Alig van érdekesebb a tegnapi újságnál.
A tegnapi újság őrzi a tegnapi gondolatot. A szenvedéllyel, ellentmondást nem tűrően képviselt gondolatot, hitet, meggyőződést, szándékot és akaratot, melyet az örökkévalóság igényével és ígéretével vetett papírra a szerző, mondott tollba a nyilatkozó.
A tegnapi újságban ott van a tegnapi ellenség, a tegnapi idióta, a tegnapi antidemokrata, aki mára barát lett és bölcs és européer és igazi és megfellebbezhetetlen demokrata.
A tegnapi újságban a sípot fújó ellentüntető egy náci troll, a mai újságban a haza megmentője. A tegnapi újságban tilos a hülyéknek szavazni, a maiban tilos őket kirekeszteni.
A tegnapi újságban benne lapul tegnapi hülyeségünk vagy tegnapi okosságunk, a maiban pedig ugyanez – vagy éppen fordítva.
Ettől olyan szép ez az egész…
És akkor nézzünk tegnapi újságokat, tegnapi véleményeket, szenvedéllyel, hittel, meggyőződéssel és kérlelhetetlenül előadott igazságokat.
Itt az első, még 2002-ből:
„Cenzus
TÓTA W. ÁRPÁD 2002.12.23. 09:05
No, emberek, most már tényleg nincs itt semmi látnivaló, kotródjanak haza leértékelt karácsonyi filmet nézni. Azazhogy egy pillanat: még nem végeztünk. Üljön le mindenki a magával hozott Blikkre vagy Színes Mai Lapra, és számoljunk.
A győztesek személyét nem elemezzük, nem vonjuk le a nemzeti méretű következtetéseket, nem hasonlítunk össze stratégiákat. Egyszerű, ám rituális karácsonyi megszégyenítés következik csak.
Tegye fel a kezét, aki ezer forintnál többet költött valóságszavazásra. De inkább mindenki, aki egyáltalán felemelte a telefont, és kétszáznegyven forintért beleköpte a maga nyálát a közös hablevesbe.
Tényleg össze kéne terelni a hardcore realityvoksolókat, és tudományosan megállapítani a jellegzetességeiket. Ezért a tanulmányért vagyonokat fizetnének négy év múlva a politikusok. Gimnazista koromban az volt a kedvenc játékom, hogy megpróbáltam kitalálni a hetes buszon, még a budai hídfőnél, hogy ha átérünk, ki fog keresztet vetni. Katolikusszpotting. Négy év gyakorlattal egész pontosan meg tudtam tippelni, bár mindig került egy-két frissen megtért grufti, aki meg tudott lepni. Később pedig a metrón szórakoztattam magam azzal, hogy végignéztem az arcokon, mereven szemmagasságban maradva, és megjelöltem gondolatban a patacipőgyanús egyedeket; itt már nem voltak meglepetések, eltéveszthetetlenül látszik az arcokon, ha háromkilós gumitalpban végződnek. Vagy legalábbis tartanak otthon ilyet.
Most viszont az érdekelne, mi viszi rá emberek tömegét, hogy súlyos ezrekért hozzásegítsenek tizenhat millához egy ismeretlent. Mert nézni még hagyján: a műsor maga szórakoztató lehet, de ehhez nagyban hozzájárul, hogy ingyen van, ahogy az akciós felvágott is jobban esik, ha tudjuk, hogy jó vétel volt. De miért szavaznak? Miért nem szarják le, ki megy ki abból a házból vagy villából, és miért adakoznak milliárdokat – mert milliárdos nagyságrendű bevételt jelent a népakarat – egy televíziónak, ahelyett, hogy elsültkrumpliznák a mekiben? Ennyire vonzó lehetőség az a minimális interakció, hogy egyszázezredrészben segíthet kiebrudalni egy hozzá hasonló – vagy éppen nem elég hasonló – szerencsétlent a képernyőről? Szomorú, szomorú vége lesz ennek; a Big Brother mozgósító ereje azt demonstrálja – újra -, hogy némi ügyességgel a tömeg még mindig rábírható arra, hogy teljesen értelmetlen dolgokban aktívan részt vegyen, fizessen érte, és még örüljön is, hogy egy lehetett az arctalan, digitalizált ostobák közül.
Igazából persze csak az a baj, hogy ugyanezek az emberek, akik most Évit és Szabolcsot megkoronázták, akik ott ordibáltak a helyszínen, mínusz öt fokban, akik százezreket adnak valamelyik bukott lakó személyes tárgyaiért… igen, az a bajom, hogy a parlamenti választásokon ezeknek a szava ugyanannyit ér, mint mondjuk az enyém vagy azoké az okos, cinikus profiké, akik minderre a hülyeségre rávették őket. Pedig nyilvánvaló, hogy alkalmatlanok nemhogy a köztársaság, de a saját háztartásuk állapotának felfogására is.
Régóta morgolódok magamban arról, hogy be kellene vezetni a szellemi cenzust Magyarországon, sőt világszerte. Ne szavazhasson mindenki. Tessék előbb kitölteni egy egyszerű kis tesztet, és majd ha a kedves állampolgár bebizonyította, hogy fel tud sorolni négy szomszédos államot, és tisztában van azzal, hogy melyik földrészen van Brüsszel, akkor mehet ikszelni. Addig meg nem. Talán nem véletlen, hogy a kisgyerekek nem szavazhatnak. Sőt, a kisgyerekek általában nem is telefonálhatnak, hogy ne tetézzék az apjuk okozta károkat, aki éppen a huszadik voksát adja le Pongóra, nemzetvédelmi buzgalomból. Autót is csak az vezethet, aki számot adott a felkészültségéről – ugyan ne rángassák már az ország kormánykerekét az analfabéták, és ne nekik illegessék magukat a vezetni vágyók.
Áthidaló megoldásként most elég volna, ha mindenkinek csak egy szavazata lenne négyévente. Választhat kedvére: a Big Brotherben, vagy majd a szavazófülkében kívánja elkölteni. S ha netán feleennyi választóképes polgár sem marad, az sem baj – a többieket elszórakoztatja a show, és nem őrli majd fel tehetséges politikusok pszichéjét a kegyetlen kérdés, hogy megéri-e süket demagógiával operálni és debilizálni a pártjukat, vagy sem. Ellenkező esetben pedig készüljünk fel arra, hogy négy év múlva nem miniszterelnököt, hanem műsorvezetőt választhatunk.” (index)
Nincs ezzel semmi baj, a valóságshow nézőket és szereplőket magam is egy másik, az enyémtől minden vonatkozásban élesen elhatárolt kasztban látnám szívesen, homlokukon bélyeggel, csak a miheztartás végett.
Nézzük ugyanezt a szerzőt a tegnapi újságokból:
„Anyád napja
TÓTA W. ÁRPÁD 2003.05.05. 08:16
Jó reggelt, szegény, szerencsétlen magyarok.
Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel. Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. Arra tartjuk ugyanis többek között, hogy megfegyelmezze azt a fix csőcseléket, amely időnként hídblokáddal és utcai garázdálkodással éli ki aktivista ostobaságát. Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.
A standard eljárás az, hogy feláll szépen a rohamrendőrség falanxba, és kioszt száz-kétszáz gumilövedéket És itt már rég nem a kenderről van szó, tessenek megnyugodni. Hogy legális lesz-e a marihuána Magyarországon, az mellékes ahhoz képest, hogy lehetséges lesz-e a véleménynyilvánítás, hogy a gyülekezési jog gyakorlásához továbbra is elég lesz-e a rendőrség beleegyezése, vagy külön be kell majd jelentkezni a Primitív Magyarok Egyesületénél, mert különben szétverik a demonstrációt, elvágják a kábeleket és sörösüveggel bombázzák a tömeget. Hadd jegyezzem meg, hogy ez a pár száz sötét alak a karhatalmista szerepét találta meg magának, az Ifjú Gárda alakult bennük újjá: ők felelősek a felforgató rendezvények felforgatásáért. Biztosan büszkék a hagyományaikra.
Össze is foglalható a szomorú közállapot a marihuána törvényesítéséért összegyűltek közé hajított sörösüvegben. Meg azokban az ellen-baromarcokban, akiken messziről látszik, hogy simán ölnének egy marmonkanna metilalkoholért, akár gyereket is, ugyebár. A voltaire-i aranyköpés, miszerint ha nem is értek egyet veled, de mindent megteszek, hogy elmondhasd a véleményedet, ugyanolyan aktuális itt a sajtónyelv édes melegében, és ugyanolyan ismeretlen a borgőzös huligánok között, mint születésekor.
Na, szóval ezekben az esetekben a standard eljárás az, hogy feláll szépen a rohamrendőrség falanxba, és kioszt száz-kétszáz gumilövedéket. Az egy jókora darab műanyag, tulajdonképpen egy repülő ököl; ha nem talál el jobbról, akkor balról ér – és akit eltalál, az legközelebb megkeresi a tiltakozás törvényes módját. Vagy ha reménytelenül hülye, akkor legalább fekszik egy darabig, és infúzión kapja a betevő kevertet. Ha már drogról esik szó és pofon.
Nem lehet elégszer hangoztatni: be kell vezetni az értelmi-tájékozottsági cenzust Rövid távon, tünetice már meg is oldottuk a primitívkérdést. De ne legyünk felületesek: ezek a nyomorultak azért férgelődtek ki a Vörösmarty térre, mert bizonyos politikusok úgy érezték, az ilyenek beterelése a saját akolba olyan eredmény, hogy azért megéri seggnek sminkelni magukat. A Lelkiismeret 88 nevű, konkrétan hitlerista múltú arcokból álló csapat már rég nem létezne, ha nem lennének szemforgató pártfogóik a hivatalos politikában. Ha nem óbégat Hende Csaba körpásztor meg az MDF – nevezzük nevén különösen Pettkó Andrást -, és nem gyűjt maga köré még néhány idült polgárikörös háziasszonyt – régen az ilyenek horgolással foglalták el magukat, hej -, akkor ez a csürhe is inkább otthon issza le magát az Armageddon vagy a Titanic előtt, el se jutott volna hozzájuk, hogy mi lesz vasárnap délután. Az MDF és Hende azonban úgy ítélte meg, megéri ráhajtani a debilekre, főképp pedig a MIÉP romjai közt kísértő élőhalottakra. És azért juthattak erre a következtetésre – ahogy már e e-hasábokon elsajnálkoztam magam -, mert a transzparensszaggató félork ugyanannyit ér a demokrácia mérlegén, mint az elérhető tényeket mérlegelő, aztán ilyen vagy olyan következtetésre jutó homo sapiens. Azt senki sem állítja, hogy minden normális ember a spanglifelszabadítás híve – én sem vagyok igazán az, például azért, mert hosszú távon elbutulást okoz, meg azért is, mert elveszne a varázsa -; de azt tudományos bizonyossággal állíthatjuk, hogy csak a nem normálisak fejelzik ki ellenvéleményüket ballisztikus söröspalackkal.
Hosszú távon tehát az a teendő, hogy ezt az igazságtalanságot ki kell küszöbölni, megakadályozva egyben azt is, hogy jobb sorsra érdemes honatyák a nyilvánvalóan tudatos hazugság eszközéhez kényszerüljenek folyamodni. Mi sem egyszerűbb ennél: meg kell vonni a választójogot az ország legbutább öt vagy tíz százalékától. Nem lehet elégszer elmondani: a demokrácia, a teljes, válogatás nélküli választójog túlhaladott berendezkedés. Képesítés és képesség nélkül babakocsit sem lehet tologatni – na jó, azt éppen lehet, szintén sajnos -, nemhogy megmondani a frankót országlás ügyében. Motorhoz, autóhoz, kerti traktorhoz, katedrához és esztergagéphez tanulni kell – csak éppen a választáshoz nem kell. Mintha a politika nem volna veszélyes üzem.
Kerül amibe kerül, nem lehet elégszer hangoztatni: be kell vezetni az értelmi-tájékozottsági cenzust. Teszteljük a tisztelt polgárt, mielőtt kezébe adjuk a döntést; ugyan mondja már el, mint micsoda próbál ő most beleszólni Magyarország ügyeibe. Csak néhány egyszerű kérdés államformáról, történelemről, földrajzról – aztán elégséges fölött mehet szavazni, a legjobbak még szorzót is kaphatnak. Mert hadd érjen már többet annak a szavazata, aki nem az ingyenkonzervért és az ingyendemagógiáért jött voksolni. S ha majd az elmoszatosodott agyú alkoholbetegekkel nem kell számolnia egyik pártnak sem, ha nem lehet belőlük spontán rohamosztagot szervezni, ha az ő szimpátiájukért nem jár pont a játékban, és ha nem érezhetik úgy, hogy kíváncsi rájuk az ország – na akkor lehet elkezdeni a társadalmi párbeszédet.”
Igazán remek! Különösen jó olvasni, hogy 2003 májusában a szerző állatnak (na jó, csak félállatnak), primitívnek, baromarcnak, kanna metilalkoholért gyereket is megölőnek, nyomorultnak, féregnek, csürhének becézgeti a könnyűdrogok ellenzőit, és soha, senki nem kapott infarktust ezektől a jelzőktől azon az oldalon, ugyanis az ilyen jelzőket ők használhatják ránk, de fordítva nem megy, mert akkor az amerikai külügy is fel fog szólalni, és téma leszünk az ENSZ-ben. Érdekes kis kitétel ez is:
„Képesítés és képesség nélkül babakocsit sem lehet tologatni – na jó, azt éppen lehet, szintén sajnos -,(…)”. Nehéz ebben nem felfedezni némi cigányellenes felhangot, vagyis rasszizmust, nem is kell hozzá más, csak egy „kis rosszindulat”, abból a fajtából, amit Gyurcsány javasolt még a 2002-es kampányban az u.n. „köteles beszéd” utólagos felhasználására.
És akkor nézzük meg azt is, miképpen szól a füttyszó az indexnél 2003-ban:
„Nesze nektek kenderkötél!
INDEX 2003.05.04. 20:46
Szinte semmiről sem esett szó vasárnap, Budapesten a Vörösmarty téren. A kannabisz dekriminalizációéjáért küzdők ünnepe, a Kendernap kis híján botrányba fulladt. A nemzeti ill. polgári szervezetek által szervezett ellentüntetés miatt és kellő biztosítás híján a demonstrációt transzparenstépkedés, dobálás, kötelezés és kisebb verekedések árnyalták.
A Kendernap kezdetén, délután négy körül egy nyugati származású fiatalember ül a Vörösmarty tér jobboldali szektorában, a Gerbeaud kissé forgalmassá vált teraszán, és a masszív kataton füttyzajjal mit sem törődve, a tarkójának koccanó tarsolylemezekre rá sem rántva, és a magukból kikelve hazaárulózó nyugalmazott történelemtanárnőkre sem hederítve igyekszik kanalára gyűjteni a tejeskávéból megmaradt habot.
Till Attilla rögtön az elején felhívja a tüntetők figyelmét, hogy ne üljenek fel a provokációnak. Az ellentüntetők akadálytalanul és tömegesen sétálnak át a kordon mellett a tér legalizációpárti oldalára és beállnak a színpad elé. Egy lelkiismeretesnek és ittasnak is tűnő férfi verni kezd egy fotóst. Az eseményeket figyelő sípoló nénik elnézően mosolyognak az eseten. A provokációt kikerülni igen nehéz, az béközép arcú ellentüntetők nyomulnak a színpad környékén és transzparenseket tépnek ki a kenderpártiak kezéből, amelyet további tettlegességek követnek. A színpad áramellátását biztosító fő kábel mentén kötélhúzáshoz hasonló akció bontakozik ki.
A polgári tömegben megmerítkezni, kisebb halláskárosodás okoz, ugyanis a Magyarok Világszövetsége, a Levegőt Polgári Kör, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Lelkiismeret 88 és a Trianon Társaság mérges asszonyainak hívó szavára megjelent emberek a véleményük kifejezéseként teli tüdőből fújták a magukkal hozott sípokat, ökörszarvkürtöket és más népies fúvós eszközöket.
De persze transzparenseken is kifejezik véleményüket: „Elvtársak! Drogot a birkáknak!”, „SZabad Drogot SZívni!”, „Korbácsot kenderből a kendermagosoknak”, „Eltörölni bíróságilag egyesületüket!”. „A nemzet rágcsálói: Konrád, Fodor, Jancsó”, „Az EU-ban is élhetnek sehonnai bitang emberek?”, „Kultúrnyikok, született vénások”. És természetesen előkerül a magyar politikai vitakultúra Kövér László nevéhez fűződő végső argumentuma, a kötél is, amely a színpad előtt egy mini akasztófáról lóg a „Nesztek Kender!” felirat kíséretében.
A rendőrség – úgy tűnik – nincs a helyzet magaslatán, és egészen addig meg sem próbálja elválasztani a két tábort, amíg ki nem tört a fizikai erőszak, a harcosabb természetű jobboldali aktivisták bottal, sodrófával, üvegekkel, tojásokkal, „Kapd be!”, és „Seggedbe!” kézjelekkel, valamint „Takarodjatok!” típusú tőmondatokkal felszerelkezve rövid idő alatt elfoglalták a színpad környékének nagy részét, hogy a demokratikus véleménykifejezési formák dicsőségére mindenkibe belefojtsák a szót.
Rendőr, állítsa meg ezeket – üvölti Aczél Réka a mikrofonba, hiszen a hangszórók mellett a Lelkiismeret 88 Csoport hídfoglalásban is jártas ellentüntetői éppen verekedést provokáltak ki. Nehéz lesz így párbeszédet folytatni. Pedig a szervező Kendermag Egyesület még a színpadra is felhívta Kocsis Imrét, a csoport szervezőjét.
„Hallgassatok a lelkiismeretetekre” – közli Kocsis, akit a rendezvény fővédnöke, Jancsó Miklós követ a színpadon. Az öreg, mint mondja, nem szív, de kiáll mások szabadsága mellett. Éljetek a jövőnek, mondja.
Mindeközben szüntelenül záporoznak a tojások, főként Till Attilára, az egyik műsorvezetőre. A polgári körök nem szeretik a TV2-t, a kereskedelmi csatorna az egyik transzparensen a heroin, az LSD a marihuána, az SZDSZ és az MSZP után az előkelő hatodik helyet foglalja el a tudatmódosítók között.
Talán a katatón sípolás teszi, pontosabban az állandó kilégzéstől a vérben fellépő oxigénhiány, a marihuánafogyasztás dekriminalizálásáért tüntetők közé keveredett jobboldali aktivisták fokozatosan eksztázisba estek, így a tojások mellett lassan keményebb tárgyak is repülni kezdtek. A dobálás addig durvul, mígnem fejbe találnak egy gyereket. „Hát nem azért jöttetek, hogy a gyerekeitek megvédjétek” – kérdezi Aczél Réka.
„Nem szeretnék az önök barátja lenni” – jelenti ki a színpadon Konrád György. A kenderszármazékok legalizálása melletti kiállásával már a kilencvenes években botrányt kavart író csak annyit kérdezett volna, bűnös-e az, aki másnak nem árt, de a masszív füttykoncert lehetetlenné tette a társadalmi párbeszédet. „Önök úgy látszik idegesek” – mondja az író, majd közli, hogy nem szeretne barátkozni az ellentáborral.
„Legyünk együtt magyarok, vagy mi a fasz” – ezt már egy színpadra felkeveredett demonstráló hirdeti. A tüntetés hátralevő részében kaotikus sorrendben váltogatják egymást a fellépők a színpadon, a tér egyik felén mosolygó tömeg táncol, a másik részén magukból kivetkőzött nagymamák és lecsúszott mindengyűlölők fújják eltorzult arccal sípjaikat.
A rendőrség hat óra körül unja meg. A „drogosok” tapsától kísérve egy őrmester a tér kiürítésére szólítja fel mindkét tábort, aminek a legalizációpártiak úgy-ahogy eleget is tesznek. Az ellentábor marad, ki tudja kitől, de még mindig óvják gyermekeiket. Mint egy békés családnak látszó csoporttal folytatott beszélgetésből kiderült, ők komolyan azt hitték, hogy itt anyáknapi spangliosztás lesz.
„Rosszul volt ez kommunikálva” – mondja az apukának látszó. Kérdésünkre, hogy nem lehet-e, hogy a rossz kommunikációért a lélek pestiséről beszélő Hende Csaba tehet, csak zavart csend a válasz. Abban megállapodunk, hogy belőve azért tényleg nem szabadna vezetni. Mint ahogy részegen sem.
Az ellentábor még egy órát időzik a téren. A rendőrség autóba ültet egy személyt. Ezt „ÁVH” skandálás követi. Majd – szinte egyszerre – mindenki hazamegy.”
Hát így.
Ugye mennyire másképpen tud szólni a füttyszó is, ugyanabból a sípból, csak más szájból?
De egyet biztosan kijelenthetünk, nevezetesen, hogy a tegnapi újság megőrzött egy fontos és örök igazságot: Tényleg nem szeretnénk az önök barátai lenni. Ez az egyetlen bizonyosság.
S akkor befejezésül nézzük meg, hogyan változott meg mára becses szerzőnk véleménye a választójogi cenzusról:
„Tóta W. Árpád: Világosítsd fel nemzeted
Beledurrantott a nulláslisztbe Dúró Dóra, újrahangszerelt, örökzöld slágerrel. A demokrácia baja az, hogy túl sok a hülye, és ezért végső soron a hülyeség kormányoz. Az aktuális feldolgozásban a megoldás úgy hangzana, hogy aki nem végzett általános iskolát, attól vonjuk meg a választójogot, és akkor máris okosabb halmazt nyerünk, és a benne lévők majd nem a Fideszre fognak szavazni.
Hanem, gondolom, a Jobbikra.
A javaslat figyelemre méltóan mértéktartó. Eltekintve attól a ténytől, hogy az intelligencia nem egyenesen arányos a végzettséggel, az kihámozható, hogy a Jobbik alelnöke értelmesebb választói sokaságot tart kívánatosnak. De nem rohan túlságosan előre, már csak azért sem, mert ha ennél precízebb módszerrel kiválogatnánk Magyarország legokosabbjait, és csak ők szavazhatnának, akkor onnantól Dúró Dóra és pártja szomorúan, alulról szagolgatná a parlamenti küszöböt. És kétségbeesetten próbálna leigazolni legalább egyet a túlképzett választók közül, aki képes megválaszolni a kellemetlen kérdéseket. Azokat, amelyek leginkább a múltra vonatkoznak, arra az időszakra, amikor ugyanezek az emberek a legtufább szkinhedek szimpátiáját próbálták elnyerni olyan módon, hogy az iráni Forradalmi Gárdát óhajtották betelepíteni Magyarországra; úgy is, mint az emberiség utolsó reménységét, ami tudvalevőleg az iszlám. Mégpedig azért, mert az iszlám olyan nagyon nem zsidó dolog, és ők akkoriban az igazi talajhülye antiszemitizmusból éltek, a cigányozás mellett. A most piedesztálra emelt okos választó vagy tíz éve rá se néz a Jobbikra, Dúró Dórától pedig röhögőgörcsöt kap.
A Jobbikból felröppent papírsárkányra azonnal tüzet nyitottak a fideszesek, mégpedig azért, mert találva érezték magukat. Dúró Dórának nyilván igaza van ugyanis abban, hogy a kormánypártok tudatosan az emberi ostobaságra alapozzák a hatalmukat. Tájékozott, értelmes, józan ember nem hiszi el sem azt, hogy Soros ennyire gonosz és félelmetes, sem azt, hogy a stadionoktól jobb lesz nekünk, meg azt sem, hogy Orbán Viktor nem lop kézzel-lábbal és éjjel-nappal. Ezzel el is fogytak az érvek a Fidesz mellett; a párt amúgy deklaráltan lemondott már az értelmiségről és mindenkiről, aki kérdez és vitázik, szóval nekik tényleg létkérdés, hogy a butaság kritikus tömege meglegyen, mert különben leáll a reakció, amiből az energiáját nyeri.
A probléma tehát létezik, a Jobbik pedig a szokása szerint rossz választ ad rá. Egyértelmű, mire sarkallna bármilyen jövendő kormányt, ha egy-egy réteget sikerül kizárni a választójogból: arra, hogy az oda tartozókat a továbbiakban meg se próbálja képviselni. A legjobb, ha senki se végzi el az iskolát, mert akkor nincs is választás; aki mégis átcsúszik, azt egyenként levadásszuk vagy lefizetjük.
Van másik válasz a tudatlanság átkára – de az a Jobbik számára képviselhetetlen. Ahogy a Fidesz számára is.
Ezeket az embereket akár okosítani is lehetne abból a pénzből, amivel most hülyítik őket. Fel lehetne emelni őket. Elsősorban a felnövő generációkat; ennek értelemszerűen az oktatás az eszköze. Olyan iskola, ahol az írástudatlan szülők gyerekeiből tanár, mérnök és orvos lehet, mert megkapják azt, amit otthonról nem hozhattak. Ez volt a baloldal nagy sztorija a huszadik században: a mobilitás. Ennek a hagyatékából élt mostanáig, és ennek a sztorinak az elfogyása okozta a zuhanását.
De megvédhetők azok is, akik már nem járnak iskolába. Elképzelhető mindenféle felnőttoktatási és felvilágosító kampány, de nem ezeken múlik. Elég a plurális, sokszínű, független média, a szabadon, kreatívan fejlődő kulturális élet, ahol van minden és mindennek az ellenkezője, és ahol minden nap arra tanít, hogy nem egy igazság van, viszont rengeteg különböző és érdekes gondolat. Elég, ha működnek az ellensúlyok, és látja az ország, hogy nem lehet mindent akarattal és erőszakkal véghezvinni.
Elég egy szabad, demokrata ország, ahol elférnek mindenki kis hülyeségei, és ez annyira magától értetődő, hogy nem válhat egyeduralkodóvá a központi hülyeség.
Mindez természetesen összeegyeztethetetlen a magyar jobboldallal. Ezek baloldali és liberális megoldások, csupa olyan mechanizmus, amely szétveri a homogén nemzetről, a monolit kultúráról szóló mesét – azt a metahülyeséget, amellyel az egyes butítókampányokat betakarják. Jönnének a friss eszű fiatalok Borsodból és Szabolcsból, meg Ukrajnából és Szíriából, mindenféle új ötlettel és innovációval, ami már ránézésre menőbb és jövőképesebb lenne az olimpiánál, amit ez a fáradt, rest ország utoljára álmodni képes volt; jönnének briliáns, munkamániás nők kutatni, politizálni, filmet rendezni meg üzletelni, jönnének barna meg sárga meg lila magyarok. És kiszorítanák azokat, akiket a kontraszelekció és a nemesi jogok tartanak igazgatótanácsban, egyetemen, parlamentben, pártvezetésben vagy a kulturális bizottság élén – és ez a Magyarország jobb lenne ugyan, de nagyon nem jobboldali.
A hülyeséget le lehet győzni. Van olyan jövő, ahol együtt röhögünk a korai XXI. század manipulációs kísérletein, minden általános iskola alsó tagozatán, vidáman legyintgetve, hogy ezen túl vagyunk. De azt a jövőt nem a kirekesztés hozza el.”
Nincs itt semmi baj. E baromarcú félállatka mai véleménye holnap a tegnapi újság dísze leend. Hiszen mondtam már a legelején: nincs érdekesebb a tegnapi újságnál.
Bayer Zsolt
Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
