Beiktatták hivatalába Balog Zoltán dunamelléki református püspököt

Beiktatták hivatalába Balog Zoltán dunamelléki református püspököt

Az egyházvezetőt tavaly novemberben választották meg a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé. A nagykőrösi református templomban, május 24-én, pünkösdhétfőn tartott ünnepi istentiszteleten Kató Béla erdélyi református püspök hirdetett igét.

Az ünnepi alkalmon jelen volt Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, valamint Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület korábbi püspöke is.

A püspökszentelő istentiszteleten többen is köszöntötték Balog Zoltánt: Somogyi Péter, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint köszöntőt mondott Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökpüspöke és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is, illeve Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.

*

Kató Béla igehirdetése elején megjegyezte, a járványhelyzetben kétséges volt, mikor lehet megszervezni a beiktatást. Az erdélyi püspök erőt kért a szolgálatba lépő vezető számára. „Ha feladatait egymaga kell végeznie, ez lesz élete legfárasztóbb feladata. De ha a Szentlélek kiárad rá, akkor Isten szolgálata csak árad majd belőle. Isten Lelkével másképpen lehet szolgálni” – fogalmazott, hozzátéve, minden ember hisz – legalább kicsit – a lélekben. „A barátság, a szeretet, a kötelességtudat, az öröm – mind-mind a lélek által van bennünk. Tagadhatatlanul jelen van az életünkben, beszél hozzánk, munkálkodik bennünk.”

Kató Béla szerint a vezetőkön áll vagy bukik a keresztyén közösség jövendője: „verd meg a pásztort, és szétszéled a nyáj”. „Erőnk fölött való út előtt állunk, ezért húzzátok meg jól a sarutok szíját” – figyelmeztette elöljárótársait.

Kató Béla igehiredetését követően Balog Zoltánra a Kárpát-medencei református püspökök, valamint a dunamelléki egyházkerület esperesei mondtak áldást.

Balog Zoltán püspök székfoglaló beszédében úgy fogalmazott: „Jézus Krisztus közelében lenni boldogság, akkor is, amikor lelki szegények vagyunk, sírás, betegség vagy halál vesz körül, mert ha szomjazzuk az igazságot tiszta szívet nyerünk.” Hangsúlyozta: az egyház legfontosabb feladata, hogy küzdjön minden egyes elveszett emberért, az elhagyatott idősekért, a cél nélküli fiatalokért, a gyermekáldást várókért, mert csak így lehet hű a keresztyén közösség a küldetéshez.

*

Hírdetés

Kövér László az állam nevében köszöntötte az új püspököt és arról beszélt, hogy Balog Zoltán egy borsodi bányászfalu református parókiájának világából indult, hogy aztán a felelősségvállalás egyre magasabb őrhelyeire álljon. A kis református közösségtől egészen az egyetemes magyarság sorsának alakításáig jutott, hogy most ismét visszatérjen egyházához – mondta.

*

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntőjében arra figyelmeztetett, hogy az új kihívások és lehetőségek között egyre nagyobb szükség van a keresztények összetartására, egységére. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Főtiszteletű Püspök Úr!
Kedves Zoltán!

Pünkösd napjának csodájáról azt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy „a tanítványok ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1). Sokat változott azóta az Egyház. A megkeresztelt emberek közössége fizikailag nem tud egyetlen helyen összetalálkozni és így imádkozni. Nem tud azért, mert ez fizikailag is lehetetlen, de azért sem, mert az összes keresztények között nincs meg az a teljes közösség, ami ott, a kezdet kezdetén, Júdás távozása után még egybekapcsolta Krisztus tanítványait. Ugyanakkor egy-egy kitüntetett történelmi pillanatban átéljük, hogy a tömegtájékoztatás segítségével szinte azonos időben lehetünk részesei ugyanannak a vallásos élménynek az egész földkerekségen. Ilyen esemény volt például II. János Pál pápa temetése.

A változó világban az új kihívások és lehetőségek között egyre inkább érezzük, hogy a keresztényeknek összetartásra, egységre van szükségük. Egy-egy megrázó, brutális támadás kapcsán már VI. Pál pápa beszélt a vértanúság ökumenizmusáról.

Ha mindnyájan elsősorban Krisztusra tekintünk és felé indulunk, akkor egymáshoz is közelebb jutunk. Ezt az utat járva egyre inkább átérezzük, hogy a keresztények egységéért fáradhatatlanul dolgoznunk kell. Nem elégedhetünk meg felszínes kompromisszumokkal.

De nem gondolhatjuk azt sem, hogy ez az egység csak a mi munkánk és igyekezetünk következménye lehet. A Szentlélek tudja egyesíteni az Egyházat. Ő az, akit imádságban kérnünk kell, hogy segítsen bennünket az egység útján.

Ebben a hitben, és ezzel a meggyőződéssel kívánok Püspök Úr szolgálatához sok erőt, sikert és áldást!

Forrás:

Fotó:

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »