Mára nagyon megfogyatkoztak azok, akik bár gyerekfejjel, de átélték 1944 őszének szomorú napját. Élnek viszont utódaik, akik a falu fekete napján, szeptember 26-án minden egyéb feladatukat félreteszik, délelőtt templomba vonulnak, hogy Isten igéjéből vigaszt leljenek, majd Vargha Mihály szobrásznak a központban felállított alkotásánál azokra emlékeznek, akik a Gavrilă Olteanu vezette Maniu-gárdisták embertelensége miatt életüket veszítették. Így volt ez most szombaton is: tizenhárom mártírja emléke előtt hajtott fejet a közösség. Szárazajta rendíthetetlenül őrzi Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László emlékét.
Kelemen-Karikás Árpád helybeli református lelkipásztor Ézsaiás próféta könyvéből vett igére – „Csipogtam, mint a fecske, szemeim fönnakadtak, Uram, szenvedek, segíts rajtam!” – alapozott beszédében őseinket a székelység egyik legkedvesebb madarához, a fecskékhez hasonlította. Elődeink nagy erőfeszítések árán, kitartóan, szorgosan cselekedve építették fészküket, s volt öröm, amikor kész lett. Egy hajnalon viszont rátörtek erre a fészekre, a fiókák önfeledt csipogásának helyét pedig ijedt vijjogás váltotta fel. „Szárazajtán szeptemberben a fecskék csivitelését átvette az asszonyok és gyermekek sírása, a fecskefiak csipogását átvette a tömeg jajveszékelése. Jaj, Istenem, mi lesz velünk? A keserves vészkiáltás, a nyögés hangja és a halálhörgés torokszorító hangja, ami egyre csak nagyobb és hangosabb lett: Istenem, én nem vétettem senkinek! De nem volt kegyelem, nem volt irgalom, fordulj szembe, hárman egyszerre, fejre célozz, tűz, és elhalkult a csipogás. Testvéreim, a magyar néphagyomány is úgy tartja, hogy gonosz ember az, aki leveri a fecskefészket. És az, aki arra vetemedik, hogy lelőjön egy fecskét, szívtelen ember. Ma már 82 esztendeje, hogy a jajveszékelés elhalkult és a fecskecsipogás elmúlt” – mondta.
A lelkipásztor hangsúlyozta: van olyan madár, mely a dermesztő tél idején is itt marad, szembenéz a hideggel és átvészeli, s idővel, Isten által megerősödve, ismét képes lesz énekelni. „Csak nézz a magasba, nézz a magasságosra, nézz fel a hűséges Istenre, aki lehajol hozzád és kivon a pusztulás lelkéből, a sárból és az iszapból, s sziklára állítja lábaikat. Új éneket ad a szádba, Istennek dicséretét. Ezt a szép éneket. Ettől hangos most szeptember, és ettől hangos ma Szárazajta, és ettől legyen hangos az egész Kárpát-medence és az egész világ, ne a gyűlölet és az erőszak miatti vijjogástól, hanem a hűséges Isten iránti hálától és dicsőítéstől, aki megtartotta a mi életünket” – mondotta.
Az istentiszteletet követően Bodosi Csanád, a Székely Mikó Kollégium diákja Gábor Ferenc Isten se akarja… című művéből adott elő részletet, majd a nagybaconi fúvósok vezetésével a központba, a valamikori kivégzőhelyhez, az iskola előtt felállított emlékműhöz vonult a megemlékező sereg.
Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya Wass Albert Kereszt a faluvégen című versét adta elő, majd beszédében felidézte, hogy azon szeptemberi napokban az ártatlan magyar közösségeknek mennyi fájdalmat kellett elviselniük a martalócként viselkedő Maniu-gárdisták kegyetlenkedése miatt: nemcsak Szárazajtán, hanem Székelyföldtől Bánffyhunyadig és Magyarzsomborig okoztak mérhetetlen kárt az erdélyi magyarságnak, amikor gyermekeket, asszonyokat, lelkészeket gyilkoltak le. „Nekünk, kései utódoknak kötelességünk nem feledni emléküket” – jelentette ki.
Papp Attila, a faluhoz ezer szállal kötődő sepsiszentgyörgyi református lelkipásztor úgy fogalmazott, a Szárazajtán történtek az embertelenség történetébe tizenhárom ártatlan ember vérével ivódtak be. „Feltehetjük a kérdést, és valahányszor ide jövünk ehhez az emlékműhöz, fel is tesszük, hogy hol volt Isten ebben a tragédiában. Leszármazottként magam is hordozom ennek a kérdésnek a súlyát. De tudom, hogy a válasz nem az iskolaudvart áztató vértócsában van, hanem pontosan abban az isteni csodában, hogy ma itt lehetünk, magyarul imádkozhatunk, és magyarul kérhetjük Istennek a megtartott kegyelmét. Előttünk van 13 bazaltkő. Ezek a kövek emlékeztetnek és köteleznek minket arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ártatlanul áldozataivá váltak az embertelenségnek. De arra köteleznek ők minket, hogy ne haraggal és a bosszúállás lelkületével emlékezzünk, hanem a megmaradás és az építkezés népévé nőjünk fel. Amikor ma elhelyezzük a kegyelet koszorúit, természetes, hogy nem a halált ünnepeljük, hanem az élet diadalát. A gyilkosok annak idején azt hitték, hogy ha egy fának elvágják a gyökereit, az a fa kiszárad. Az ittlétünk azt igazolja, hogy tévedtek. Igen, tévedtek, mert a gyökér megmaradt, új hajtást hozott, és ma itt állunk, hirdetjük az igét, szeretjük ezt a földet, és imádkozunk Szárazajta megmaradásáért és jövőjéért. Hajtsunk fejet most őseink előtt” – fogalmazott.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
