Békéscsaba: "Menekültek vagyunk!" – ordítozzák a 20-30-as életerős férfiak, amikor kamerát látnak

A békéscsabai befogadóközpontban tovább folytatódnak a bevándorlók tüntetései. Az ablakokból kiabálnak, lepedőkön feltüntetett mondatokkal tiltakoznak az ellen, hogy ők nem terroristák, hanem menekültek.

Hírdetés

Békéscsabán a bevándorlók hétfőn kezdtek tüntetni azért, hogy engedjék őket szabadon a zárt táborból. Kedden már az ablakokból kiabáltak és transzparenseket is felfeszítettek, amelyekre azt írták, hogy ők menekültek és nem terroristák, illetve, hogy engedjék őket szabadon.

A bevándorlók az akciót először az interneten hirdették meg, majd ezt követően a sajtóhoz is eljuttatták panaszaikat pontokba szedve. Az eljuttatott nyilatkozatban egyebek mellett olyan megfogalmazások szerepeltek, mely szerint ők nem bűnözők, a halál és a háború elől szöktek el hazájukból.

Tüntetésükkel az a céljuk, hogy a tiltakozás híre a külföldi sajtóhoz is eljusson, reménykedve, hogy így kiengedik őket. Az éhségsztrájkot azóta többen is abbahagyták.

A tiltakozással kapcsolatban a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azt nyilatkozta, hogy az éhségsztrájkban résztvevők többségének dublini eljárása van folyamatban, mert jogszerűtlenül elhagyták azt az uniós országot, ahol korábban benyújtották menekültügyi kérelmüket.

A M1 tudósítója a Híradóban azt mondta, hogy a csend addig tartott, míg a kamerák fényei ki nem gyúltak, onnantól kezdve hangos kiabálásba kezdtek a migránsok, és a lepedőket is kifüggesztették az ablakokon.

Arra a kérdésre, hogy miért zárt táborokban őrzik a bevándorlókat, a tudósító elmondta, hogy valamilyen jogsértést követtek el azok, akik ide kerültek. Jogellenesen hagyták el azt az országot, ahol korábban már benyújtották menedékjogi kérelmüket. A jogszabály szerint 60 napig nem hagyhatják el az őrzött tábort.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239251&hash=fc7fe122691ba161&hd=1

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »