovákiai magyar közösségnek, mi lenne az?
Amit a szlovák embereknek is. Hogy higgyenek magukban. Amikor háború van a szomszédban, amikor a konszolidációs terheket szenvedik el az emberek, amikor olyan kérdéseket oldunk, hogy terhelhetjük-e még magunkat az illegális migránsok befogadásával, akkor normális dolog ebben a kis országban szlovák és magyar kérdést oldani?
Ezek a magyar emberek a mindennapi dolgaikat a szlovák szomszédjaikkal beszélik meg, oldják. Ahogy a politikában is magyarok felvetéseit a szlovák kollégáknak kell érteniük és ők fognak erről szavazni, ők adják a többségi szavazatot. Amíg a szemléletváltásra nem kerül sor, és a politikai kritikát sértődés követ, addig nincs fejlődés.
Körkép.sk/KT
Nyitókép forrása: Archívum
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
