Baltával fenyegette meg a rendőröket, hogy távolítsák el otthonról az élettársát

Baltával fenyegette meg a rendőröket, hogy távolítsák el otthonról az élettársát

A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy 32 éves etesi férfi ellen, aki baltával fenyegetőzve követelte a rendőröktől, hogy távolítsák el otthonából az élettársát.

Hírdetés

A vád szerint a férfi és az élettársa 2021 májusában, etesi otthonukban összeszólalkoztak. A férfi a segélyhívón keresztül kért segítséget és azzal fenyegetőzött, hogy ha a rendőrök nem viszik el élettársát, akkor megöli. Rövid időn belül újra telefonált, azzal, hogy nem fog várakozni, inkább belevágja a baltát élettársába.

A kiérkező rendőröket az ittas vádlott szóban is felszólította, hogy vigyék el onnan az élettársát, mert ha nem teszik, akkor távozásukat követően a nő fejébe fogja vágni a baltát.

Mivel a nő jogszerűen élt ott, a rendőrök közölték a férfival, hogy az ingatlanból nem távolíthatják el. Ekkor a vádlott – annak érdekében, hogy a rendőrség az akaratának megfelelő intézkedést megtegye – a baltával a rendőröket kezdte el életveszélyesen fenyegetni, majd felszólította őket arra, hogy lőjék le őt, mielőtt a baltát beléjük vágja. A rendőrök ekkor a dühöngő férfit ártalmatlanná tették, megbilincselték és előállították.

A vádlott cselekménye előtt kábítószert fogyasztott, így ezért is felelnie kell.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfi ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és kábítószer birtoklás vétsége miatt emelt vádat, melyben indítványozta, hogy a Balassagyarmati Törvényszék ítélje fegyházbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. 

Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a váddal egyezően elismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 3 év szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »