Bemutatta a Magyar Szövetség az EP-listáját – Berényi az élen, Gyimesi nem indul

Bemutatta a Magyar Szövetség az EP-listáját – Berényi az élen, Gyimesi nem indul

Bemutatta az EP-listáját a Magyar Szövetség, miután szombaton döntött a párt Országos Tanácsa. A lista élén Berényi József áll, őt követi Pandy Péter, majd Orosz Örs. A további jelöltek: Patasi Ilona, Iván Tamás, Mag. Fodor Enikő, Herbácskó Anita, Mészáros Anikó, Köpönczei Péter, Marczinkó Zoltán, Klenovics Gábor, Drab Melinda, Brunczlik Viktor  Ivanecký János, Miklós László. A listán nem kapott helyet Gyimesi György.

Forró Krisztián pártelnök az Országos Tanács ülését követő sajtótájékoztatón a közelgő elnökválasztást érintve elmondta: fontosnak tartja, hogy hangot adjunk a köztársasági elnökválasztás első fordulóján, hogy a figyelem a még mindig elmaradott déli és keleti országrészekre irányuljon. Fontos témáknak nevezte a kettős állampolgárság témáját, ahogy a kollektív bűnösség megoldatlan kérdését is.

Ki kell állni a gazdáink mellett, ugyanis nem igazságos, hogy az Európai Unió más országok mezőgazdaságait segíti a saját gazdáik ellenében – húzta alá Forró. A Szövetség ezen felül kiáll Ukrajna mellett is, amennyiben az a humanitárius segélyek további szállítását jelenti.

Az Országos Tanács ülésének egyik sarkalatos pontja a párt EP-listája, amelyen „felkészült” politikusok kaptak helyet. A szakmaiság, de a fiatalság is megjelenik a listán – mondta Forró, hozzátéve: a jelöltek egyharmada hölgy.

Hírdetés

Berényi József beszédében kiemelte a pártprogramot érintő pontokat. Az Unió méltatása mellett megemlítette a nyilvánvaló hibákat is. Berényi elmondta, hogy a nemzeti kisebbségek védelmét az Európai Bizottság visszautasította, amelyet a Szövetség elfogadhatatlannak tart. A párt ezen felül síkra száll a szexuális kisebbségek mellett, de elutasítja a propagandát. Az illegális migrációt érintve kifejtette: a kötelező érvényű migrációs kvóták elfogadhatatlanok. A Szövetség teljes mellszélességgel kiáll a gazdák mellett, ahogy a környezetvédelem is fontos téma. Ugyanakkor a Brüsszel által kívánt változások mértéke szavai szerint túl gyorsak. Az energetikai kérdést érintve Berényi József elmondta, hogy le kell válni az orosz energiafüggőségről, és át kell gondolni az atomenergia kérdését.

Az orosz-ukrán háború mára presztízskérdést jelent az Európai Uniónak, ami veszélyes, mert a háború végét nem lehet látni. A szankciós politika bár hatással lehetett Oroszországra, ám nem kényszerítette kivonulásra az orosz hadsereg az ukrán területről és az uniós országok is megsínylették a progresszív-liberális döntéseket – húzta alá a listavezető. Berényi József kifejtette: ha Ukrajna megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az Unióval, akkor biztosítania kell a nemzeti kisebbségek védelmét.

A családpolitika kérdésköre egyben lakhatási kérdés, ezért az Európai Uniónak különösen támogatnia kell a fiatal párokat. A társadalom alapja, véli Berényi, a házasság és a gyermeknevelés.

Forró Krisztián a Körkép.sk kérdésére válaszolva elmondta: fontos, hogy a magyarságnak legyen hangja az EP-ben. Az elnökválasztás tétje pedig a felvidéki magyarság erejének megmutatása. Gyimesi György a Körkép kérdésére válaszolva azt mondta: mindig egyenesen és nyíltan beszél, ezért a Szövetség nem támogathat egy olyan embert, akinek gumiból van a gerince, és oda hajlik, ahova a szél fúj. Hozzátette, hogy a magyargyűlölő Ivan Korčokot soha sem szalasztja el az alkalmat, hogy a magyarokba rúgjon. Uniós szinten pedig az atlantista politikát képviseli, támogatja a vétójog eltörlését, ahogy Ukrajna feltétlen kiszolgálását is, ami a Szövetség számára elfogadhatatlan. Orosz Örs a válaszadást megtagadva a Körképre támadt és személyeskedésektől sem mentes mondatai után távozott a pulpitusról.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »