Baltával vágta fejbe volt felesége jelenlegi férjét – emberölés kísérlete miatt kell felelnie

Baltával vágta fejbe volt felesége jelenlegi férjét – emberölés kísérlete miatt kell felelnie

Baltával vágta fejbe volt felesége jelenlegi férjét – emberölés kísérlete miatt kell felelnie

A hajdú-bihari nyomozók befejezték a vizsgálatot azzal a férfival szemben, aki egy hajdúböszörményi házban úgy fejbe vágta a sértettet, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

Hírdetés

A nyomozás adatai szerint a 42 éves gyanúsított 2019. június 22-én, este, a fia ballagási ünnepségéről elment egy hajdúböszörményi ingatlanhoz, ahol a fiú édesanyja és annak férje lakott.

A sértett nem engedte be a házba V. Viktort, aki ezért vitatkozni és dulakodni kezdett vele.

A verekedés közben előkerült egy balta is, amelyet megszerzett a gyanúsított és úgy fejbe vágta azzal a férfit, hogy az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök az ügy felderítése során beszerzett információk alapján azt is megállapították, hogy a bagaméri lakos több alkalommal járt volt feleségénél, ahol fenyegette, szidta a nőt és annak jelenlegi párját. Emiatt őt magánlaksértés és zaklatás vétség elkövetésével is meggyanúsították.

A nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették és vele szemben a bíróság elrendelte a letartóztatást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a vizsgálati szakaszban szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »